NBA: Gabe Vincent a döntő kapujába vezette a Heatet – videók
A Miami Heat hazai környezetben 128–102-re nyert a Boston Celtics ellen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) keleti főcsoportdöntőjének harmadik mérkőzésén. A párharc összesített állása így már 3–0 a floridai együttes javára, amely a következő találkozón a továbbjutás kérdését is lezárhatja.
![]() |
Gabe Vincent volt a Miami Heat nyerőembere (Fotó: Getty Images) |
Alaposan bekezdett a saját közönsége előtt pályára lépő Miami,s ugyan az első negyedben még a Celticsnek is volt lehetősége a kezdeményezés megragadására, 14–16 után megrázta magát a hazai csapat, s nem adott esélyt ellenfelének. A fordításban reménykedő bostoni drukkereknek a harmadik játékrészben foszlottak szét a reményei: a Heat ugyanis bedarálta ellenfelét, és 28 pontos előnnyel várta a záró felvonást.
Az utolsó negyedben ugyan tudott kozmetikázni az eredményen a Celtics, de Erik Spoelstra csapata így is fölényes győzelmet aratott, s ezzel karnyújtásnyira került a nagydöntőtől.
A Heat vezére ezúttal nem Butler volt, hanem Gabe Vincent – a nigériai légiós a rájátszásbeli karriercsúcsot jelentő 29 pont mellett két lepattanót és három asszisztot jegyzett, ezzel csapata legjobbja volt.
Gabe Vincent TOOK OVER Game 3!
— NBA (@NBA) May 22, 2023
29 points (playoff career high)
6 threes (playoff career high)
11-14 shooting
MIA can clinch Finals berth Tuesday on TNT pic.twitter.com/iBylN4kBlf
Vincent mellett Duncan Robinson – aki LeBron Jamest megelőzve a franchise legjobb rájátszásbeli hárompontosdobója lett ezen a meccsen – (22–2–4), illetve Caleb Martin (18–3–4) is jó napot fogott ki.
If a team finds just one player like Caleb Martin, Duncan Robinson, Max Strus or Gabe Vincent, it's a job well done.
— NBA (@NBA) May 22, 2023
The @MiamiHEAT have all four... and they've been SPECIAL in the East Finals pic.twitter.com/KJLR0vouOl
Az ezúttal halovány produkciót nyújtó Celticsben Jayson Tatumnak így is összejött egy dupla dupla, 14 pont mellett 10 lepattanó és két assziszt volt a bostoni sztár mérlege.
NBA, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORTDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
NYUGATI KONFERENCIA
Miami Heat–Boston Celtics 128–102 (30–22, 31–24, 32–17, 35–39)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–0 a Miami Heat javára.
A KONFERENCIADÖNTŐK PÁROSÍTÁSA
KELET
Boston Celtics–Miami Heat (0–3)
NYUGAT
Denver Nuggets–Los Angeles Lakers (3–0)
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.
A RÁJÁTSZÁS 2. FORDULÓJA
KELETI FŐCSOPORT
New York Knicks–Miami Heat (2–4) – a Miami továbbjutott
Boston Celtics–Philadelphia 76ers (4–3) – a Boston továbbjutott
NYUGATI FŐCSOPORT
Denver Nuggets–Phoenix Suns (4–2) – a Denver továbbjutott
Golden State Warriors–Los Angeles Lakers (2–4) – az LA Lakers továbbjutott
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartottak.
A RÁJÁTSZÁS 1. FORDULÓJA
KELETI FŐCSOPORT
Milwaukee Bucks–Miami Heat (1–4) – a Miami továbbjutott
Cleveland Cavaliers–New York Knicks (1–4) – a New York továbbjutott
Philadelphia 76ers–Brooklyn Nets (4–0) – a Philadelphia továbbjutott
Boston Celtics–Atlanta Hawks (4–2) – a Boston továbbjutott
NYUGATI FŐCSOPORT
Denver Nuggets–Minnesota Timberwolves (4–1) – a Denver továbbjutott
Phoenix Suns–Los Angeles Clippers (4–1) – a Phoenix továbbjutott
Sacramento Kings–Golden State Warriors (3–4) – a Golden State továbbjutott
Memphis Grizzlies–Los Angeles Lakers (2–4) – az LA Lakers továbbjutott
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartottak.