Tokió 2020: a franciák döntőznek az Egyesült Államokkal a férfi kosártornán

Vágólapra másolva!
2021.08.05. 14:56
null
Luka Doncic (jobbra) ismét zseniális volt, de a meccset Rudy Goberték döntötték el (Fotó: AFP)
Franciaország 90–89-re legyőzte Szlovéniát a tokiói olimpia férfi kosárlabdatornájának elődöntőjében, így bejutott a fináléba, s a címvédő Egyesült Államokkal csap össze szombaton.  

A franciák úgy jutottak el hibátlanul az elődöntőig, hogy a csoportkörben a már döntős Egyesült Államokat is legyőzték, míg a szlovénok szintén veretlenül jutottak el a négy közé, s a meccs előtt 17 győzelem, 0 vereség volt a mérlegük akkor, ha legnagyobb sztárjuk, Luka Doncic is pályára lépett.

Az első negyed szoros csatát hozott, a szlovénok játékát ezúttal is Doncic határozta meg, aki csak ebben a játékrészben 10 pontig és 5 gólpasszig jutott. A negyed végén úgy tűnt, elléphet Szlovénia, de ekkor beállt Timothé Luwawu-Cabarrot, bedobott 2/2 triplát, és felhozta a franciákat kétpontnyi távolságra.

A második játékrész is hasonlóan alakult: inkább a szlovénok irányítottak, de végig ott voltak a nyomukban a franciák, akik olykor a vezetést is átvették, vagy egyenlítettek – a hárompontosokat ebben a negyedben mindkét csapat gyengén dobta. A szünetre kétpontos szlovén vezetéssel mehettek (44–42).

A harmadik negyedre ellenállhatatlan formában jöttek ki a franciák, kezdésnek bedobtak 3/3 triplát, és tíz ponttal is elléptek már a szlovénoktól, akik kritikus helyzetekben nem tudtak kosarakat dobni. A játékrész hajrájában hat pontra felzárkózott Szlovénia.

Az utolsó negyedben gyorsan felzárkóztak a szlovénok, de amikor teljesen visszajöttek volna, akkor Evan Fournier és Nando de Colo fontos kosarakat dobott a túloldalon. A szlovénok aztán három perccel a vége előtt egyenlítettek és kezdetét vette a hajrá. Ekkor a franciák voltak pontosabbak, de a szlovénok az utolsó percben egy hármassal visszajöttek egy pontra, majd esélyt kaptak a meccs megnyerésére.

Az utolsó támadásnál az ekkor már 18 (!) gólpassznál járó Doncicot ketten is fogták, így lepasszolta a labdát társának, ekkor azonban jött Nicolas Batum, aki egy meccsnyerő blokkal bejuttatta Franciaországot az olimpiai döntőbe.

TOKIÓ 2020
KOSÁRLABDA, FÉRFIAK

ELŐDÖNTŐ
Franciaország–Szlovénia 90–89
(27–29, 15–15, 29–21, 19–24)
Legjobb dobók: N. de Colo 25 pont, ill. Tobey 23
Korábban
Egyesült Államok–Ausztrália 97–78
(18–24, 24–21, 32–10, 23–23)
Legjobb dobók: Durant 23, ill. P. Mills 15

 

 

Legfrissebb hírek

Hiába Doncic 43 pontja, a Lakers hazai pályás Warriors elleni vereséggel startolt – videók

Amerikai sportok
Tegnap, 9:11

Héder Barna továbbra sem fizet és a sajtót teszi felelőssé

Párizs 2024
2025.10.17. 21:36

A Liverpool alapembere megsérült, elhagyja a válogatottat

Foci vb 2026
2025.10.11. 14:23

A sérült Mbappé el sem utazhat a franciák következő meccsére

Foci vb 2026
2025.10.11. 12:15

Anglia, Franciaország és Svájc is kijuthat a következő napokban a világbajnokságra

Foci vb 2026
2025.10.11. 11:19

A Crystal Palace támadója először kapott meghívót a francia válogatottba

Foci vb 2026
2025.10.02. 14:38

NK Maribor: edzésen megütötték, távozott a vezetőedző

Minden más foci
2025.09.26. 11:31

A szlovén másodosztályba igazolt a korábbi fehérvári támadó

Labdarúgó NB I
2025.09.17. 14:47
Ezek is érdekelhetik