Férfi vízilabda-vk: egy góllal kikaptunk az olaszoktól

L. G.L. G.
Vágólapra másolva!
2023.03.10. 19:44
A magyar férfi vízilabda-válogatott 9–8-as vereséget szenvedett az olaszoktól a zágrábi világkupa-selejtezőben, így egy győzelemmel és egy vereséggel áll az A-csoportban. A végén hiába jöttünk vissza háromgólos hátrányból, elkapkodtuk a helyzeteinket, így egy góllal alulmaradtunk.

Ha visszavágni nem is, de törleszteni mindenképpen szeretett volna a magyar válogatott az olaszok ellen, elvégre a tavaly nyáron hazai medencében elveszített világbajnoki negyeddöntő fájó pont maradt a mieinknek. A világkupa-selejtező persze nem a megfelelő alkalom a visszavágásra, de azért jó tett volna a lelkeknek a siker.

A mieinknek kiegyenlített meccset sikerült játszaniuk, törleszteni azonban nem, ez pedig leginkább három tényezőn múlt. Egyrészt nem bírtunk az olaszok centerével, Lorenzo Brunival, aki egymaga három gólt lőtt, köztük egyet klasszikus centerakcióból. Aztán túlzottan bőkezűen bántunk az emberelőnyökkel, kilenc létszámfölényes lehetőséget nem lehet kihagyni egy gyengébb csapat ellen sem, nemhogy az olaszok ellen. A magyar válogatott azért dicséretet érdemel, hogy háromgólos hátrányból visszajött a meccsbe, az utolsó két percben azonban hiába támadhatott négyszer is az egyenlítésért és az azzal járó szétlövésért, ebből ráadásul háromszor fórban, mindegyik helyzetet elkapkodták a játékosaink. Így aztán az olaszok 9–8-ra győztek a hullámzó meccsen, de ezzel még nincs veszve semmi a zágrábi tornán, ráadásul tanulságos összecsapáson van túl Varga Zsolt együttese. A kapitány ismét újoncot avatott, Vismeg Zsombor jó játékkal és góllal mutatkozott be a nemzeti csapatban. Folytatás szombaton 20.30-tól Japán ellen.

FÉRFI VÍZILABDA VILÁGKUPA, SELEJTEZŐ
A-CSOPORT (Zágráb)

OLASZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 9–8 (2–2, 2–2, 5–2, 0–2)

Zágráb. Vezette: Cabanas (spanyol), Zwart (holland).
OLASZORSZÁG: DEL LUNGO – Dolce, DI FULVIO 2, Fondelli 1, BRUNI 3, Echenique 1, N. Presciutti. Csere: Renzuto, Canella, Di Somma 1, Damonte 1, Marziali. Szövetségi kapitány: Alessandro Campagna
MAGYARORSZÁG: LÉVAI – Vigvári Vendel 2, Manhercz K 1., Nagy Ádám, Német T., Vámos 1, Angyal 1. Csere: Molnár E., Fekete G., Vismeg Zs. 1, Pohl, BURIÁN 2. Szövetségi kapitány: Varga Zsolt
Gól – emberelőnyből: 10/3, ill. 14/3
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1

MESTERMÉRLEG
Varga Zsolt:
– Nagyon hullámzó volt a mérkőzés: jól kezdtünk, utána viszont mintha lett volna egy fáradtabb rész, a második negyed közepétől a harmadik végéig. Olyan könnyű gólokat kaptunk, amilyeneket addig nem. Ez tapasztalat kérdése is – de arra van szükségünk, hogy élesben játsszunk ilyen mérkőzéseket. Az olaszok csapatként bizonyos dolgokat jobban csinálnak, régebben gyakorolnak fontos elemeket – ezúttal azért sok mindent sikerült semlegesíteni a különböző kulcsszituációkban. Nekünk most komolyan kell dolgozni tovább, ez egy állomás, mert a cél az, hogy legközelebb még esélyesebbek legyünk.

VÉLEMÉNY
Vismeg Zsombor, a válogatott újonca: – Egyik szemem sír, a másik meg nevet – az első válogatottságom alkalmával sikerült a nagyon erős olasz csapattal szemben góllal bemutatkoznom, más szempontból viszont az van bennem, hogy ezt a meccset megnyerhettük volna. Elkapkodtunk egy-két dolgot, összességében ha végig jobban koncentrálunk, akkor hozzuk ezt a mérkőzést. Szóval nem vagyok olyan szomorú, nekem akkor is jó emlék lesz ez a nap, ha szabad ilyet mondani.

 

További mérkőzés a csoportunkból
Franciaország–Egyesült Államok 9–12 (1–1, 4–3, 2–2, 2–6)

A csoport állása: 1. Horvátország 6 pont (28–21), 2. Olaszország 6 pont (22–15), 3. MAGYARORSZÁG 3 pont (18–15), 4. Egyesült Államok 3 pont (27–27), 5. Japán 0 pont (18–26), 6. Franciaország 0 pont (13–22)

B-CSOPORT (Podgorica)
Spanyolország
–Grúzia 20–10 (6–2, 6–1, 6–2, 2–5)
Szerbia–Görögország 14–16 (2–4, 1–4, 6–5, 5–3)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik