Harden Kobe Bryantet idézte, de újra kikapott a Rockets

Vágólapra másolva!
2017.12.23. 09:07
null
James Harden Kobe Bryantet idézte, de kikapott a Rockets (Fotó: Twitter)
James Harden sorozatban másodszor dobott 51 pontot – amivel ő lett az első játékos, aki Kobe Bryant 2007-es produkciója óta először szerzett legalább ötven pontot két egymást követő összecsapáson –, de ez ezúttal sem ért győzelmet, a Clippers is megverte a Houstont – mivel a Warriors viszont lenyomta a Lakerst, így Kevin Duranték vették át a vezetést az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában. Tartalékosan is nyerni tudott a Miami, jó hajrával győzött a Detroit és a Milwaukee, Russell Westbrook triplája kellett az újabb OKC-sikerhez, a New Orleans és a Denver pedig idegenben aratott győzelmet – nézzük, hogy mi történt hajnalban!

 

Detroit Pistons–New York Knicks 104–101

Volt tartása a Detroitnak. Ugyan a mérkőzés túlnyomó részében vezetett a hazai alakulat, éppen a legrosszabbkor, a negyedik negyed hajrájában került gödörbe és szűk két perccel a vége előtt négy ponttal már a New York vezetett. Ettől elég sok csapat megtört volna, de a Pistons jól reagált a helyzetre, előlépett Reggie Jackson, sikerült megszigorítani a védekezést és clutch játékokat bemutatva egy 9–2-es rohammal lezárni az összecsapást – Jackson 24 másodperccel az órán fordított, majd a következő Knicks-támadásnál Bullock osztott ki egy blokkot, ez volt a kulcs. Ha már védekezés, akkor a kissé kegyvesztett Stanley Johnsont is ki kell emelnünk, kiváló munkát végzett hátul, a Detroit végül 19-cel harcolt ki több büntetőt, mint ellenfele, 40 százalékkal triplázott és fontos hazai győzelmet aratott.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

Pedig jó volt a festékben a New York. Ellensúlyozni tudták Andre Drummond fizikai erejét a vendégek a festékben, ugyanis Enes Kanter 22, Kristaps Porzingis 29 pontot szórt, ketten együtt leszedtek 25 lepattanót, Kanter pedig egymaga nyolc támadóba kapaszkodott bele – összességében 51–44-re nyerte a lecsorgók csatáját a Knicks és több pontot dobott a festékből is. A periméteren azonban nem tudták tartani a lépést, a gyorsindításból szerzett pontokat tekintve 15–0-ra nyert a Detroit, Jarrett Jack és Michael Beasley is eléggé eltűnt, a két magas pedig a hajrában nem tudta megnyerni a meccset – idegenben így 2–10-re állnak és ennek köszönhetően becsúsztak a playoff-vonal alá.

A Pistons legjobb dobói: Harris 24/9, Drummond 18, Bullock 14/6
A Knicks legjobb dobói: Porzingis 29/9, Kanter 22, Lee 16/6

Orlando Magic–New Orleans Pelicans 97–111

Ez most sima volt. Nem adott esélyt ellenfelének a Pelicans, már az első negyedben tíz pont feletti előnyt épített ki, egy pillanatig sem volt hátrányban és végig uralta a találkozót a vendégcsapat - ráadásul az utóbbi időszak pocsék védekezései után most hátul is stabil tudott maradni az együttes, igaz, a Magic támadógépezete azért nem jelentett óriási kihívást. Elöl Cousins (26 pont, 11 lepattanó, 6 gólpassz) villogott leginkább, de az első félidőben még Anthony Davis is tarthatatlan volt, a fordulás után aztán ő kicsit visszavett – a két magas mellé ezúttal Jrue Holiday is felnőtt, de a második félidőben már lehetett kicsit pihenni is, a 30 perces határt csak Davis és Cousins érte el. Alvin Gentry szerint most sikerült összekapniuk magukat hátul, elöl pedig figyeltek az eladott labdákra, ennyi kell a győzelemhez – ezt ma este Miamiban kell reprodukálniuk.

