Vízilabda: Parkes Rebecca örül a LEN-kupa-sikernek

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2022.04.04. 14:34
null
Parkes Rebecca (Fotó: Mirkó István, archív)
Csapata játékával elégedett volt, a sajátjával kevésbé Parkes Rebecca, aki múlt héten az Ethnikosz Pireusszal elhódította a női vízilabda LEN-kupát a Dunaújváros ellenében.

A magyar válogatottal olimpiai bronzérmes Parkes az M1 aktuális csatornának felidézte: a március 25-i első mérkőzés nehezebb volt számukra, mint ahogy azt a 12–8-as idegenbeli siker mutatja.

Összességében az együttes teljesítményével elégedett volt, mint mondta, saját magukat és az ellenfelet is meglepték. Elárulta, magától mindig sokat vár, így soha nem is elégedett teljesen, a 14–9-re megnyert második találkozó azonban – amelyen kétszer volt eredményes – már sokkal jobban sikerült számára is.

Előre tekintve elmondta, a soron következő feladat a Görög Kupa elődöntője a friss Euroliga-győztes Olympiakosz ellen, ahol szeretnének fináléba kerülni.

A nemzeti csapattal egyértelmű cél az éremszerzés a június közepén kezdődő hazai vizes világbajnokságon, azzal együtt is, hogy majd csak az áprilisi egyhetes tenerifei edzőtáborban mérhetik fel, hol tartanak és miben kell még javulniuk. Hozzáfűzte: izgatottan várja, hogy megtapasztalja a vb-atmoszférát a koronavírus-járvány miatt hosszúra nyúlt, nézők nélküli időszakot követően.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik