Zsinórban ötödször nyert a Flyers, a Blues és a Canucks

Vágólapra másolva!
2010.11.05. 09:48
null
A Vancouver-Colorado meccset Desbiens (balra) és McLeod bunyója is színesítette (Fotó: Action Images)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) 27. játéknapján a Philadelphia hazai pályán győzött a New York Rangersszel szemben, csakúgy, mint a St. Louis a San Jose ellen. A Vancouver idegenben verte meg a Coloradót, a Flyers, Blues, Canucks trió pedig egymás után ötödik alkalommal nyert.

A Philadelphia Flyers–New York Rangers mérkőzésen sokáig semmi sem utalt arra, hogy sima hazai győzelem születik, hiszen az első harmadban nem született gól, a másodikban pedig a vendégek szerezték meg a vezetést.

A folytatásban azonban már a hazaiak akarata érvényesült: tíz perc alatt háromszor találtak a kapuba, és ezzel eldöntötték a meccset. A szezonban összesen már nyolc győzelemnél járó Flyers vezeti a Keleti főcsoportot.

A St. Louis is folytatta jó szereplését, a nyugaton második helyen álló Blues hazai pályán az első két harmadban egy-egy gólt lőtt (előbb Matt D'Agostini, majd David Perron talált a kapuba) a San Josénak, a többit pedig megoldotta Jaroslav Halák kapus, aki a vendégek mind a 25 lövését hárította.

A Bluesra a Nyugati főcsoportban tapad a Canucks: a Coloradót 3–1-re felülmúló vancouveriek a St. Louishoz hasonlóan 16 pontot szereztek eddig.

 NHL
ALAPSZAKASZ, 27. JÁTÉKNAP
Atlanta Thrashers–Columbus Blue Jackets 0–3
Philadelphia Flyers–New York Rangers 4–1
Ottawa Senators–New York Islanders 4–1
St. Louis Blues–San Jose Sharks 2–0
Colorado Avalanche–Vancouver Canucks 1–3
Los Angeles Kings–Tampa Bay Lightning 1–0

 

Legfrissebb hírek

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

NHL: október 7-én indul az új idény

Amerikai sportok
2025.07.14. 20:41

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Gyász: elhunyt a Detroit legendája, a háromszoros bajnok Alex Delvecchio

Amerikai sportok
2025.07.02. 09:45
Ezek is érdekelhetik