Gyász: elhunyt Pete Rose, a baseball kitagadott legendája

H. Á.H. Á.
2024.10.01. 17:03
Pete Rose (mlb.com)
Hétfőn Las Vegasban 83 éves korában elhunyt az észak-amerikai profi baseball-liga (MLB) történetének egyik legnagyobb alakja, Pete Rose. Játékosként 23 évet töltött a ligában, számtalan rekordot állított fel, háromszoros bajnok volt a hetvenes években a Cincinnati Redsszel, edzőként is öt évig volt a csapatnál, ám később kiderült, fogadott saját csapata meccseire, ezért örökre eltiltották, s a Hírességek Csarnokába soha nem került be.

Rose halálának okát a hatóságok nem hozták nyilvánosságra, ám annyi bizonyos, egy nappal korábban még egy autogramosztó-eseményen vett részt.

A háromszoros MLB-bajnok, játékosként 17 idényben szerepelt az All Star gálán és számtalan rekordot tart a mai napig: nála több mérkőzésen (3562) nem játszott senki, ahogy több megnyert meccse (1972) sincs senkinek, és az övé a legtöbb ütés (4256) a liga történetében – hogy csak néhányat említsünk. Hiába azonban az 1963-tól 23 idényen át tartó játékos-pályafutás, amelyből az utolsó kettőt már – az MLB-ben máig utolsó – játékos-edzőként teljesítette, majd edzőként 1989-ig tartó karrier, ha egyébként korántsem volt a tisztesség szobra.

Egy 1989-ben megjelent újságcikk nyomán vizsgálat indult ellene, mert kiderült, hogy saját csapata meccseire fogadott, ami a baseballban a White Soxs 1919-es megbundázott nagydöntője óta főbenjáró bűnnek számít és örökös eltiltás a díjazása. Rose többszöri tagadás után végül beleegyezett az örökös eltiltás elfogadásába és végül 20 éve megjelent önéletrajzi könyvében be is ismerte, hogy a hogy Redsre fogadott, edzőként és játékosként is. 

Rose idős korában szeretett volna megbocsátást nyerni, és elérni, hogy bekerüljön a sportági Hírességek csarnokába, ám erre végül nem került sor.

Amerikai sportok
2018.08.24. 10:03

MLB: legenda lehetne, butaságai miatt számkivetetté vált

Pénteken 29 esztendeje, hogy lezárult a baseballtörténelem egyik legnagyobb botránya.

 

 

Legfrissebb hírek

A Buffalo Bills leküzdötte az egyik démont, amely évek óta az útjában állt

Amerikai sportok
3 órája

A kubai baseballbajnokság 65 éves történetében először hirdet magáncég

Egyéb csapat
2026.10.08. 22:50

Gyász: elhunyt Sóvágó Lajos, a magyar férfi tornászválogatott korábbi szövetségi kapitánya

Torna
2026.10.07. 17:38

Gyász: elhunyt a szöuli olimpia tornászbajnoka

Egyéb egyéni
2026.10.05. 09:52

Gyász: lelőtték a Botev Plovdiv tulajdonosát

Minden más foci
2026.09.30. 11:26

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
2026.09.26. 10:04

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11