West Brom: Geráéknál folytatja a PSG válogatott védője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.03. 06:39
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő West Bromwich Albionban folytatja pályafutását Diego Lugano. A Paris Saint-Germaintől érkező, 85-szörös uruguayi válogatott védő két évre írt alá a Gera Zoltánt is foglalkoztató együtteshez.

„Nagyon boldog vagyok, hogy a West Bromwich Albionnál folytathatom pályafutásomat. Egy olyan helyre kerültem, ahol átélhetem azt, amit eddigi pályafutásom során hiányoltam, és végre a Premier League-ben játszhatok. Köszönöm a PSG drukkereinek a biztatását, és a klubnak is a szép éveket” – búcsúzott Lugano a párizsiaktól a Twitteren.

A 32 esztendős védő 2011-ben igazolt a Fenerbahcétól a PSG-hez, azonban Franciaországban nem igazán találta a helyét, és a 2012–2013-as idényben már pályára sem lépett a párizsi csapatban, sőt az idény második felére kölcsön is adták a spanyol Málagának.


A 32 esztendős védő 2011-ben igazolt a Fenerbahcétól a PSG-hez, azonban Franciaországban nem igazán találta a helyét, és a 2012–2013-as idényben már pályára sem lépett a párizsi csapatban, sőt az idény második felére kölcsön is adták a spanyol Málagának.

Legfrissebb hírek

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.08.12. 16:02

Szórhatná a milliárdokat, de más utat választott a francia futballforradalmár

Francia labdarúgás
2026.08.10. 17:03

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Grey is the Colour – idősebb játékosokat is igazolt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.04. 18:59

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11

Cseh válogatott kapust szerződtetett a Newcastle United

Angol labdarúgás
2026.08.03. 11:13