Butler és Curry klasszisteljesítményével bejutott a rájátszásba a Golden State – videó

Sári RolandSári Roland
2025.04.16. 08:11
Butler és Curry kiharcolta a továbbjutást (Fotó: Getty Images)
A Golden State Warriors 121–116-ra verte a Memphis Grizzliest, így kiharcolta magának a hetedik rájátszást érő pozíciót az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA).

A rájátszásért folyó harc utolsó mérkőzései kezdődtek meg az NBA-ben, ahol a két konferencia 7.-10. helyezettje küzd meg az utolsó két-két playoff helyért. 

Nyugaton a hetedik Golden State a nyolcadik Memphisszel találkozott és a meccs közel sem okozott csalódást. A találkozó első felében ugyan néha úgy tűnhetett, biztos Warriors győzelmet láthatunk, de a második félidőben zárkóztak a memphisiek egy egy rendkívül kiélezett végjátékot láthattunk. Az utolsó percekben azonban a San Francisco-iak sztárjai összeszedték magukat és végül kiharcolták a rájátszást. – A Golden State ezzel történelme első play-in győzelmét aratta, korábban három meccsből egyet sem sikerült behúzniuk. 

Nem meglepő módon Stephen Curry ragyogóan játszott és 37 pontot ért el, azonban rajta kívül Jimmy Butler is elővette a playoff-formáját és végül 38 ponttal, hét lepattanóval és hat gólpasszal zárt. A vendégeknél – akiknek még lesz egy lehetősége bejutni a rájátszásba, ha megnyerik a következő meccsüket – Desmond Bane volt a legeredményesebb 30 dobott ponttal. 

Keleten szintén a 7. és 8. párharcát láthattuk, ám ott sokkal egyértelműbb eredmény született. Az Orlando Magic végig nagyon magabiztos játékkal mutatta meg az Atlanta Hawksnak, hogy ott a helye a legjobb 16 között. A Magic a negyedik negyedben összesen 41 pontot szórt ellenfelének, amivel be is biztosította a továbbjutást, míg a Hawksra – a Grizzlieshez hasonlóan – vár még egy play-in-találkozó. 

Az orlandóiak közül a csereként beálló Cole Anthony emelkedett ki 26 pontal, míg a csapatból összesen öten jutottak kétszámjegyű pont fölé, az Atlantában pedig a gárda sztárja, Trae Young szerzett 28 pontot és hat asszisztot. 

NBA,
Play-in 
Április 16.
Nyugati Konferencia
Golden State Warriors (7.)–Memphis Grizzlies (8.) 121–116
Keleti Konferencia
Orlando Magic (7.)–Atlanta Hawks (8.) 120–95 

KÉSŐBB
Nyugati Konferencia
Április 17.
1.00: Sacramento Kings (9.)–Dallas Mavericks (10.) (Tv: Sport1)
Keleti Konferencia
Április 17.
1.00: Chicago Bulls (9.)–Miami Heat (10.) (Tv: Sport1)

Április 19.
A nyolcadik kiemelésért
Keleti Konferencia
Atlanta Hawks (8.)–Chicago Bulls (9.)/Miami Heat (10.) (Tv: Sport1)
Nyugati Konferencia
Memphis Grizzlies (8.)–Sacramento Kings (9.)/Dallas Mavericks (10.) (Tv: Sport1)

RÁJÁTSZÁS
ELSŐ KÖR
Keleti Konferencia
Cleveland Cavaliers (1.)–Atlanta Hawks/Chicago Bulls/Miami Heat (8.)
Boston Celtics (2.)–Orlando Magic (7.)
New York Knicks (3.)–Detroit Pistons (6.)
Indiana Pacers (4.)–Milwaukee Bucks (5.)
Nyugati Konferencia
Oklahoma City Thunder (1.)–Memphis Grizzlies/Sacramento Kings/Dallas Mavericks (8.)
Houston Rockets (2.)–Golden State Warriors (7.)
Los Angeles Lakers (3.)–Minnesota Timberwolves (6.)
Denver Nuggets (4.)–Los Angeles Clippers (5.)

 

Legfrissebb hírek

Életben maradt a Pistons, Austin Reaves visszatért a Lakersbe

Amerikai sportok
Tegnap, 9:51

NBA: söpréssel jutott tovább az OKC, a meglepetés kapujában az Orlando

Amerikai sportok
2026.04.28. 07:25

NBA: sérülésekbe került a Wolves győzelme; egyenlített Atlantában a Knicks

Amerikai sportok
2026.04.26. 07:55

Ismét egy ponttal verte meg a New Yorkot az Atlanta; a Wolves dominált a Denver elleni harmadik meccsen – videó

Amerikai sportok
2026.04.24. 07:22

NBA: Cunningham vezérletével egyenlített a Pistons; elvesztette kulcsemberét a Thunder

Amerikai sportok
2026.04.23. 08:25

Wembanyama rekorddal zárta élete első NBA-playoffmeccsét, az Orlando meglepte a Detroitot

Amerikai sportok
2026.04.20. 08:34

Négy vasemberrel és rekordnézettséggel búcsúzott az NBA alapszakasza

Amerikai sportok
2026.04.18. 12:56

NBA: a Magic és a Suns jutott tovább, teljes a rájátszás mezőnye

Amerikai sportok
2026.04.18. 08:00
Ezek is érdekelhetik