Watford: Tőzsér levezette, miért kell düh is a jó focihoz

Vágólapra másolva!
2015.01.19. 18:11
Tőzsér Dániel remek szabadrúgásgóllal és egy gólpasszal járult hozzá a Watford szombati sikeréhez a Charlton ellen – az angol másodosztályú klubnál természetesen kíváncsiak voltak arra, miként értékeli a magyar labdarúgó az 5–0-s sikert.

„Szerintem a hozzáállásunk volt a kulcstényező – mondta Tőzsér Dániel a Watford Weekend Review Show című műsorban a szombati mérkőzés után. – A Huddersfield elleni meccs (3–1-es vereség) után sokat beszélgettünk az öltözőben, és megint csak arra jutottunk, hogy ha nem nyújtasz száz százalékot és nem szakadsz meg a győzelemért, akkor ebben a bajnokságban nem nyerhetsz. Ez az alap. Dühösen kell kimenni a pályára, és ha az eltökéltség párosul a tudásunkkal, akkor jönnek a győzelmek."Tőzsér Dániel a Watford Weekend Review Show című műsorban a szombati mérkőzés után. – A Huddersfield elleni meccs (3–1-es vereség) után sokat beszélgettünk az öltözőben, és megint csak arra jutottunk, hogy ha nem nyújtasz száz százalékot és nem szakadsz meg a győzelemért, akkor ebben a bajnokságban nem nyerhetsz. Ez az alap. Dühösen kell kimenni a pályára, és ha az eltökéltség párosul a tudásunkkal, akkor jönnek a győzelmek."

„A Championshipben mindenki tudja, hogy fantasztikus csapatunk, jól összeválogatott keretünk van, tele nagyszerű játékosokkal, csak néha megfeledkezünk az alapokról: arról, hogy futni, szerelni kell, harcolni minden labdáért. A szombaton mutatott mentalitás a célravezető, ezt kell megőrizünk" – folytatta a magyar játékos.

Tőzsér Dánielt emlékeztették, hogy a 2014–15-ös bajnokságban mind az öt gólját szabadrúgásból érte el.

„Láttam, hogy a kapus rosszul helyezkedik, ez alapján döntöttem, hová rúgom a labdát – idézte fel szombati találata körülményeit Tőzsér. – A pályának erről a pontjáról általában ésszel kell végrehajtani a szabadrúgásokat, meg kell próbálni kitalálni, mire számít a kapus. Lélektani hadviselés a javából. Egyébként Miguel (Layún) és Troy (Deeney) is szívesen elrúgta volna a labdát. Troy mindig azt mondja, ha ő a pályán van, más ne is álmodjon a büntetők elvégzéséről. Azt hiszem, mostantól hasonlóan viccelődök vele majd én is."

A magyar játékost a közönségről is kérdezték; Tőzsér elmondta, ha füttyszó hallatszik a lelátóról, arról csak a futballisták tehetnek.

„Ha a szurkolók azt látják, hogy száz százalékig kihajtottuk magunkat, akkor nem marad el a taps még vereség esetén sem. Nagyon együtt élnek velünk, ezt ezen a mérkőzésen is éreztük. Nekünk van az egyik legjobb szurkolótáborunk a ligában. Bárhová utazunk, mindig tele a vendégszektor, amit mi tisztelettel veszünk tudomásul. Ezt a hűséget viszonoznunk kell, és mi vagyunk a legboldogabbak, amikor egy ilyen öt–nullás produkció után örülni látjuk a drukkereinket.”

A Watford jelenleg a hatodik helyen áll a Championshipben – ez a pozíció feljutási osztályozóra jogosítaná a Premier League-be vágyó csapatot –, legközelebbi ellenfele a sereghajtó Blackpool lesz szombaton, hazai pályán.

Legfrissebb hírek

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
12 órája

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
20 órája

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
21 órája

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
Tegnap, 7:20

Lőw Zsolt: Ha a félidőben ajánlották volna fel, nem írom alá a döntetlent, de...

Német labdarúgás
2025.05.04. 11:45

Sallói Dániel: A győzelmekre és a rekordokra vagyok a legbüszkébb

Légiósok
2025.04.30. 20:15

Újabb legenda szerint kell Kerkezzel erősíteniük Szoboszlaiéknak

Angol labdarúgás
2025.04.30. 18:22

Megdolgoztatták Szoboszlai Dominiket, válaszul kihozta győztesnek Cristiano Ronaldót

Légiósok
2025.04.30. 12:40
Ezek is érdekelhetik