Visszatérésekre várva. Evan Fournier, Aaron Gordon, Terrence Ross és Jonathan Isaac sem játszott a hazaiaknál, ráadásul valószínűleg a ma esti meccsen sem tudnak pályára lépni, így pedig továbbra is közel áll az értékelhetetlenhez a Magic játéka. Az egyébként is gyenge védekezést nem nagyon javítja például, hogy Speights kezdett négyesben, vagy hogy olyan játékosoknak kell 15 perceket játszani, akiknek amúgy sok közük nem lenne a rotációhoz, de ilyen pontszerzők nélkül támadásban is komoly a gond, ezt a mostani 4/20 tripla is jól mutatta. Az utóbbi három találkozó során egyetlen másodpercre sem vezetett az Orlando, zsinórban hetedszer kapott ki, ma este Washingtonban lép pályára.

A Magic legjobb dobói: Simmons 22/3, Vucsevics 21, Payton 18
A Pelicans legjobb dobói: Cousins 26, Holiday 24/9, Davis 20

Brooklyn Nets–Washington Wizards 119–84

Áramszünet. Érthetetlenül és értékelhetetlenül gyengén játszott a Washington, mintha kikapcsolták volna a vendégek erejét, nem volt olyan játékelem, amelyben vállalható lett volna a fővárosi alakulat, ennek pedig egy óriási pofon lett a vége. Kiemelendő, hogy a Wall-Beal páros 14 pontot és 6/26-os mezőnymutatót tett hozzá és a Wizards-játékosoknak mintha fokozatosan ment volna el a kedve és az önbizalma is, az első negyed még viszonylag szoros volt, félidőben már volt közte tíz, majd amikor a fordulás után sem sikerült zárkózni, összetört a társaság és a végén volt már negyven pont is a különbség. Marcus Morris azt nyilatkozta a meccs előtt, hogy reméli, a hazaiak készültek rájuk, de valószínűleg nem úgy gondolta, hogy töröljék fel velük a padlót...

Gálameccs. Sorozatban négy vereség után egy nagyon impresszív győzelemmel örvendeztette meg szurkolóit a Brooklyn, amelyben a második félidőben már mindenki megkapta a rivaldafényt, hol Dinwiddie produkált egy nagy szériát, hol Stauskas ugrasztotta talpra a közönséget, összességében hatan érték el a tízpontos határt. A végeredményen kívül talán a 60–35-re megnyert lepattanózás érzékelteti legjobban, hogy mekkora fölényben is voltak a hazaiak, akik maguk is meglepődtek a Washington botrányos játékán - szerintük jól felkészültek, de nyilvánvalóan szerencséjük volt, hogy Bealék ilyen napot fogtak ki. Nem mehetünk el viszont szó nélkül amellett, hogy Jahlil Okafor még egy ilyen összecsapáson sem játszott egyetlen másodpercet sem, mert nincs meccsre kész formában...

A Nets legjobb dobói: Hollis-Jefferson 21, LeVert 17/6, Carroll 15/6, Dinwiddie 15/12, Stauskas 15/12
A Wizards legjobb dobói: Oubre 13/3, Wall 10/3, Morris 9

Miami Heat–Dallas Mavericks 113–101

Hiába a sok sérülés, volt, aki előlépjen. Hassan Whiteside, Goran Dragic, James Johnson és Justise Winslow sem tudta vállalni a játékot a hazaiaknál, az ex-paksi Rodney McGruder és Okaro White még jó ideig biztosan nem lesz bevethető, ráadásul az első negyedben Dion Waiters bokája is kiment, nehéz helyzetbe került a gárda. Volt azonban, aki magára vállalja a felelősséget, Josh Richardson (11/14 mezőnyből, öt gólpassz, két blokk) és Tyler Johnson (8/12 mezőnyből) extra hatékonyan dobott, Bam Adebayo (14 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz) jól érezte magát a Dallas-frontcourttal szemben, a döntő faktort pedig Wayne Ellington hozta a kispadról: a dobógép 28 ponttal beállította karriercsúcsát és 8/12 hármast (!) vágott a gyűrűbe. A Miami a meccset és a második félidőt is egy-egy 12–0-s rohammal kezdte és bár a Mavs többször is próbált kapaszkodni, az ihletett napot kifogó hazaiak 63.9 százalékos dobóteljesítményére nem érkezhetett válasz – hét játékosa nélkül is nyerni tudott Erik Spoelstra csapata, így keleti hetediként fogadhatja a New Orleanst.

Jól dobott a Dallas, de ennyire mégsem jól. A vendégek tűzerejét sem érheti kritika, 17/35 hármast bombáztak be a texasiak, 50.7 százalékkal dobtak mezőnyből, Ferrell, Barnes és Nowitzki révén volt három 20 pontos játékosuk is, miközben a Smith-Barea kettős szétosztott tizenöt gólpasszt, de egyszerűen olyan formát fogott ki most a Heat, amelyhez még ez a teljesítmény is kevésnek bizonyult. Jól jelzi ezt, hogy mindössze 22 lepattanót szedtek le Nowitzkiék, ami negatív NBA-szezoncsúcs, de nem azért, mert annyival jobban pattanózott volna a Miami (csak két támadót húztak le a hazaiak), hanem azért, mert alig akadt rontott dobás. Rick Carlisle alakulata ma este az Atlanta ellen javíthat és megpróbálhatja megszerezni szezonbeli tizedik győzelmét.

A Heat legjobb dobói: Ellington 28/24, Richardson 24/6, T. Johnson 19/6
A Mavericks legjobb dobói: Ferrell 23/15, Barnes 20/3, Nowitzki 20/15

Houston Rockets–Los Angeles Clippers 118–128

Houston, baj van. Chris Paul, Luc Mbah a Moute és Clint Capela nélkül egyszerűen nincs elég bevethető játékosa a Houstonnak, kár ezt szépíteni – Harden, Ariza és Gordon most is 40-43 percet játszott, összesen hárman szálltak be a kispadról és közülük az egyik már Briante Weber volt, aki alapvetően nem tagja az aktív rotációnak. A texasiak érezhetően el is fáradtak, az első félidőben még vezettek, de a fordulás után abszolút nem volt erejük védekezni, a harmadik negyedet 35–20-ra, a negyediket 41–33-ra vesztették el, a hajrában sorra kapták a triplákat, így végül zsinórban második vereségüket szenvedték el – ez még csak másodszor fordult elő velük idén, utoljára októberben jártak így. Hiába dobott zsinórban másodszor is 51 pontot (15/28 mezőnyből) James Harden, hátul ő is csak levegő után kapkodott, így újabb félelmetes estéje mehetett a kukába – Mike D'Antoninak ki kell valamit találnia, mert közben már elvesztette ligaelső helyét a társaság, karácsonykor pedig az NBA legjobb védekezését bemutató Thunder ellen kell javítani.

Kihasználta a lehetőséget a Clippers. Az egy dolog, hogy „sebzett" volt a Rockets, de ezt ki is kellett használnia a vendégcsapatnak, amely két egészen extra egyéni teljesítménynek köszönhetően végül élt is az eséllyel. Austin Rivers NBA-pályafutása legjobbját hozta 36 pontos, hét gólpasszos estéjével, ő a második félidőben (a 36-ból ekkor dobott 30-at) alaposan megbüntette a Harden-Gordon párost, de mellette Lou Williams (32 pont, 7/11 tripla, 7 gólpassz) is szenzációs volt, valósággal szétlőtte tavalyi csapatát. A két hátvéd parádéján felül DeAndre Jordan (15 pont, 20 lepattanó) is hozzátette a magáét, a félidei 13 pontos hátrányt a harmadik negyed végére előnnyé kovácsolta a LAC, majd másfél perccel a meccs vége előtt Rivers és Williams is egy-egy triplával koronázta meg teljesítményét, itt dőlt el végleg a győztes kiléte. A váratlan bravúr másnapján Memphisbe utazik a társaság, ahol jó esélye van arra, hogy közelítsen a playoff-helyekhez.

A Rockets legjobb dobói: Harden 51/18, Gordon 28/18, Anderson 14/6
A Clippers legjobb dobói: Rivers 36/18, Williams 32/21, Jordan 15, Evans 15/9

Milwaukee Bucks–Charlotte Hornets 109–104

Walker kidőlését már nem bírta el a Hornets. Egyébként is borzalmas idegenbeli mutatóval érkezett meg erre a találkozóra a Charlotte, de további problémát jelentett, hogy alig öt perc játék után kivált az ujjsérülést szenvedő Dwight Howard, pedig ő komoly fegyver lehetett volna a Bucks ellen. Ezt viszont még elbírta a társaság, Kemba Walker (32 pont, 13/21 mezőnyből) végig agresszíven kosárlabdázott, ráadásul most Kaminsky, Batum és Williams is kisegítette, így tíz ponttal megnyerték a második negyedet és sokáig vezettek is. A hajrában azonban megtörtént a baj, 104–104-nél Walker is megsérült (már korábban is voltak ennek jelei, hagyott ki pár percet), a hátralévő másfél percben pedig már nem szerzett pontot csapata, a túloldalon viszont a Bledsoe-Antetokounmpo páros megcsinálta, amit kellett – hiába harcolt nagyot a Charlotte, végül nem tudott nyerni, ráadásul nem tudni, hogy mennyire súlyos Walker sérülése.

