Liverpool: megkapta eltiltását a Tottenham ellen kiállított Jones és Diogo Jota

D. S. B.D. S. B.
2023.10.04. 08:46
null
Curtis Jonesnak három bajnokit kell kihagynia az Yves Bissoumával szemben elkövetett szabálytalansága miatt (Fotó: Getty Images)
Megkapta büntetését az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 7. fordulójának rangadóján kiállított két Liverpool-játékos, Curtis Jones és Diogo Jota – számolt be róla honlapján a Mersey-parti klub.

 

A „vörösök” a Tottenham elleni idegenbeli rangadón a 26. percben kerültek emberhátrányba, amikor Curtis Jones rálépett Yves Bissouma sípcsontjára, ami miatt Simon Hooper játékvezető elsőre még csak sárga lapot adott, de a visszanézés után, egy kimerevített kép alapján úgy ítélte meg, az U21-es Európa-bajnok angol középpályás tette piros lapot érdemel.

A Liverpool fellebbezett a döntés ellen, de ezt a klub beszámolója szerint elutasították, ezért Jonesnak ki kell hagynia a Brighton, az Everton és a Nottingham elleni bajnokikat.

A „vörösök” a mérkőzést kettős emberhátrányban fejezték be, ugyanis a csereként pályára lépő Diogo Jota a 68. és a 69. percben is sárga lapot kapott Destiny Udogie buktatása miatt – bár az első figyelmeztetésnél erősen véleményes ítélet született –, a portugál támadó pedig a kiállítás miatt nem játszhat a hétvégi, Brighton elleni találkozón.

 

A mérkőzés nagy visszhangot váltott ki szerte a világon, de nem elsősorban a Liverpool játékosainak kiállításai, hanem Luis Díaz elvett, ám szabályos gólja miatt, amely után a játékvezetői stáb közötti audiofelvételt is nyilvánosságra hozták.A VAR-szobában ülő Darren England és Dan Cook akik a meccs előtt 48 órával még az Egyesült Arab Emírségekben működtek közre – nem dolgozhat a hétvégi fordulóban, ellenben a meccset vezető Simon Hooperre bízták az Everton–Bournemouth bajnokit, míg a Tottenham–Liverpoolon negyedik játékvezetőként közreműködő Michael Oliver videobíróként tevékenykedik a Luton–Tottenhamen.

Legfrissebb hírek

A Liverpool különleges emlékművet állított Diogo Jota és testvére tiszteletére

Angol labdarúgás
5 órája

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
10 órája

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
2026.07.01. 09:06

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

Jotára emlékeznek a portugál játékosok a vb-n

Foci vb 2026
2026.06.14. 16:13

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29
Ezek is érdekelhetik