Férfi vízi: olimpiai bajnokot neveztek ki a Szentes szakmai igazgatójának

D. S. B.D. S. B.
2023.03.31. 11:07
null
Kis Gábor lett a Szentes szakmai igazgatója (Fotó: Nemzeti Sport)
A férfi vízilabda ob I-ben 20 mérkőzés után utolsó előtti, 13. helyen álló Szentes közösségi oldalán számolt be róla, hogy a játékosként olimpiai bajnok, hatszoros magyar bajnok, Bajnokok Ligája-győztes Kis Gábort nevezte ki szakmai igazgatójának.

Kis Gábor székfoglalójában ismertette, a szentesiek többször felvették vele a kapcsolatot, de az Invictusnál betöltött munkája miatt nem vállalta el, ám most úgy érezte, eljött a váltás ideje.

„Óriási kihívást látok a felvázolt feladatban, mindenképpen szeretnék a részese lenni. Az a célunk, hogy a szentesi férfi vízilabda szintet lépjen, és visszakerüljön arra a polcra, ahova való” – mondta Kis, aki egyelőre párhuzamosan dolgozik Szentesen és látja el vezetőedzői feladatát a mezőtúri Invictusnál, de az idény végeztével már csak előbbi munkára koncentrál, amellett, hogy az U16-os fiúválogatott másodedzői feladatait továbbra is ellátja.

Kis Gábor egy szakmai váltást készít elő a klubnál, s bízik benne, hogy a következő két-három évben a felnőttcsapatnál és az utánpótlásban is megmutatkozik ennek a gyümölcse.

„Szeretnék egy olyan tervet lerakni hamarosan az asztalra, aminek köszönhetően idővel létrejön egy híd az ifjúsági és a felnőttcsapat között, illetve az utánpótlásunkból kiöregedő játékosok felkeltik más ob I-es klubok érdeklődését is” – emelte ki Kis Gábor, aki úgy véli, a szentesiek élvonalban maradásához csapatként kell fejlődniük a bajnokság hajrájában, mert a keretet jó képességű vízilabdázók alkotják.

AZ ÁLLÁS
1. FTC 20 20 307–136 +171 60
2. OSC 20 18 2 303–162 +141 54
3. Vasas 20 16 4 285–167 +118 48
4. Szolnok 20 15 1 4 229–157 +72 46
5. Honvéd 20 14 6 232–166 +66 42
6. Eger 20 11 1 8 217–211 +6 34
7. BVSC 20 10 1 9 242–218 +24 31
8. Szeged 20 6 4 10 196–230 –34 22
9. Miskolc 20 6 2 12 174–249 –75 20
10. Kaposvár 21 5 5 11 190–264 –74 20
11. UVSE 20 6 1 13 167–249 –82 19
12. Pécs 20 3 2 15 172–272 –100 11
13. Szentes 20 1 1 18 163–264 –101 4
14. KSI 21 2 19 165–297 –132 2
Legfrissebb hírek

Férfi vízi ob I: a Kaposvár és az UVSE győzelmével ért véget az alsóházi idény

Vízilabda
2026.06.05. 20:24

Batizi Benedek: Sikerként élhetjük meg a bronzot is

Vízilabda
2026.06.05. 08:07

Fekete Gergő: Teljesíteni kell, vagy más lép a helyünkre

Vízilabda
2026.06.02. 15:06

Története során huszonnyolcadszor bajnok az FTC a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.05.31. 20:09

Férfi vízilabda ob I: újra legyőzte a Szolnokot, a BVSC lett a bronzérmes

Vízilabda
2026.05.30. 17:22

Férfi vízilabda ob I: megszerzi-e a bronzérmet a BVSC?

Vízilabda
2026.05.30. 10:29

Nyolc FTC-gól az első negyedben, a zöld-fehérek másodszor is legyőzték a Honvédot a vízilabda ob I döntőjében

Vízilabda
2026.05.27. 20:03

Férfi vízilabda ob I: ismét előnyben a Vasas az 5. helyért zajló párharcban

Vízilabda
2026.05.24. 16:19
Ezek is érdekelhetik