Megmenekült a Bucks. Nehezen talált fogást ezen az estén a Milwaukee, a gyenge triplamutató mellett rohanni sem tudott igazán a társaság, így eléggé szenvedett támadásban – védekezésben pedig hiába voltak papíron jó opcióik Walkerre, nem tudták lelassítani a Hornets vezérét. A hajrában aztán villantak a sztárok, 100–104 után előbb Antetokounmpo zsákolt Bledsoe passzából, majd Middleton húzta be a görög átadását, hogy aztán Walker kidőlése után ismét Bledsoe és Antetokounmpo szerezzen kosarat – ezt Bledsoe még egy blokkal és egy büntetővel is megkoronázta, így a Bucks egy 9–0-s rohammal aratott győzelmet. Az említett Bledsoe (24 pont, 10 gólpassz), Antetokounmpo (27 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz) és Middleton (28 pont) is szép számokkal zárt, ráadásul a két együttes most úgy játszik egymással back-to-backet ma este, hogy a Hornetsnél valószínűleg nem lesz ott a két megsérülő játékos.

A Bucks legjobb dobói: Middleton 28/9, Antetokounmpo 26/3, Bledsoe 24/3
A Hornets legjobb dobói: Walker 32/12, Kaminsky 16/6, Williams 15/3

Oklahoma City Thunder–Atlanta Hawks 120–117

Westbrook triplája győzelmet ért. A vártnál sokkal jobban megszenvedett ezért a győzelemért az OKC, védekezésben most meg sem közelítették a hazaiak a megszokott ligaelit (ligaelső) szintet, inkább a pálya túloldalán próbálták megnyerni a meccset. Russell Westbrook (30 pont, 12/17 mezőnyből, 7 lepattanó, 15 gólpassz) fantasztikus estét hozott, mellette kiemelendő a 7/12 triplát beverő Carmelo Anthony és a hét támadópattanót leszedő Steven Adams, de mindez nem volt elég: hiába nyerték 14 ponttal a félidőt, a harmadik negyedet 13-mal elveszítették. A hajrá is szorosan alakult, az utolsó két percben kosárra kosár volt a válasz és tizenegy másodperccel a vége előtt Ilyasova ki is egyenlített – ekkor jött azonban Westbrook, aki elvállalta az utolsó dobást és alig egy másodperccel az órán bevágta a meccset eldöntő triplát. Az OKC így végül ha nehezen is, de behúzta a kötelező győzelmet és a nyugati ötödik helyről várhatja a ma esti, Utah elleni meccset.

Schröder hiánya sem érződött. Vezére nélkül állt ki erre az összecsapásra a vendégcsapat, amely így gyakorlatilag irányító nélkül maradt, hiszen Marco Belinelli került be a helyére a kezdőbe. A rendszer azonban működött, Belinelli 27 ponttal (5/10 tripla) és öt gólpasszal jelentkezett, Kent Bazemore is kiosztott hat gólpasszt, a padról pedig érkezett Malcolm Delaney, aki 20 ponttal (4/6 tripla) és szintúgy hat gólpasszal szólt hozzá - mellettük még 4/5 triplát bevert Ilyasova is, sőt, a 7/8-as mezőnymutatót hozó John Collins is nagyon élt. A magukhoz (és főleg Schröder hiányához) képest elsöprő támadójáték kis híján győzelmet is ért, de Westbrook triplája végül meggátolta őket ebben – Mike Budenholzer szerint azért sokat tanulhatnak ebből a meccsből és reméli, hogy a későbbiekben tudnak erre építeni.

A Thunder legjobb dobói: Westbrook 30/3, Anthony 24/21, George 17/6
A Hawks legjobb dobói: Belinelli 27/15, Ilyasova 22/12, Delaney 20/12

Portland Trail Blazers–Denver Nuggets 85–102

Lillard nélkül ennyire futotta. A hazaiak sztárirányítója combhajlító-húzódás miatt hiányzott, és a jó kezdőötöst ezúttal nem találta meg Terry Stotts. McCollum és Aminu borzasztóan dobott, senki nem tudta megcsinálni másoknak a helyzeteket, Jusuf Nurkic pedig 24 perc alatt 1 (egy) lepattanót szedett, ő vastagon benne volt abban, hogy a Denver első 16 kosarát a festékből szerezte. Folyamatosan nyílt az olló, és bár a kispad Collins, Napier és Connaughton vezérletével mindent megtett, kerek 50 pontot dobott, tükörsima vereség lett a vége – zsinórban a hatodik hazai, amivel 50 százalékra süllyedt a Portland mutatója.

Jokics kezd belelendülni. Sérülése után kicsit nehezen térnek vissza a régi reflexek, de ma egykori posztriválisát alaposan leoktatta a szerb magasember (27 pont, 8 pattanó, 6 gólpassz, 2 blokk). Hátul nagy segítségére volt a 6 blokkot kiosztó Mason Plumlee, Chandler (21 pont, 11 pattanó) és Gary Harris (17 pont, 3 labdaszerzés) elöl-hátul remekelt, míg a kispadról Barton és Lyles 22 pontot és 16 lepattanót tett a közösbe, ez a hatos bőven elég is volt. 2013 óta először nyertek Portlandben, ideje is volt, mert két vereségből érkeztek, ráadásul a mai duplán számít, hiszen ezzel előzték meg a Portlandet és holtversenyben az OKC-vel a nyugati 5-6. helyre léptek fel.

A Trail Blazers legjobb dobói: McCollum 15/3, Napier 14/3, Connaughton 12/3.
A Nuggets legjobb dobói: Jokics 27/6, Chandler 21/6, Harris 17.

Golden State Warriors–Los Angeles Lakers 113–106

Draymond Green győztes visszatérése. Bár a nagyszünetben 17 ponttal vezetett a Warriors, és volt már közte 23 is, nagy szükség volt Green sokoldalú játékára, mert a negyedik negyed egy pontján a Lakers átvette a vezetést. A vállsérülésből visszajövő mindenes flörtölt a tripla-duplával (13 pont, 11 pattanó, 7 gólpassz), ugyanakkor a meccs hőse Kevin Durant (33 pont, 7-7 pattanó és gólpassz, 4 blokk) és az újonc Jordan Bell voltak, utóbbi a dupla-duplája (20 pont, 10 pattanó) mellett a végjátékban nagyon fontos kosarakat is szerzett. A kispadról West, Casspi és Young is pontos dobásokat tett a közösbe, így végül Iguodala borzasztó és Thompson kicsit gyengébb játéka is belefért. Steph Curry megpróbált bemelegíteni, de Steve Kerr azt nyilatkozta a meccs után, hogy 99.99 százalékig biztos, hogy nem lehet ott a karácsonyi, Cavs elleni rangadón az újdonsült listavezető soraiban.

A bajnok ellen mindennek klappolnia kell. Bár pár nappal korábban csak hosszabbításban kapott ki a Lakers a Warirorstól, Greennel megerősödve nagyobb falatnak bizonyultak, csak tökéleteshez közeli játékkal lehetett volna legyőzni őket. Ez végül is majdnem összejött, a fantasztikus formában játszó újonc, Kyle Kuzma őket is megszórta, sőt 14 pattanót kapkodott le, a lendülete pedig átragadt Lonzo Ballra, aki 24 pontját 5/6-os (!) triplamutatóval hozta össze. A duó mellé előlépett a padról Julius Randle (21 pont, 10 pattanó), Ingram pedig keveset vállalt ugyan, de nem hibázott sokat. Ők voltak, akiken nem múlt a mai győzelem, most jönnek azok, akiken igen: Caldwell-Pope 4/16-tal tüzelt, a szupercsere Jordan Clarkson 2/9-cel, az ő tűzerejük nagyon hiányzott. A második-harmadik negyed jó részében az történt a pályán, amit a GSW akart, és bár Balléknak óriási tempóval sikerült visszajönniük nagy hátrányból, a felzárkózás a végén teljesen kivette az erőt a vendégek lábából.

A Warriors legjobb dobói: Durant 33/9, Bell 20, Thompson 16/6.
A Lakers legjobb dobói: Kuzma 27/9, Ball 24/15, Randle 21/6.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik