NBA: Bryantre emlékező mezben játssza a döntő 5. meccsét a Lakers

MTI, N. T.MTI, N. T.
2020.10.08. 12:07
null
Bryantre emlékezik a Lakers a döntőben (Fotó: AFP)
A végső győzelemtől egyetlen sikerre álló Los Angeles Lakers a januárban tragikus körülmények között elhunyt Kobe Bryantre emlékező mezben lép pályára az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) döntőjének ötödik mérkőzésén.

A Los Angeles-i együttes a Miami Heat elleni, győztesen megvívott negyedik találkozó után jelentette be, hogy a fekete színű mezben próbálja megszerezni a klub történetének 17. bajnoki gyűrűjét.

A Lakers a fináléban eredetileg a második mellett a hetedik találkozón szerette volna a különleges felszerelést viselni, ám mivel a – magyar idő szerint – szombat hajnali összecsapáson bajnok lehet az együttes, azzal a kéréssel fordult a ligához, hogy már most ismét azt viselhessék. Ehhez az NBA hozzájárult.

Az aranysárga-lilák ebben a rájátszásban mind a négy meccsüket megnyerték a Kobe Bryant beceneve után Fekete Mambának elnevezett mezben.

Az ötszörös bajnok Bryant, aki pályafutása mind a húsz szezonját a Lakersben játszotta, nyolc másik emberrel együtt januárban, helikopterbalesetben veszítette életét.

Legfrissebb hírek

Az 52 pontos karrierrekordot hozó Wembanyama vezérletével nyert a Spurs – videó

Amerikai sportok
1 órája

Doncic óriási formában játszik, megint NBA-kuriózummal szolgált

Amerikai sportok
2026.11.02. 08:01

Másodszor is legyőzte a 76ers a címvédő Knickset – videó

Amerikai sportok
2026.10.31. 08:32

Jokics elérte a kétszáz tripla duplát, debütált az első helyen drafolt AJ Dybantsa – videók

Amerikai sportok
2026.10.29. 08:24

Tatum hosszabbításos dudaszós kosarával verte meg a Boston a Brooklynt – videók

Amerikai sportok
2026.10.28. 07:27

Anthony Edwards 45 pontos teljesítménnyel tette tönkre Janisz Adetokunbo bemutatkozását a Miamiban – videó

Amerikai sportok
2026.10.22. 09:09

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
2026.08.12. 19:01

Csaknem 90 ezerért kelt el Wilt Chamberlain három dollárért vett felsője

Amerikai sportok
2026.07.21. 12:25