Gerrard és Sturridge a második helyre repítette a Liverpoolt

Vágólapra másolva!
2014.03.26. 23:01
null
Sturridge-ot ünneplik a társak, a háttérben (jobbra) az első gólt szerző Gerrard is érkezik (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Premier League 29 fordulójából elhalasztott meccsén a Liverpool Steven Gerrard és Daniel Sturridge egy-egy góljával 2–1-re győzött otthon a Sunderland ellen, ezzel második helyre jött fel a tabellán. A West Ham ugyancsak 2–1-re megverte a Hull Cityt.

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a Liverpool–Sunderland találkozón a liga legjobb formában futballozó, még a bajnoki címre is esélyes csapata fogadta az egyik leggyengébb szériát futó, bennmaradásért harcoló gárdáját. A „vörösök" legutóbbi hat bajnokijukat megnyerték, úgy hogy mindegyik találkozón legalább három gólt szereztek, összesen pedig 24-et. A még kieső, 18. helyen álló Sunderland ezzel szemben legutóbbi négy bajnokijából hármat elveszített, egyszer pedig döntetlent játszott, a négy meccsen összesen egy gólt szerzett.

A fenti óriási különbségek ellenére az első félidőben a pályán nem volt ekkora differencia a két csapat között, de azért a várakozásoknak megfelelően a Liverpool veszélyeztetett többet, elsősorban távoli lövésekkel. Az uruguayi Luis Suárez előbb a kapu fölé lőtt egy szabadrúgást, majd futtából 19 méterről lőtt a kapu fölé és Daniel Sturridge-nak is volt egy 18 méteres bombája, ami a kapu fölé szállt.

A mérkőzés egyik döntő pillanata a 39. percben következett, amikor a vendégek védője, az argentin Santiago Vergini a kaputól húsz méterre buktatta az utolsó emberként kilépő Suárezt. A Sunderland futballistája ugyan megúszta az esetet egy sárga lappal, viszont Steven Gerrard büntetett! A Liverpool csapatkapitány a léc alá csavarta a szabadrúgást, Vito Mannone kapus csak beleérni tudott a labdába. 1–0

A vendégeknek egyetlen helyzete volt az első félidőben, Connor Wickham megpattanó lövését védte Simon Mignolet.

A második félidő elején azonban újabb nagy lépést tett a győzelem felé a Liverpool. Sturridge lépett ki Jordan Henderson passzával a jobb oldalon, és 16 méterről ballal gyönyörűen elcsavarta a labdát a kapu hosszú oldalába. 2–0

Ezt követően a Liverpool végleg lezárhatta volna a meccset, amikor Suárez újra lefordult Verginiről, lőni is tudott, de csak a kapu mellé.

Bő egyórányi játék után azonban ébredezni kezdett a Sunderland. Előbb Lee Cattermole döngette meg a lécet – erre a másik oldalon Sturridge válaszolt egy kapufával –, majd a dél-koreai Szung Jong Ki maradt üresen egy szögletnél, és öt méterről előre vetődve a kapuba fejelt. 2–1

A folytatásban azonban már nem változott az eredmény, a Liverpool újabb győzelmével feljött a második helyre a tabellán, egy pont a lemaradása a 69 pontjával listavezető Chelsea mögött. Ugyanakkor a vesztett pontok tekintetében továbbra is a 66 pontos Manchester City áll a legjobban, hiszen két meccsel kevesebbet játszott fő riválisainál.

A nap másik meccsén a West Ham United hazai pályán a 24. perctől emberelőnyben játszott a Hull City ellen, miután a vendégek kapusa, Allan McGregor a tizenhatoson belül szabálytalankodott, amiért piros lapot kapott. A megítélt büntetőt Mark Noble értékesítette. A Hull City Nikica Jelavic révén ugyan egyenlíteni tudott, de James Chester öngóljának köszönhetően végül a londoniak nyertek.

PREMIER LEAGUE
29. FORDULÓ, ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉSEK

Liverpool–Sunderland 2–1 (Gerrard 39., Sturridge 48., ill. Szung Jong Ki 76.)
West Ham United–Hull City 2–1 (Noble 26. – 11-esből, Chester 54. – öngól, ill. Jelavic 48.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 31 21 6 4 62–23 +39 69
2. Liverpool 31 21 5 5 84–39 +45 68
3. Manchester City 29 21 3 5 79–27 +52 66
4. Arsenal 31 19 6 6 55–36 +19 63
5. Everton 30 16 9 5 46–30 +16 57
6. Tottenham 31 17 5 9 40–40 0 56
7. Manchester United 31 15 6 10 47–36 +11 51
8. Newcastle 31 14 4 13 38–43 –5 46
9. Southampton 31 12 9 10 45–40 +5 45
10. Stoke City 31 9 10 12 36–45 –9 37
11. West Ham 31 9 7 15 34–41 –7 34
12. Aston Villa 30 9 7 14 33–42 –9 34
13. Hull City 31 9 6 16 33–39 –6 33
14. Norwich City 31 8 8 15 26–48 –22 32
15. Swansea 31 7 9 15 42–48 –6 30
16. West Bromwich Albion 30 5 13 12 33–45 –12 28
17. Crystal Palace 30 8 4 18 19–39 –20 28
18. Sunderland 29 6 7 16 27–46 –19 25
19. Cardiff 31 6 7 18 26–58 –32 25
20. Fulham 31 7 3 21 29–69 –40 24
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik