Liverpool: a válogatott támadó tavasszal ismét játszhat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.28. 22:09
Alex Oxlade-Chamberlain, a Liverpool FC és az angol válogatott labdarúgója tavasszal visszatérhet a pályára súlyos térdsérülését követően.

„Nincs rajta nyomás, de úgy tűnik, február végén vagy március elején ismét teljes értékű edzésmunkát végezhet, és reméljük, még ebben az idényben visszatérhet a pályára” – mondta a klub pénteki sajtótájékoztatóján Jürgen Klopp menedzser.„Nincs rajta nyomás, de úgy tűnik, február végén vagy március elején ismét teljes értékű edzésmunkát végezhet, és reméljük, még ebben az idényben visszatérhet a pályára” – mondta a klub pénteki sajtótájékoztatóján Jürgen Klopp menedzser.

A 25 éves középpályás áprilisban az AS Roma elleni Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzésén sérült meg súlyosan, amikor egy szerelési kísérletnél balszerencsésen ütközött Alekszandar Kolarovval. Az esetnél az angol futballista térde hátrafeszült, majd láthatóan komoly fájdalmakkal küzdött, és a hosszú percekig tartó ápolás után hordágyon vitték el a pálya mellől. Nyolc nappal később megoperálták a keresztszalagját, majd Klopp július közepén azt nyilatkozta, hogy szinte biztosan ki kell hagynia az egész idényt.

A német edző most elárulta, Oxlade-Chamberlain már elkezdhette a futóedzéseket, és az első jelek szerint jól reagált a sérült térde.

A listavezető és a Premier League mezőnyében egyedüliként veretlen Liverpool szombaton az Arsenalt fogadja.

Legfrissebb hírek

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Franzoni meglepte Odermattot, és megnyerte a kitzbüheli lesiklást

Téli sportok
2026.01.24. 13:34

Német egység: Flick és Klopp is a menesztett Xabi Alonsót méltatta

Spanyol labdarúgás
2026.01.14. 17:26

Szoboszlai Dominik a kihívásnak megfelelt; Arne Slot tizenkilencre lapot húzott?

Angol labdarúgás
2025.12.13. 09:39

Két jelölt is van a Real Madrid kispadjára, de Zidane és Klopp sincs köztük – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.12.09. 09:58

Arne Slot negatív rekordot állított be a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.11.22. 22:40

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:53
Ezek is érdekelhetik