CS. M. 2021.10.20 16:17 Frissítve: 2021.10.20 17:57

PL: „Ez volt az utolsó munkám” – Steve Bruce érezte, a bukását kívánják

Mint ismert, a Premier League-ben szereplő Newcastle United közös megegyezéssel szerződést bontott menedzserével, Steve Bruce-szal. A távozó vezetőedző úgy érzi, véget ért pályafutása. 

Steve Bruce visszavonul? (Fotó: Getty Images)

Az újgazdag – a Premier League-ben jelenleg csak a 19. helyen álló – Newcastle Unitedtől távozó Steve Bruce a Telegraph-nak adott interjút. 

„Azt hiszem, ez volt az utolsó munkám. Ez nagyon, nagyon kemény volt. Hogy soha nem akartak igazán, s érezni, hogy a bukásomat kívánják, azt ismételgetve, csődöt fogok mondani, és hogy haszontalan vagyok, egy kövér ember, aki csak a helyet foglalja, egy taktikailag alkalmatlan káposztafej.”

„Sokan aggódtak is értem az utóbbi időben, különösen a feleségem, Jan. Csodálatos nő, anya és feleség, aki évek óta félt engem. Az egész életét azzal töltötte, hogy követett engem a karrieremben, futballklubról futballklubra. Ha most azt mondanám neki, van egy ajánlatom Kínából és oda szeretnék menni, abban is támogatna”.

„Hatvanéves vagyok, és nem tudom, szeretném-e kitenni a feleségemet egy újabb költözésnek, de persze soha ne mondd, hogy soha – ezt örökre megtanultam.”

2021.11.28 16:43:47

Angol labdarúgás D. Á.

Michael Carrick együttese szinte végig védekezésre kényszerült, de egy pontot ellopott a Stamford Bridge-ről.

2021.11.23 22:33:03

Angol labdarúgás CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Solskjaer szinte valamennyi játékosa lelkében megtalálta azt a húrt, amelytől edző és futballista egyszerre rezonál. Főnök, akit szerettek a labdarúgói – annyira ritka eset, hogy már-már életszerűtlen. Részben talán azt is magyarázza, miért kellett vége szakadnia ennek a mesének.

2021.11.21 19:12:31

Angol labdarúgás T. Z.

A korábbi szélső jelentős fejtörést okozott Sir Alex Fergusonnak és számos más menedzsernek.

2021.11.20 18:09:00

Angol labdarúgás H. Á.

Ha a friss válogatott Aaron Ramsdale nem véd ilyen remekül, ki tudja, mennyi lett volna a vége.

2021.11.09 22:20:13

Angol labdarúgás MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. „Ha négy játékost igazolsz, de kettő nem válik be, az nem a világvége. Viszont menedzserből csak egyet szerződtethetsz, és ha ő nem jön be, az katasztrófa. Majd jön a kérdés: mikor harapjak bele a citromba, hogy elismerjem, ez bizony rosszul sült el?”