Három a BL-igazság – és öt a ráadás

Máris halljuk a Juventus hazai híveinek felháborodását, ezért gyorsan leszögezzük: Fabio Capellónak kiváló erőkből álló, nagy munkával összecsiszolt csapata van, megérdemelten vezeti utcahosszal az olasz bajnokságot, és minden bizonnyal lesz még alkalmunk méltatni nagyszerűségét. Tiszteljük a francia egyeduralkodó Lyon merész ambícióit (az idei BL-döntőt Franciaországban rendezik), figyelemre méltónak tartjuk a PSV hollandiai előmenetelét, örülünk az egyaránt kétszeres győztes Internazionale és Benfica jelenlétének a 16 között, de a következőkben, a fent említett okból, nem velük foglalkozunk.

Egy évtizeddel ezelőtt aligha gondolta bárki is, hogy Európa egyszer a körmét rágva vár majd egy Chelsea– Barcelona mérkőzést. Jó erős elődöntő az UEFA-kupában, maximum, annak is egyesélyes. A Barca régóta megsüvegelt előkelőség az európai futballarisztokráciában, hosszú évtizedek óta törzsvendége a nemzetközi porondnak – no de a Chelsea?!

A múltbeli érdemek alapján nemhogy Angliában nem számított a legjobbak közé, de még a képzeletbeli londoni dobogóra sem biztos, hogy felfért volna, az Arsenal és a Tottenham mögött legalábbis meg kellett harcolnia a West Ham Uniteddel. Ahhoz, hogy a megítélés gyökeresen megváltozzon, mindenekelőtt az kellett, hogy a messzi Szibériában bizonyos Roman Abramovics belekóstoljon az olajbizniszbe, az orosz hatóságok meg kóstolgatni kezdjék őt magát. Még Londonban sem érti mindenki, az orosz milliárdos miért éppen a Chelsea-be menekítette vagyona egy részét, de ez ebben a pillanatban mellékes. A lényeg, hogy lett egy csapat. Nagyon jó csapat, rettegett csapat, amely méltó célként az európai trónt nézte ki magának.

Ez az „ajtóstul berontás” éppenséggel akadályozza a londoni kékek széles körű népszerűségét, ám azt senki sem vitatja, hogy a cél megalapozott. Mindenekelőtt azért, mert az angliai mércével mérve is példátlanul gazdag játékoskeretet – José Mourinho személyében – igen tehetséges tréner felügyeli. Gabriele Marcotti, a Sports Illustrated szakírója egyenesen úgy véli: Mourinho edzői tudománya és a Barca-csillagok zsenialitása méretik majd össze a kétfelvonásos darabban. Valóban, Mourinhónak volt már BL-győztes csapata, és dolgozzék bárhol, a játékosai imádják, az eredmények meg nem maradnak el. A mostani párharc nagyszerűségének záloga, hogy kollégája, Frank Rijkaard mára szintén a megbecsült fiatal trénerek közé tartozik.

A játéktér szereposztása is parádés lesz: barcelonai oldalon Európa brazil aranylabdása (Ronaldinho) és Afrika legjobbja (Samuel Eto’o), a másikon a két vetélkedés másodikja (Frank Lampard, Didier Drogba), valamint az afrikai harmadik (Michael Essien). Felesleges felsorolni a többieket, gyenge pont nincs, legfeljebb egyikük gyenge napot fog ki.

Az össznépi várakozást erősíti, hogy egy éve, a BL-nek ugyanebben a szakaszában emlékezetes, kíméletlen csatát vívott a két gárda (a híres svéd játékvezető, Anders Frisk karrierje rá is ment). Akkor a Chelsea lépett tovább, de a döntőt már nem érte el. Az utóbbi hetekben mintha alábbhagyott volna a két fél ragadozókedve (belefért, előnyük odahaza igencsak megnőtt), úgy festettek, mint két macska, amely visszahúzza karmait – hogy élesíteni-e a nagy összecsapásra, az most elválik.

Ismerve a Real Madrid és az Arsenal nemzetközi játékoseretét, kissé bizarrul hangzik, e két csapat párharca is spanyol–angol viszonylatban zajlik majd. További hasonlóság, hogy a két klub botladozását egy-egy szürke eminenciásként számon tartott, de ebben a kategóriában világsztár francia középpályás eladásával magyarázták. A Realnál tavaly volt beszédtéma Claude Makelele (ma Chelsea) távozása, az „ágyúsok” meg az idén nyögik válogatottbeli társa, Patrick Vieira hiányát. Az időrendiségből következik, hogy jelenleg az Arsenal gondjai a nagyobbak.

Arséne Wenger menedzser tudatosan vállalta a fiatalítást, és talán még azzal is számolt, hogy az átmeneti visszaesés elbizonytalanítja legjobb játékosát, Thierry Henryt (valamint Robert Pirest) a szerződéshosszabbítást illetően. Jött azonban néhány sérülés, és a több visszahúzó tényező „sok kicsi sokra megy” alapon az utóbbi évtizedben sohasem tapasztalt mélységbe lökte a csapatot. Wenger töretlenül bízik a döntőbe jutásban, aminek szükséges, de nem elégséges feltétele, hogy a két csatársor vívja meg a harcot a továbbjutásért.

Madridban eközben rendeződni látszik a helyzet, az új tréner, Juan Ramón López Caro asszisztálásával gyorsan tavaszodik a galaxisban, és már alig-alig emlegetik Makelelét. Szerencsénkre ugyanazt vallják, mint a londoniak: a legjobb védekezés a támadás.
Klasszikus párharcból több is lesz a héten (Benfica–Liverpool, Ajax–Inter), mégis úgy véljük, a Bayern–Milan csata idézi fel a leghitelesebben a múltat. Egyszerűen azért, mert mindkét fél teljes vértezetben vágott neki a sorozatnak, a csoportmeccseken megbízhatóan teljesített, és ha valamelyikük újabb trófeát tenne hozzá a gyűjteményhez, igazából senki sem döbbenne meg. Rendben, mindkét oldalon akad némi bizonytalanság: a bajoroknál Michael Ballack búcsúra készül, nyári külföldre szerződése nyílt titok, és amíg ez legfeljebb a lelkeket nyomja, a tavaly a döntőig jutó Milan öregecske védelmének időnkénti tanácstalansága a statisztikákra is rányomja a bélyegét. De nagyobb presztízsharc ez annál, mint hogy előre győztest merjünk hirdetni.

---- Hány lövés kell a gólhoz?
Barcelona 5.75 92 48 3 16
Lyon 7.54 98 46 – 13
Rangers 7.71 54 24 1 7
Juventus 7.75 93 39 2 12
Arsenal 7.90 79 40 1 10
Werder Bremen 8.17 98 35 3 12
Milan 8.42 101 48 – 12
Internazionale 8.89 80 30 3 9
Chelsea 9.14 64 30 2 7
Bayern München 9.80 98 39 2 10
Real Madrid 10.40 104 45 4 10
Ajax 11.20 112 39 3 10
PSV 13.75 55 25 – 4
Liverpool 16.50 99 34 – 6
Benfica 17.00 85 35 1 5
Villarreal 20.33 61 23 1 3

A klubnév utáni első oszlopban azt tüntettük fel, hogy a csapat hány lövésére/fejesére jutott egy gól, utána sorrendben a lövések/fejesek, a kapura tartó lövések/fejesek, a kapufák és a gólok száma található.

KAPOTT GÓL
A legtöbb A legkevesebb
12 Werder 1 Chelsea
8 Real Madrid 1 Liverpool
7 Rangers 1 Villarreal
6 Ajax 2 Arsenal
6 Milan 2 Barcelona
6 PSV 4 Bayern
5 Benfica 4 Inter
5 Juventus 4 Lyon

ELKÖVETETT SZABÁLYTALANSÁG
A legtöbb A legkevesebb
146 Rangers 72 Arsenal
123 Werder 81 Villarreal
119 PSV 90 Ajax
118 Chelsea 90 Milan
112 Inter 93 Liverpool
109 Real Madrid 96 Benfica
104 Lyon 100 Barcelona
103 Bayern 102 Juventus

ELSZENVEDETT SZABÁLYTALANSÁG
A legtöbb A legkevesebb
124 Inter 68 Ajax
119 Benfica 72 Juventus
116 Milan 78 Liverpool
113 Barcelona 86 Real Madrid
113 Bayern 94 PSV
105 Lyon 95 Arsenal
98 Villarreal 95 Chelsea
96 Rangers 96 Werder

LESHELYZET
A legtöbb A legkevesebb
36 Juventus 10 Liverpool
34 Milan 13 Villarreal
26 Chelsea 14 PSV
26 Werder 15 Real Madrid
25 Ajax 17 Arsenal
23 Inter 17 Lyon
21 Rangers 18 Barcelona
20 Benfica 19 Bayern

SZÖGLETRÚGÁS
A legtöbb A legkevesebb
45 Real Madrid 20 Villarreal
38 Inter 21 PSV
37 Arsenal 22 Chelsea
35 Milan 23 Rangers
34 Juventus 24 Ajax
31 Werder 25 Liverpool
30 Bayern 27 Benfica
30 Barcelona 29 Lyon

Forrás: a BL 6 fordulós őszi csoportkörének UEFA-statisztikái. Csak a most is versenyben lévő csapatokat vettük figyelembe. ----


----


---- A 34. évében járó Zinedine Zidane, bár egyre többször beszélnek közeli visszavonulásáról, jó formában van, és akárcsak a spanyol bajnokságot és a nyári világbajnokságot illetően, a Bajnokok Ligájában is nagy terveket szövöget.

– Mindenki arról beszél Madridban, hogy a botladozások ellenére sem adták fel, mindenképpen nyerni akarnak valamit az idényben. Melyiket inkább: a Bajnokok Ligáját vagy a bajnokságot?
– A bajnokságban jócskán sikerült lefaragnunk a hátrányunkból, de azért a Bajnokok Ligája az első számú cél. Madridban mindenki arról álmodik, ennek megfelelően az Arsenal elleni keddi mérkőzés már jó ideje ott motoszkál mindannyiunk fejében. Hazai pályán meg kell alapoznunk a továbbjutást.

– Jól sejtjük, hogy Angliáról leginkább kellemes emlékeket őriz?
– Igen. A legszebb talán az volt, amikor a Wembleyben legyőztük az angol válogatottat. Fura meccs volt, ha jól emlékszem, Nicolas Anelka két góljával nyertünk. Angliáról ez jut eszembe.

– Nem tart attól, hogy a visszavágón, az Arsenal kis méretű pályáján nem érvényesül majd a Real játéka?
– Nem, a pálya egyáltalán nem befolyásol semmit. Inkább az okozhat gondot, hogy ellenfelünknek nem szokása veszíteni odahaza. De ezzel meg kell birkózni, a nyolcaddöntőben már nincs könnyű ellenfél, mindenki el akar jutni a párizsi fináléba. Nézzék csak meg, mekkora csata lesz például a Chelsea– Barcelona!

– Jó néhány honfitársával lesz alkalma megküzdeni a nyolcaddöntőben. Miként vélekedik például Arséne Wengerről?
– Minden tiszteletet megérdemel, hiszen sokat tett a francia futballért, majd miután átkelt Angliába, ott is sikerek szegélyezték az útját. Nagyszerű edzőnek tartom, ám emberként nem nagyon ismerem, mindössze kétszer vagy háromszor találkoztam vele. De ha baj lenne a jellemével, nyilván nem jutott volna ilyen magasra az edzői pályán.

– No és Thierry Henry? Minden bizonnyal nagy presztízsharc lesz önök között. Elárulna valamit az állítólagos rivalizálásukról?
– Nincs mit. Az égvilágon senkivel sem rivalizálok. Teszem, amit tennem kell, ő is, amit neki kell, megemelem a kalapom előtte, hiszen kivételes karriert futott be az Arsenalnál. Szerintem ő is így gondolkodik rólam. Vannak emberek, akik minden pillanatban megpróbálnak ellentétet szítani mások között, de ez esetben nem fog sikerülni. Nem telefonálunk naphosszat, ez igaz, de nyertünk együtt világ- és Európa-bajnokságot, ezek az emlékek pedig meghatározók.
(A www.zidane.fr nyomán)