Liverpool: végleg elhagyta a klubot Klopp első igazolása

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.07.20. 12:28
null
Marko Grujics (16) hosszú távon marad a Portónál (Fotó: AFP)
Végleg elhagyta a Liverpool labdarúgócsapatát Marko Grujics, aki a Portóhoz igazolt – jelentette be hivatalos honlapján az angol klub.

 

A 25 éves középpályás Jürgen Klopp első igazolásaként 2016 januárjában nagyjából 7 millió euróért került a Liverpoolhoz, de nem tudta megvetni a lábát a „vörösök” kezdőcsapatában. Csak 16 tétmérkőzésen lépett pályára a Mersey-parti együttesben, ezeken egy gólt szerzett és egy gólpasszt adott.

A szerb labdarúgó kölcsönben megfordult nevelőegyesületénél, a Crvena zvezdánál, valamint a Cardiff Citynél és a Herthánál is, a legutóbbi idényt pedig már a Portónál töltötte, amelyben 39 meccsen kétszer volt eredményes. A portugál egylet most végleg megszerezte őt, de az átigazolási díjat nem hozták nyilvánosságra a felek.

Grujics a hírek szerint ötéves szerződést kötött a Portóval.


Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia tehetsége Wolfsburgba szerződött

Német labdarúgás
58 perce

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
17 órája

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
22 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
2025.07.08. 22:34

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.08. 21:10

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
2025.07.07. 11:31

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43
Ezek is érdekelhetik