Vizes vb: Képesek vagyunk bejutni a fináléba – Gurisatti Gréta

2023.02.02. 21:03
null
Gurisatti Gréta szerint a válogatott képes döntőbe jutni (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
Gurisatti Gréta, a magyar női vízilabda-válogatott játékosa szerint az együttes képes a döntőbe jutni és ezzel párizsi olimpiai kvótát szerezni a nyári fukuokai világbajnokságon, melyen az aranyérem megnyerése lesz a célja.

 

A 26 éves játékos csütörtökön a Nemzeti Sporthíradónak elmondta, bízik benne, hogy a nyári felkészülést majd onnan tudják folytatni, ahol a tavaly november elején magyar ezüstéremmel zárult világligán abbahagyták.

„Aki az elmúlt években figyelte ezt a válogatottat, az pontosan látja, hogy mekkora fejlődésen mentünk keresztül akár a 2017-es hazai rendezésű vb óta. Évről évre mindig egy helyezést léptünk előre, látszik a javuló tendencia, hiszen negyedik helyekkel kezdtünk, aztán jöttek a bronzérmek, majd az ezüstérmek, és már csak egy nagyon kicsi hiányzik ahhoz, hogy világversenyen a legfényesebb medál legyen a miénk” – mondta Gurisatti, és hozzátette, szerinte a női válogatott „bármire képes”.

A világbajnoki ezüstérmes, valamint olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes vízilabdázó jelezte, azért lenne fontos megszerezni a párizsi kvótát az idei vb-n, mert az Európa-bajnokságot elcsúsztatták, arra a következő évben kerül sor, amely után jön egy következő vb, majd az ötkarikás játékok.

„Jóval sűrűbb lesz a jövő év, de ha már megvan az olimpiai kvóta, akkor egy kicsit könnyebben lehet venni, esetleg az Eb-re olyan csapatot összeállítani, amelyikben több fiatal játékos kap helyet” – fogalmazott, majd kijelentette, biztos benne, hogy a válogatott képes a fináléba jutni a júliusi fukuokai vb-n, a céljuk viszont az aranyérem megnyerése.

Legfrissebb hírek

Kezdődik a harc a fináléért a női vízi ob I-ben

Vízilabda
2026.04.04. 12:21

Béres Gergely: A cél, hogy megnyerjük az Eurokupát

Vízilabda
2026.03.31. 07:08

Szoboszlai lehagyhatja Détárit és Mészölyt is; már csak Sallai maradt Rossi első csapatából

Magyar válogatott
2026.03.28. 11:16

Női vízilabda Eurokupa: idegenben szerzett előnyt a BVSC a negyeddöntőben

Vízilabda
2026.03.14. 19:59

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Női vízilabda ob I: 17 góllal győzött az UVSE

Vízilabda
2026.03.04. 22:04

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31

Női vízi ob I: idegenben nyert a KSI és a Szentes

Vízilabda
2026.02.28. 22:41
Ezek is érdekelhetik