Vízilabda: válogatott játékosokkal erősít a Vasas

P. G.P. G.
Vágólapra másolva!
2023.06.07. 09:57
null
A Vasas Lévai Mártont is szerződteti a hazánkból több mint tíz év után távozó Braniszlav Mitrovics helyére (Fotó: Földi Imre)
Rutinos klasszisokkal és fiatal tehetségekkel pótolja a távozókat az A-Híd VasasPlaket férfi vízilabdacsapata, amely a hírek szerint Burián Gergely és Lévai Márton mellett a szerb válogatott Sztrahinja Rasovicsot is szerződteti.

 

Több mint két évtizedet vártak a Vasas szurkolói arra, ami az idén áprilisban megadatott: a férfi vízilabdacsapat nemzetközi kupát nyert a Komjádi uszodában. Szlobodan Nikics együttese úgy ért fel a csúcsra a második számú sorozatban, az Eurokupában, hogy az idény legfontosabb mérkőzésén nyújtotta a legjobb teljesítményt, a döntő visszavágóján ellentmondást nem tűrő játékkal döngölte földbe az olasz Savonát.

Aztán kiderült, hogy egyelőre az angyalföldi pálmafák sem nőnek az égig, a bajnokságban nemcsak a dobogóról, hanem a BL-selejtezőről is lecsúsztak a piros-kékek. Szlobodan Nikicsnek kétségkívül van mire építenie, mert csapata több rangadón is megmutatta a karakterét, ugyanakkor a sikerek mellett tanulságokkal is szolgált a Vasas felemás idénye.

Új idény, új célok, új csapat. Jelentősen átalakul a gárda kerete a nyáron, ugyanis hat játékos is távozik, akiknek kivétel nélkül meghatározó szerepük volt a Vasasban. Simon Roland már az év elején eldöntötte, hogy visszavonul, míg az olimpiai bajnok szerb kapus, Braniszlav Mitrovics több mint egy évtized után intett búcsút Magyarországnak, a francia Tourcoing együtteséhez szerződött. A rutinos monte­negrói klasszis, Drasko Brguljan tavaly már elköszönt a Vasas-szurkolóktól, de úgy alakult, hogy még egy idényt maradt, így Eurokupa-győztesként távozhat. Két olimpiai bronzérmes játékos, a center Mezei Tamás és a szélső Erdélyi Balázs is eligazolt, utóbbi az olasz Savonában folytatja. Sedlmayer Tamás szintén két vasasos idény után a német Spandau játékosa lesz.

Miután a távozók bejelentését követően közösségi oldalán közzétette az új igazolások sziluettjét a klub, gyorsan elkezdődtek a találgatások – akadt tréfás hozzászóló is, aki a Radó András, Feczesin Róbert csatárduót vélte felfedezni a képen.

A hivatalos bejelentésre még várni kell, de biztosra vehető, hogy két magyar válogatott játékos is érkezik az OSC-ből. A balkezes Burián Gergely hazatér, hiszen a Vasasban kezdte karrierjét, ahonnan a 2017–2018-as idényben igazolt az újbudaiakhoz, s négyszer lett ezüstérmes a bajnokságban. Mitrovics helyére Lévai Mártont szerződtetik az angyalföldiek, a 31 éves kapus öt év után távozik az OSC-től.

Nagy erősítést jelenthet a bekk Sztrahinja Rasovics is, aki megfordult már Egerben, legutóbb a Bajnokok Ligája-döntős Novi Beogradban játszott. A hírek szerint a szerb válogatott klasszisnak több ajánlata is volt, végül a Vasassal állapodott meg, bár a felek még nem írták alá a szerződést.

Információink szerint két fiatal tehetség is a Vasasban folytatja pályafutását. Dala Döme az UVSE-ben nevelkedett, ahonnan az OSC-hez igazolt, az előző három idényben Varga Dániel keze alatt a védekezés mellett a támadások befejezésében is sokat fejlődött. A szegedi Lakatos Soma húzóembere volt a bajnokságban kilencedik helyen végző csapatának, és még csak húszéves, a szakemberek szerint nagy potenciál rejlik benne. A hatodik igazolásról jelenleg is zajlanak az egyeztetések.

Mivel a távozókénál csak az érkezők névsora veretesebb, nagyon úgy tűnik, hogy tovább erősödnek a piros-kékek, akik címvédőként bizonyíthatják, hogy nem egyszeri és megismételhetetlen siker volt az Eurokupa-győzelem.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik