Bukott a Boston, Jordan dacolt a hóval, tombol a Rose-kampány

Vágólapra másolva!
2011.01.11. 07:27
null
A bostoni Paul Pierce e csapdából megtalálta a kiutat, mégis a piros mezesek győztek (Fotó: Action Images)
A Houston Rockets a legjobb dobója, a sérült Kevin Martin nélkül is győzni tudott Bostonban az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) magyar idő szerint keddre virradóra rendezett játéknapján. A Chicago sorozatban a hetedik hazai meccsét nyerte meg, a Charlotte pedig majdnem üres arénában verte meg a Memphist.

Jelenlegi legjobb dobója, a 23.2-es pontátlagú Kevin Martin nélkül vetett véget a Houston az öt mérkőzésből álló – az idénybeli negatív csapatcsúcsát beállító – vereségsorozatának. A Rockets már az első negyed után vezetett a Celticsnél, majd a negyedik szakasz elején újra gázt adott. A bostoniak a tizenkét pontos hátrányukat Ray Allen (19 pont) és Paul Pierce (16) egy-egy triplájára építve a harmadára faragták a hajrában, ám Aaron Brooks 18 másodperccel a vége előtt elsüllyesztett két büntetője kifogta a szelet amúgy is alig dagadozó vitorlájukból. A bokasérülése után visszatérő Brooks 24 pontot szerzett, Kyle Lowry 17 ponttal és nyolc assziszttal, Luis Scola 12 ponttal és kilenc lepattanóval, Jordan Hill 12, 8-cal vette ki részét a texasiak sikeréből. A hazaiaknál Marquis Daniels 19 pontos, hét lepattanós teljesítménnyel jelentkezett.

„Valahogyan rá kell tudnom venni a játékosaimat, hogy ezeket az alapszakaszbeli mérkőzéseket is vegyék komolyan... Hetedik meccset idegenben játszani elég lenne csak a nagydöntőben, ha eljut odáig az ember. A keleti rájátszást viszont így végigcsinálni nem lesz könnyű" – morgolódott Doc Rivers, a Celtics főedzője, aki úgy véli: az idén kulcsfontosságú megnyerni a főcsoport alapszakaszának küzdelmeit, mert a Miami pályaelőny birtokában még félelmetesebb vetélytárs lesz. Márpedig a minapi chicagói és a mostani hazai vereséggel emberei a kiváló formában lévő Heat mögé csúsztak a rangsorban... Elképzelhető, hogy a legutóbbi hét meccset sérülés miatt kihagyó Kevin Garnett szerdán már csatlakozik társaihoz, ami vélhetően fokozza majd a harci kedvet.

A Rockets sorozatban harmadszor győzött Bostonban, és ami érdekes, e sikerek alkalmával mindig hiányoztak kulcsemberei: 2009-ben Tracy McGrady, míg tavaly, valamint az idén mások mellett Jao Ming és Martin.

A hírek szerint a Chicago Bulls vezetői a Miami elleni szombati mérkőzésen minden nézőtéri ülőhelyre tetetnek egy táblát, arra buzdítva a szurkolókat, hogy az All Star-szavazáson ne feledkezzenek meg Derrick Rose-ról, aki a nagy Michael Jordan (1998) óta az első chicagói kezdőjátékos lehet a gálán. A Detroit ellen maga a voksok gyűjtésében egyelőre némi lemaradásban lévő Rose kampányolt: 29 pontot hintett, amivel jelentős érdemeket szerzett a találkozó fáradságos megfordításában.

A Pistons az első két negyedet uralta, a félidőben tucatnyi ponttal vezetett, aztán a harmadik etapban Rose kézbe vette a dolgokat: 11 ponttal fűtötte a fordítást eredményező, 33–15-ös produkciót. Carlos Boozer 27 ponttal és 11 lepattanóval jelentkezett, Luol Deng 17 pontot tett hozzá a sikerhez, míg a Pistonsban Tayshaun Prince 15, a kizárólag a második negyedben eredményes Anthony Day 14 ponttal zárt.

Tovább folytatódott a Charlotte jó sorozata: a helyi hóviharok miatt mindössze ezren verődtek össze a Time Warner Cable Arenában, de ez sem akadályozta meg a hazaiakat abban, hogy fölényes győzelmet arassanak a Memphis felett. A karácsony előtt Larry Brown helyébe lépő Paul Silas főedző irányításával öt győzelem és két vereség a Bobcats mérlege, amit felettébb elégedetten vett tudomásul a meccset természetesen ilyen körülmények között sem kihagyó csapattulajdonos, Michael Jordan.

Stephen Jackson 27 ponttal vitte a prímet, odaát pedig Zach Randolph 15 pontos, 15 lepattanós teljesítménye volt a legjobb. A vendégek az első 42 dobási kísérletükből 33-at elrontottak, aminek következtében már a második negyedben 16 pontos mínuszba kerültek (38–22), s onnan nem volt visszaút. Pedig 18 labdaeladásukkal a Bobcats játékosai „felcsillantották" számukra a felzárkózás reményét...

NBA 
ALAPSZAKASZ, 76. JÁTÉKNAP
Boston Celtics–Houston Rockets 102–108
Charlotte Bobcats–Memphis Grizzlies 96–82
Chicago Bulls–Detroit Pistons 95–82

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik