BL: van, amit elárult Ancelotti, van, amit nem; CR rendben lesz?

2015.05.04. 20:29
A Juventus elleni Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzésére készülő Real Madrid vezetőedzője, Carlo Ancelotti hétfői sajtótájékoztatóján elárult, már összeállt a fejében a kezdőcsapat. Az olasz szakember Cristiano Ronaldóról, Gareth Bale-ről, Sergio Ramosról és a torinói együttesről is beszélt.

A keddi meccs felvezetéséről bővebben ide kattintva olvashat! A keddi meccs felvezetéséről bővebben ide kattintva olvashat!

„A fejemben már összeállt a kezdőcsapat, de nem árulom el” – mondta Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője, aki a Sevilla ellen kisebb térdsérülést szenvedő Cristiano Ronaldóra is kitért.

„Szombat estig tökéletes állapotnak örvendett, azóta nem tudom, hogy érzi magát. Vasárnap csak átmozgató edzést tartottunk a játékosoknak, de úgy vélem, Cristianóval nincs semmi gond. Bale a Sevilla ellen csak harminc percet töltött a pályán, friss és kipihent, készen áll a bevetésre” – folytatta az olasz szakember.

A királyi klub trénere cáfolta, hogy három védővel állnának fel, azt azonban nem zárta ki, hogy Sergio Ramos ismét a középpályán kap lehetőséget.

„Négyvédős rendszerrel készülünk a meccsre. Sergio Ramost játszattam már egy sorral feljebb, lehet, hogy erre kedden ismét sor kerül” – mondta Ancelotti, aki a Juventusról is szót ejtett.

„Őszintén mondom, nem tudom, milyen hadrendet választ a Juve. Azon kevés csapatok egyike, amely minden gond nélkül tud három- és négyvédős rendszerben is játszani. A lényeg, hogy rájuk erőltessük az akaratunkat, a játékstílusunkat, és mi diktáljuk a tempót” – zárta mondandóját a Juventus korábbi vezetőedzője.

Az 55 éves szakember 1999 és 2001 között irányította a torinói együttest, első évében Intertotó-kupát nyert a csapattal.

A Juventus–Real Madrid találkozó kedden 20.45 órakor kezdődik, az összecsapáson az angol Martin Atkinson fújja a sípot.

Legfrissebb hírek

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

„Dühös és csalódott vagyok” – Neymar azután, hogy kimaradt a brazil válogatott keretéből

Minden más foci
2026.03.17. 11:03

Csak 100 százalékig egészséges játékosok – Carlo Ancelotti kihirdette a brazil keretet

Minden más foci
2026.03.16. 20:59

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48

A Bayern München nem hagyott kérdést a visszavágóra, lemosta a pályáról az Atalantát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:51

Nem csitul a Vinícius körüli balhé: a rasszizmussal megvádolt játékos elmondta, miért takarta el az arcát

Spanyol labdarúgás
2026.02.18. 17:18
Ezek is érdekelhetik