Championship: Lipták Zoltán jó benyomást tett az edzőjére

2009.02.06. 13:35
Lipták Zoltán túl van Southamptonban az első edzésein, melyek után ő és új csapata szakvezetője is elégedetten nyilatkozott a „szentek” honlapjának.
A téli átigazolási időszak utolsó pillanataiban Újpestből Southamptonba kerülő Lipták fél évig kölcsönjátékosként futballozik majd a Championship utolsó előtti helyén álló gárdánál.„Nagyon örülök neki, hogy itt lehetek a Southamptonnál. Az egyik álmom vált valóra azzal, hogy a Championshipben szerepelhetek” – kezdte Lipták, akinek azonban eleinte csak a tartalékcsapatban szán szerepet Mark Wotte vezetőedző (aki nagyon elégedett a magyar labdarúgó eddigi teljesítményével), hogy a légiós felvegye a ritmust és megismerje az együttes taktikáját.„Budapesten is szokott esni a hó – viccelődött a 24 éves védő azzal, hogy nem éppen kellemes időjárás fogadta új állomáshelyén. – A Southampton egy híres klub, nagyszerű stadionnal. Keményen dolgozok majd, hogy jó játékommal hozzájárulhassak a csapat előrelépéséhez.”Valóban jelentős javulásra van szüksége a dél-angliai gárdának, mivel jelenleg a 23., azaz kieső helyen áll a bajnokságban.
Legfrissebb hírek

„Minden az én felelősségem” – a Southampton edzője a kémbotrányról

Angol labdarúgás
2026.06.02. 14:47

Spygate-ügy: a vezetőedző áldását adta a Soton kémkedésére

Angol labdarúgás
2026.05.22. 08:43

Kizárták a Southamptont, a Middlesbrough játszhat a Premier League-be jutásért – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.19. 20:25

Vitális Milán: Ez nemcsak a csapat és a stáb, hanem egy város sikere is

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 20:36

Kémkedési balhé boríthatja a Premier League-ért zajló rájátszás programját

Angol labdarúgás
2026.05.15. 11:43

A Southampton a hosszabbítás végén betalált, mehet játszani a Wembley-be a feljutásért

Angol labdarúgás
2026.05.12. 23:48

A szombati Championship-osztályozón sem született gól

Angol labdarúgás
2026.05.09. 15:31

Kémkedés az angol másodosztályú rájátszás rajtja előtt

Angol labdarúgás
2026.05.08. 15:35
Ezek is érdekelhetik