Anglia: testkamerákkal szerelik fel az amatőr bajnokságok játékvezetőit

L. M.L. M.
2023.02.17. 19:28
null
A játékvezetők testi épségének megőrzése érdekében vetik be a kamerákat (Illusztráció: Getty Images)
Négy angol amatőr labdarúgó-bajnokságban testkamerákat fognak viselni a játékvezetők a szövetség (FA) határozata alapján – írta meg a BBC.

 

Az újítást először egy próbaidőszak keretein belül tesztelik, ha pedig sikeres, akkor a 2023–2024-es idényben már több bajnokságra is kiterjesztik. Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) azt reméli a változtatástól, hogy pozitívan fogja befolyásolni a játékvezetőkkel szemben tanúsított viselkedést.

A futball szabályalkotó testülete (IFAB) által jóváhagyott tesztidőszakban 100 játékvezető visel kamerát, a rögzített felvételek pedig adott esetben felhasználhatók lesznek a fegyelmi tárgyalásokon.

„A játékvezetők a játék éltető elemei, és köszönjük az IFAB támogatását, hogy lehetővé tette számunkra, hogy elvégezzük ezt az új kísérletet, amely az első ilyen jellegű világszerte” – nyilatkozta Mark Bullingham, az angol szövetség igazgatója. Hozzátette: meghallgatták a bírók visszajelzéseit, a korábbi felmérések pedig azt támasztják alá, szükség van az ilyen jellegű intézkedésekre az amatőr ligákban.

A BBC kérdőívében több száz játékvezető panaszkodott arra, hogy féltik a saját testi épségüket a mérkőzéseken, a 927 válaszadó közül 293 jelentette, hogy érte már fizikai bántalmazás a szurkolók, a játékosok vagy az edzők részéről. Ugyanebben a felmérésben szinte minden bíró arról számolt be, hogy érte már verbális abúzus játék közben.

Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
5 órája

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
7 órája

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
7 órája

Farkas Erik profi szerződést írt alá a Liverpoollal

Légiósok
2026.09.18. 12:40

Szoboszlai Dominik: Ahogy felpattant előttem a labda, arra gondoltam, „Miért ne?”

Angol labdarúgás
2026.09.17. 14:29

Hiába a Chelsea korai gólja, az Arsenal nyerte a PL-forduló rangadóját

Angol labdarúgás
2026.09.06. 19:28

A 96. percben lőtt hatalmas góllal mentett pontot az Everton a Manchester United ellen

Angol labdarúgás
2026.09.06. 17:00

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
2026.09.05. 20:21