B. Á. 2021.11.30 22:29 Frissítve: 2021.11.30 23:33

PL: hiába vezetett a Newcastle, továbbra is vár az első sikerére

A sereghajtó Newcastle United 1–1-es döntetlent játszott a forduló előtt utolsó előtti Norwich Cityvel az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 14. fordulójának keddi mérkőzésén.

Teemu Pukki gólja szertefoszlatta a hazai győzelmi reményeket (Fotó: AFP)

 

2015 októbere óta először kezdett meg úgy Premier League-fordulót a Newcastle, hogy az utolsó helyről várt egy hazai mérkőzést – akkor 6–2-re kiütötte a Norwich Cityt.

Az ellenfél ugyanaz volt, ám a mostani meccs nem úgy indult, hogy a történelem megismétli önmagát: Ciaran Clark már a 9. percben kiállíttatta magát, nehéz helyzetbe hozva csapatát.

A vezetést így is, némileg váratlanul megszerezte a Newcastle. Az első óra végén kezezés miatt tizenegyeshez jutott a hazai csapat, és bár Tim Krul beleért Callum Wilson lövésébe, hárítani nem tudott (1–0).

Az óriási mezőnyfölényben futballozó, ugyanakkor a helyzetekkel adós maradó Norwichot Teemu Pukki mentette meg, aki szép gólt lőtt a jobb felső sarokba (1–1). A finn válogatott támadónak ez volt a harmadik gólja az előző négy mérkőzésen, ezt megelőzően 24 meccsen jegyzett ennyit.

A Newcastle a 14. bajnokiján is nyeretlen maradt az idényben, de nem lehet elégedetlen az egy ponttal, mert a ráadásban Fabian Schär hibája után Pierre Lees-Melou könnyen eldönthette volna a mérkőzést a vendégek javára.

ANGOL PREMIER LEAGUE
14. FORDULÓ
Newcastle United–Norwich City 1–1
(C. Wilson 61. – 11-esből, ill. Pukki 79.)
Kiállítva: C. Clark (Newcastle, 9.)
Leeds United–Crystal Palace 1–0 (Raphinha 90+3. – 11-esből)
Szerda
20.30: Southampton–Leicester City
20.30: Watford–Chelsea (Tv: Digi Sport1)
20.30: West Ham United–Brighton
20.30: Wolverhampton Wanderers–Burnley
21.15: Aston Villa–Manchester City (Tv: Digi Sport3)
21.15: Everton–Liverpool (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
Csütörtök
20.30: Tottenham Hotspur–Brentford
21.15: Manchester United–Arsenal (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 13 9 3 1 31–5 +26  30
2. Manchester City 13 9 2 2 27–7 +20  29
3. Liverpool 13 8 4 1 39–11 +28  28
4. West Ham 13 7 2 4 24–16 +8  23
5. Arsenal 13 7 2 4 15–17 –2  23
6. Wolverhampton 13 6 2 5 12–12 0 20
7. Tottenham 12 6 1 5 11–17 –6  19
8. Manchester United 13 5 3 5 21–22 –1  18
9. Brighton & Hove Albion 13 4 6 3 12–14 –2  18
10. Leicester City 13 5 3 5 20–23 –3  18
11. Brentford 13 4 4 5 17–17 0 16
12. Crystal Palace 14 3 7 4 19–20 –1  16
13. Aston Villa 13 5 1 7 18–21 –3  16
14. Everton 13 4 3 6 16–20 –4  15
15. Leeds United 14 3 6 5 13–20 –7  15
16. Southampton 13 3 5 5 11–18 –7  14
17. Watford 13 4 1 8 18–24 –6  13
18. Norwich City 14 2 4 8 8–28 –20  10
19. Burnley 12 1 6 5 14–20 –6  9
20. Newcastle 14 7 7 16–30 –14  7
2022.01.28 13:59:17

Angol labdarúgás NAGY ZSOLT

„A tervem annyi volt: türelem az utolsó negyedóráig, de aztán őrült lelkesedéssel kell játszani!”

2022.01.25 10:19:03

Angol labdarúgás KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN

Örök ígéret, aki végül mégis révbe ért: kevés jobb üzletet lehet elképzelni, mint ahogyan a Wolves pótolni tudta Rui Patríciót.

2022.01.23 16:17:48

Angol labdarúgás BALÁZS DÁVID

Az első félidőben is nyomtak a „kékek”, de a szünet után bedarálták a Tottenhamet.

2022.01.21 12:58:35

Angol labdarúgás NAGY ZSOLT

A Real Madrid elleni finálé előtt mentora, Jock Stein fura tanáccsal látta el – de a trükk működött!

2022.01.19 23:58:02

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK, 2022. Ralf Rangnick hozna pár új embert a télen, több kiszemeltjét is Németországból ismeri.