FA-kupa: Guardiola saját magát hibáztatta, Ten Hag a játékosait méltatta

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.05.25. 20:06
Erik ten Hag győzelemre vezette csapatát a Wembleyben (Fotó: Imago)
Mint ismert, a Manchester United 2–1-re legyőzte a városi rivális Manchester Cityt az FA-kupa szombati döntőjében, így Erik ten Hag csapata trófeával zárta megpróbáltatással teli idényét. A lefújás után a főszereplők értékelték a látottakat, Erik ten Hag a játékosait méltatta, de esetleges távozásáról semmit sem mondott, míg a vesztes csapatot irányító Pep Guardiola gratulált saját csapatának és a győztes félnek, valamint saját maga felelősségéről is beszélt.

 

Mint megírtuk, napokkal a találkozó előtt a sajtóban napvilágot látott, hogy történjen bármi az összecsapáson, ez lesz Erik ten Hag utolsó mérkőzése a Manchester United kispadján. A lefújást követően az újságírók elsőként a hogyan továbbról kérdezték a győztes szakembert: „Nem tudom. Az egyetlen dolog, amit csinálok, az a csapatom felkészítése és a fejlesztése. Számomra ez egy projekt. Amikor megérkeztem ide, mondhatom, hogy rendetlenség volt a csapaton belül, most azonban jobbak vagyunk, de még nem tartunk ott, ahol tartani szeretnénk” idézte a BBC a „vörös ördögök” menedzserét.

„A labdarúgás a trófeák megszerzéséről szól – folytatta értékelését a holland szakember. – A lehető legjobb futballt, dinamikus, támadó játékot szeretnénk játszani, ám a végén meccseket, majd trófeákat kell nyerni. Ezt a mentalitást vettük most elő, mert ez volt az egyetlen lehetőségünk, s végül megcsináltuk. Nagyon büszke vagyok a játékosokra és a stábra is.”

Ten Hag külön kiemelte annak a jelentőségét, hogy a világ legjobb csapatát tudták legyőzni a Wembleyben: „Az egész évben azt mondtam, hogy ha a játékosok egészségesek, akkor jól futballozhatunk. És ma remek teljesítményt nyújtottunk a világ legjobb csapata ellen. Két év alatt talán háromszor vagy négyszer állt rendelkezésünkre a teljes keret, s még ma is hiányoztak olyan meghatározó játékosok, mint Harry Maguire, Luke Shaw és Casemiro” – mutatott rá, hozzátéve, nem tartja jogosnak a sok bírálatot, amelyet csapata az idény közben kapott a sajtótól.

A Manchester United első gólját szerző Alejandro Garnacho is értékelte a látottakat: „Senki sem hitt bennünk, ezért fantasztikus pillanat ez. Nagyon jó barátok vagyunk Kobbie Mainoo-val, örülök, hogy mi szereztük a két gólt, de ez nem csak rólunk, szól, hiszen hatalmas csapatmunka volt a győzelem.”

A Garnacho által is kiemelt Kobbie Mainoo szerint csapata remekül felkészült az összecsapásra, s ez volt ezúttal a siker kulcsa: „Rengeteg mélypontot megéltünk az idényben, ezért óriási teljesítmény, hogy a tavalyi vereségünket követően sikerült visszavágni. Remek volt a meccsre való felkészülésünk, elhitettük egymással, hogy képesek vagyunk győzni, jobbnak lenni a Citynél.”

Diogo Dalot úgy látta, csapata idénybeli legjobbját nyújtotta a városi rivális ellen, és nagyon boldog, hogy trófeával tudták megajándékozni hűséges szurkolótáborukat: „Keményen dolgoztunk, kitartóak voltunk, és csapatként ez volt a legjobb meccsünk az idényben. Már a kezdőrúgás előtt az öltözőben érezni lehetett, hogy nagyon meg akarjuk nyerni ezt a meccset. Ennek a klubnak ugyanis ez a mércéje, minden meccsünknek ilyennek kellene lennie. Nagyon jó érzés trófeával befejezni az idényt, amelynek során sok dolgot csinálhattunk volna jobban, de ez most nagyon jóleső érzés, különösen a szurkolóknak, akik az egész évben csodálatosak voltak; ők mindenkinél jobban megérdemlik ezt a sikert.”

A vesztes fél részéről Pep Guardiola sportszerűen nyilatkozott, egyáltalán nem keresett kifogásokat, gratulált a Unitednek a diadalhoz, s részben saját magára vállalta a felelősséget: „Gratulálok a Manchester Unitednek az FA-kupa megnyeréséhez – kezdte értékelését a mérkőzést követő sajtótájékoztatón a katalán szakember. – Úgy vélem, hogy a meccstervem ezúttal nem volt jó. A második félidőben már sokkal jobban játszottunk, intenzívebben futballoztunk, részben azért, mert kettő nullás hátrányban voltunk, és már nem volt veszítenivalónk. Szoros meccs volt, az első gólt ajándékba adtuk, de a második a United érdeme. Megvoltak a helyzeteink, de sajnos egy kicsit későn szereztük a gólt.”

„Csalódott vagyok ma. Normális, hogy a döntőket el is lehet veszíteni, de ebben az idényben jó értelemben rendkívüli küzdelmet folytattunk a trófeákért. Most pihenünk, és a következő idényben visszatérünk – tette hozzá Guardiola, aki kollégája, Ten Hag helyzetérő is elmondta röviden a véleményét: – Döntést kell hozniuk. Csodálatos szakember, rendkívül jó menedzser.”

ANGOL FA-KUPA
DÖNTŐ
MANCHESTER CITY–MANCHESTER UNITED 1–2 (0–2)
London, Wembley Stadion, 84 814 néző. Vezette: Madley
MAN. CITY: Ortega – Walker, Stones, Aké (Akanji, a szünetben), Gvardiol – Rodri, Kovacic (Doku, a szünetben) – B. Silva, De Bruyne (J. Álvarez, 57.), Foden – Haaland. Menedzser: Pep Guardiola
MU: A. Onana – Wan-Bissaka, Varane, L. Martínez (Evans, 73.), Dalot – Mainoo, Amrabat – Garnacho (Lindelöf, 90+3.), Rashford (Höjlund, 73.) – McTominay (Mount, 90+3.), B. Fernandes. Menedzser: Erik ten Hag
Gólszerző: Doku (87.), ill. Garnacho (30.), Mainoo (39.)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik