Yaya Touré ötéves szerződést kötött a Man. Cityvel

Vágólapra másolva!
2010.07.02. 14:36
null
Yaya Touré szerződtetését a Manchester City honlapja jelentette be (Fotó: www.mcfc.co.uk)
A hét elején a Barcelona labdarúgócsapata már bejelentette, hogy elefántcsontparti középpályása, Yaya Touré elhagyja a klubot. A 27 éves futballista a várakozásoknak megfelelően a Manchester Cityhez szerződött.

Az FC Barcelona már hétfői közleményében bejelentette, hogy – az egyes hírek szerint az Egyesült Államokba tartó – Thierry Henry mellett az elefántcsontparti Yaya Touré is elhagyja a csapatot. Angol források már ekkor biztosra vették, hogy a középpályás csatlakozik bátyja (Kolo) csapatához, a Manchester Cityhez.

A City vezetői ma a klub hivatalos honlapján jelentették be a 27 éves labdarúgó szerződtetését. Az üzlet pénzügyi részleteit nem közölték, de egyes hírek szerint a vételára elérheti a 27 millió fontot.

„Boldog vagyok, hogy Yaya csatlakozik hozzánk, mert ő nagyszerű játékos" – kezdte a City hivatalos honlapjának adott nyilatkozatát a csapat menedzsere, Roberto Mancini, miután bejelentették a középpályás szerződtetését.

„Mindenki tudja, hogy már régóta tárgyalunk a megszerzéséről, így nagy öröm őt Manchesterben üdvözölni. A Barcelonában évekig a legmagasabb szinten futballozott, tapasztalata és képességei nagyon sokat fognak jelenteni nekünk a következő szezonban" – tette hozzá Mancini.

A világbajnokságtól az elefántcsontparti válogatottal a csoportkör után búcsúzó Yaya Touré ezen a héten már a második új szerzeménye a Citynek, korábban a spanyol David Silva megszerzését jelentették be a vezetők.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik