Fordított a Brighton, sorozatban negyedik vereségét szenvedte el a Manchester City

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.11.09. 20:33
Matt O'Riley (kék-fehérben) góljával a Brighton legyőzte a Cityt (Fotó: AFP)
A Manchester City az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 11. fordulójában 2–1-re kikapott a Brighton vendégeként.

Negyedóra elteltével jutott el először ellenfele kapujáig a Manchester City, de a 20 éves Savinho kísérletét bravúrral hárította Bart Verbruggen. A 23. percben viszont már jött a vendéggól, akárcsak az előző helyzetnél, ismét Mateo Kovacic adott remek labdát, Erling Haaland lövésébe belekapott a kapus, de továbbpördült a labda, és a norvég csatár másodjára már a léc segítségével betalált. Lendületben maradtak a manchesteriek, ám Verbruggen több védést is bemutatott. Aztán kiszabadult a nyomás alól a Brighton, és eljutott helyzetekig is, azonban maradt a City-előny.

A szünet után is megmaradt a hazaiak lelkesedése, és Jack Hinshelwood fejesénél nagyot kellett védenie Edersonnak. Ezt követően is elég nyílt volt a mérkőzés, és a címvédő nem tudta lezárni a meccset, miközben Mitoma Kaoru előtt is adódott helyzet a másik oldalon, Joao Pedro pedig egyenesen ziccert rontott, de később egy kapu előtti kavarodásból egyenlített. Öt perccel később pedig a brazil gólpasszt adott, remek kiugratása után Matt O'Riley értékesítette ajtók-ablak helyzetét.

Nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt a City, több lövést és fejest is eleresztett, de ezek nem találták el a kaput – sorozatban negyedszer kapott ki Pep Guardiola csapata (kétszer a bajnokságban, egy-egy alkalommal a BL-ben és a Ligakupában szenvedett vereséget). 2–1

ANGOL PREMIER LEAGUE
11. FORDULÓ
Brighton & Hove Albion–Manchester City 2–1 (Joao Pedro 78., O'Riley 83., ill. Haaland 23.)
Liverpool–Aston Villa 2–0 (Núnez 20., Szalah 84.)
Brentford–AFC Bournemouth 3–2 (Wissa 27., 58., Damsgaard 50., ill. Evanilson 17., Kluivert 49.)
Crystal Palace–Fulham 0–2 (Smith Rowe 45+2., H. Wilson 83.)
Kiállítva: Kamada (76., Palace)
West Ham United–Everton 0–0
Wolverhampton–Southampton 2–0 (Sarabia 2., Cunha 51.)

VASÁRNAP
15.00: Manchester United–Leicester City (Tv: Match4)
15.00: Nottingham Forest–Newcastle United (Tv: Spíler1)
15.00: Tottenham Hotspur–Ipswich Town
17.30: Chelsea–Arsenal (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

   
A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Liverpool1191121–6+1528
2. Manchester City1172222–13+923
3. Nottingham Forest1054114–7+719
4. Brighton & Hove Albion1154219–15+419
5. Chelsea1053220–12+818
6. Arsenal1053217–11+618
7. Fulham1153316–13+318
8. Aston Villa1153317–17018
9. Tottenham1051422–11+1116
10. Brentford1151522–22016
11. Bournemouth1143415–15015
12. Newcastle1043310–10015
13. Manchester United103349–12–312
14. West Ham1133513–19–612
15. Leicester City1024414–18–410
16. Everton1124510–17–710
17. Crystal Palace111468–15–77
18. Wolverhampton1113716–27–116
19. Ipswich Town105510–21–115
20. Southampton111197–21–144

 

 

Legfrissebb hírek

A West Ham kiütötte a Wolverhamptont, kieső helyre taszította a Tottenhamet

Angol labdarúgás
8 órája

„Érzem a szurkolók és a tulajdonosok támogatását” – Arne Slot a Fulham elleni bajnoki előtt

Angol labdarúgás
18 órája

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
Tegnap, 1:41

Andy Robertson az idény végén távozik a Liverpooltól – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.09. 20:56

Hosszabbított angol válogatott hátvédjével a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.07. 12:25

Liverpool: tiltakozást szerveznek a szurkolók – a jegyárak emelése miatt

Angol labdarúgás
2026.04.07. 11:31

Bernardo Silva az idény végén távozik a Manchester Citytől

Angol labdarúgás
2026.04.06. 13:11

Arne Slot: Meg kell kérdeznem Szoboszlaitól, mire gondolt

Angol labdarúgás
2026.04.05. 08:10
Ezek is érdekelhetik