NFL: nem lett szép a dráma vége – Antonio Brown visszavonult

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2019.09.22. 21:36
null
Antonio Brown nagyszerű játékos volt, mégis balhéjairól fognak rá emlékezni (Fotó: Twitter/New England)
Azt követően, hogy a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő New England Patriots mindössze egy meccs után megvált Antonio Browntól, a 31 éves elkapó hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy nem kíván többet játszani a ligában.

 

A 31 éves játékos balhés időszaka még Pittsburghben kezdődött – a 2018-as idényben teljesen megromlott kapcsolata Mike Tomlin vezetőedzővel és Ben Roethlisberger irányítóval. Brownnak nem tetszett, hogy Big Ben kritizálta őt, és úgy érezte, nem kap kellő támogatást az edzőjétől. Csak hab volt a tortán, hogy a csapattársak JuJu Smith-Schustert választották meg a csapat legértékesebb játékosának. A szezon utolsó meccsén – amely sorsdöntő volt – nem jelent meg a Cincinnati Bengals ellen, ezt követően a Steelers elcserélte a holt szezonban az Oakland Raidershez.

Úgy tűnt ekkor, minden rendben, Brownnak nem kell többet foglalkoznia Big Bennel, Oaklandben pedig új otthonra lelhet – ebben könnyen segíthetett volna az a 30 millió dollár, amelyet garantáltan zsebre rakhatott volna. Neki azonban semmi sem volt megfelelő, sisakmizériája után azon kapta magát, hogy nem csak a ligával, hanem Mike Mayock csapatigazgatóval is összerúgta a port. Végül odáig fajult az ügy, hogy az alapszakasz 1. fordulója előtt Brown távozni szeretett volna Oaklandből. Ez végül meg is történt, a Raiders kirakta, néhány órán belül pedig már a New England Patriots játékosa lett.

Pontosan azon a napon, amikor aláírt a New Englandhez, olyan bajba került AB, amelyre sem ő, sem más nem számított – többrendbeli szexuális zaklatással vádolta egy személyi edző, Britney Taylor. Időközben egy másik nő is a nyilvánossághoz fordult azzal, hogy 2017-ben Brown zaklatta. A játékos tagadta a vádakat, a Patriots pedig nem nyilatkozott az üggyel kapcsolatban – Bradyék csak arra koncentráltak, hogy minél előbb beépítsék a csapatba. Jó úton volt efelé Bill Belichik, hiszen már az első meccsén négy elkapásból 56 yardot és egy touchdownt hozott össze a rutinos elkapó. Robert Kraft, a Patriots vezérigazgatója azonban úgy döntött, nem kockáztat, így mindössze 11 nap után megvált Antonio Browntól.

A közösségi médián is aktív Brown természetesen mindent kommentelt Twitteren – azt is, amikor megtudta, hogy kirúgták. Teljesen kiakadt, vasárnap pedig bejelentette, hogy nem áll szándékában többet az NFL-ben játszania. A tweetben külön kiemelte, hogy a tulajdonosok bármikor felrúghatják a játékosok szerződését – legfőbb sérelme az volt, hogy sem a Raiders garantált 30 millióját, sem a Patriots garantált 10 millióját nem kaphatta meg.

Brown 2010-ben, 6. körös elkapóként érkezett az NFL-be és a Pittsburgh Steelersbe. A ligában töltött ideje alatt hétszer szerepelt Pro Bowlon, kétszer-kétszer pedig vezette a ligát elkapásokban és elkapott yardokban is.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik