Vb 2022: Túl nyersek a Southgate-tel kapcsolatos kritikák – Lampard

Vágólapra másolva!
2022.09.30. 12:44
null
Lampard megvédte Southgate-et (Fotó: AFP)
Frank Lampard, az Everton vezetőedzőjeként dolgozó 106-szoros angol válogatott exfutballista szerint a szurkolók túl nyers kritikákat fogalmaznak meg Gareth Southgate szövetségi kapitánnyal szemben, akit a nemzeti csapatban szereplő játékosokkal együtt inkább támogatniuk kellene a november 20-án kezdődő világbajnokságra való felkészülésben.

Az angolok pocsék teljesítményt nyújtva kiestek a Nemzetek Ligája A-divíziójából, miután a magyar válogatottat is felvonultató csoportban három döntetlennel mindössze három pontot szereztek, másik három meccsüket egyformán elbukták és négy góljuk mellé tízet kaptak.

Southgate együttese Budapesten 1–0-ra, Wolverhamptonban pedig 4–0-ra kapott ki a magyaroktól, de az Európa-bajnok olaszok is legyőzték őket Milánóban 1–0-ra.

Nem mondom, hogy nem lehet kritizálni valakit, hiszen az angol szövetségi kapitányi poszt nyomással jár. Ha vannak konstruktív javaslatok, és az embereknek van véleménye, az nagyszerű, de közeleg a vb, és a felkészülés során jó lenne, ha mindenki Gareth és a csapat mögött állna” – jelentette ki a 44 éves szakember. Lampard emlékeztetett rá: a Southgate-et kritizálók gyakran azt hánytorgatják fel a kapitánynak, hogy „túl óvatos” stílusban közelíti meg a mérkőzéseket.

Emlékszem arra a fantasztikus francia válogatottra, amely megnyerte a legutóbbi vb-t anélkül, hogy kifejezetten szépen és látványosan játszott volna. A modern labdarúgásban nagyon sokféle edzői felfogás létezik, a győzelem pedig sokszor apró dolgokon múlik” – mondta az egykori középpályás, aki szerint teljes mértékben Southgate döntése, hogy mennyire eltérő felfogásban küldi a pályára csapatát a vb csoportmérkőzésein, valamint továbbjutás esetén az egyenes kieséses szakaszban.

Az angol válogatott a katari vb-n a B-csoportban szerepel majd az Egyesült Államok, Irán, valamint Wales társaságában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik