M. B.
2023.06.04 06:59 Frissítve: 2023.06.04 10:36

FA-kupa: Ez olyan volt, mintha a Real Madriddal játszottunk volna – Guardiola

Mint ismert, a Manchester City 2–1-re legyőzte a városi rivális Manchester Unitedet a labdarúgó FA-kupa döntőjében, így története során hetedszer nyerte meg a sorozatot. A mérkőzés után Pep Guardiola, a friss kupagyőztes menedzsere értékelt.

Történelmi triplázás küszöbén Guardiola a Manchester Cityvel (Fotó: Getty Images)

„Remekül játszottunk, sok kockázatot vállaltunk. Az ellenfél sok veszélyt teremtett a kapunk előtt, főleg Rashford okozott gondot, de meg tudtuk oldani ezeket a szituációkat. Korán betaláltunk a második félidőben, de egy United elleni döntő mindig nehéz, ezzel együtt azt mondom, hogy a jobb csapat nyert” – nyilatkozta a BBC-nek Pep Guardiola, majd elmondta, hogy két szabadnapot ad játékosainak az Inter elleni BL-döntőre való felkészülés előtt.

„Barcelona-szurkoló vagyok, de ezt a csapatot (Manchester City – a szerk) életem végéig szeretni fogom. Nem születtem City-drukkernek, így nem érzem át teljesen, mit éreznek, de a Manchester United elleni döntő olyan volt, mint amikor a Barcával a Real Madrid ellen döntőztem. Egy szép ajándékot adtunk a szurkolóknak, hogy egy kicsit piszkálhassák a »szomszédaikat«” – fogalmazott az 52 éves szakember.

FA-KUPA
DÖNTŐ
MANCHESTER CITY–MANCHESTER UNITED 2–1 (1–1)
London
, Wembley Stadion, 83 179 néző. Vezette: Tierney
MAN. CITY: Ortega – Walker (Laporte, 90+5.), Rúben Dias, Akanji – Stones, Rodri – Bernardo Silva, De Bruyne (Foden, 76.), Gündogan, Grealish (Aké, 89.) – Haaland. Menedzser: Pep Guardiola
MAN. UNITED: De Gea – Wan-Bissaka, Varane, Lindelöf (McTominay, 83.), Shaw – Casemiro, Fred – Sancho (Weghorst, 78.), Bruno Fernandes, Eriksen (Garnacho, 62.) – Rashford. Menedzser: Erik ten Hag
Gólszerző: Gündogan (1., 51.), ill. Bruno Fernandes (33. – 11-esből)

2023.10.02 00:06:31

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Lehet, hogy ideje volna bevezetni a VAR-szoba VAR-ját is...

2023.09.30 17:08:15

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A Tottenham nyomása góllá érett, így a londoni csapat elvette a Mersey-partiak veretlenségét.

2023.09.28 23:09:50

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Meggyőződésem, hogy egy csapatot úgy lehet fejleszteni, ha az egyénekből kihozzuk a legjobbat, de úgy, hogy ez nem vezet önzőséghez és önzéshez. Változtathatsz, csinálhatsz mást, módosíthatsz a meglévő játékosaidtól függően, de a DNS-ed ugyanaz marad. Az én vagyok a karakterem, a történetem, a családom, a múltam, a játékos-pályafutásom.

2023.09.27 17:39:01

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Jobban kezdett a Ligakupában a Leicester City, de a végére kijött a két csapat közötti tudáskülönbség.

2023.09.24 14:41:00

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Szoboszlai Dominik ismét végig pályán volt Jürgen Klopp együttesében.