Három év után lépett újra jégre az Avalanche csapatkapitánya

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.04.24. 13:01
null
Landeskog visszatért – a szurkolók nagy örömére (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, csütörtök hajnalban az észak-amerikai profi jégkorongbajnokságban (NHL) a Dallas Stars 2–1-re győzött a Colorado Avalanche otthonában, s ezzel ugyan a denveriek elvesztették a korábban megszerzett pályaelőnyüket, ám annak mindenképpen örülhetnek, hogy csapatkapitányuk, Gabriel Landeskog három év kihagyás után újra pályára léphetett.

 

A 32 éves svéd szélső, Gabriel Landeskog a 2011-es játékosbörze második kiválasztottjaként került a Colorado Avalanche-hoz, s a kiválóan sikerült első esztendeje után meg is választották az év újoncának a ligában, második évében pedig rögtön a denveriek csapatkapitányának is. Ezzel mindössze 19 esztendős és 286 napos korában ő lett az NHL történelmének legfiatalabb C-betűse, 11 nappal megelőzve Sidney Crosbyt. A bérvita miatt csonka 2012–2013-as idény végén a svéd válogatottal világbajnoki címet szerzett, majd 2013 augusztusában hét évre szóló új szerződést kötött a Coloradóval, amellyel végül 2014-ben először jutott be a rájátszásba, ahova aztán csak 2018 tavaszán tért vissza – a 2017-es vb megnyerésével immár kétszeres világbajnokként.

 A komolyabb sérülések egészen a 2020-as rájátszásig elkerülték, ám a bajok akkor kezdődtek, amikor a Dallas elleni hatodik meccsen csapattársával, Cale Makarral ütközött, s az ő korcsolyája megvágta a térdét. A tüzetesebb orvosi vizsgálatok kiderítették, a vágás porcsérülést okozott a térdkalácsánál. Úgy tűnt, hogy végül sikerült a vágás miatti porcsérülésből rendbe jönni, de a következő két idény során kiderült, ez nem így volt, és ugyan Landeskog továbbra is csapata legjobbjai közé tartozott, 30 góljával az Avalanche legeredményesebbje volt, ám 2022 márciusára elkerülhetetlenné vált a műtét. Az 2022-es alapszakasz utolsó 23 meccsét kénytelen volt kihagyni a svéd, de a playoff első meccsére visszatért, s végül 20 találkozón pályára lépve, 11 gólt és gólpasszt szerezve Stanley-kupa-győzelemre vezette a Coloradót – s talán ekkor még ő sem sejtette, hogy három évig nem láthatja majd a denveri publikum a 92-es mezben játszó kapitányát.

Merthogy a nagy győzelem után jött az újabb operáció, amely után az orvosok azt mondták, a 2022–2023-as kiírás első három hónapját kell kihagynia, végül az egész szezonja ráment, s az alapszakasz végén a jobb térdében teljes porcpótló műtétet kell végrehajtani, ami miatt a komplett 2023–2024-es bajnokságot is kiülte Landeskog. Sőt, mint kiderült a jelenlegi évad alapszakaszában sem léphetett jégre, igaz, néhány hete-hónapja már sejteni lehetett, hogy közel a visszatérése, miután egyre nagyobb és nagyobb százalékát végezte az edzésnek a társaival együtt. Április elején a denveri klub kölcsönadta kapitányát az AHL-ben szereplő fiókcsapatának, a Colorado Eaglesnek, amelynek színeiben aztán 1020 nap után újra jégkorongmérkőzésen lépett pályára április 11-én. 

Így érkezett el a mai, csütörtöki nap, s a dallasi meccs, amelyen Gabriel Landeskog hosszú, 1033 napig tartó kálvária után ismét pályára léphetett az NHL-ben: pontot ugyan nem szerzett, de csapatából ő mutatta be a legtöbb ütközést, szám szerint hatot, 18 cserében volt a jégen, s összesen 13:16 perc játékidőt gyűjtött.

„Jól éreztem magam a jégen, a lábaim rendben voltak, a sebességem rendben volt, úgyhogy nagyon örülök, hogy visszatértem. Minden téren jó volt újra a pályán lenni, de azért nyilván van hova javulni. A mai egy nagyon különleges este és mérkőzés volt számomra, annak eredményétől függetlenül, de már nagyon várom a következő meccset, szombaton” – fogalmazott Landeskog a 2–1-re elvesztett összecsapás után.

 

 

Legfrissebb hírek

Jaromír Jágr 53 évesen is folytathatja

Jégkorong
17 órája

NHL: Edmontonban nyert, egy meccsre a címvédéstől a Florida Panthers – videók

Amerikai sportok
21 órája

A DVTK Jegesmedvék csapata nyolc játékosával nem hosszabbít

Jégkorong
2025.06.14. 16:37

Háromgólos hátrányból hosszabbítás után győzve egyenlített az Edmonton – videók

Amerikai sportok
2025.06.13. 07:00

Csak ősszel lesz pontos helyszíne a magyarországi női jégkorong-világbajnokságnak

Jégkorong
2025.06.12. 14:00

Jégkorong: Szongoth Domán – egy villámkarrier és ami mögötte van

Utánpótlássport
2025.06.12. 08:56

Szerződést hosszabbított Jason Pineo a DVTK-val

Jégkorong
2025.06.11. 18:56

Ezúttal nem volt mese, a Florida nagyon megverte az Edmontont az NHL-döntő harmadik meccsén

Amerikai sportok
2025.06.10. 07:32
Ezek is érdekelhetik