Parázs meccsel folytatódik a Fradi BL-szereplése a spanyol Barceloneta ellen

SZ. R.SZ. R.
2025.02.05. 10:31
Fekete Gergő (Fotó: Koncz Márton)
Szerdán a Ferencváros hazai környezetben ugrik vízbe a Bajnokok Ligája második csoportkörének első mérkőzésén a spanyol Barceloneta ellen.

Amikor döcög az FTC játéka, azt a Bajnokok Ligája-címvédő esetében úgy kell érteni, hogy nem a 30 lőtt gólt ostromolja, mint nemrégiben a Debrecen és a Pécs ellen, hanem „csak” 13-at dob, mint múlt szombaton az UVSE-nek – a sikerből Fekete Gergő öt góllal vette ki a részét. A férfi ob I-ben 16 meccs után is hibátlan együttes vezetőedzője, Nyéki Balázs a legutóbbi mérkőzés utáni sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, kisebb keserűséget érez a teljesítményük miatt, de a szerdai BL-találkozón mindent feledtethetnek.

A Ferencváros ugyanis szerdán folytatja szereplését a legrangosabb nemzetközi kupasorozatban, immár a második csoportkör első mérkőzésén. A UVSE elleni bajnokihoz hasonlóan ismét a Komjádi uszodában játszik a Nyéki-csapat, ezúttal viszont nem vendégként, hanem házigazdaként, az egyszeres BL-győztes, a 2022–2023-as kiírásban bronzérmes spanyol Barcelonetát fogadja. A két csapat közös történelme gazdag, 2018 óta kilencszer találkoztak, ezeken a meccseken öt FTC-, három Barceloneta-siker és egy döntetlen született – amikor a zöld-fehérek a legutóbbi kiírásban megszerezték történetük második BL-serlegét, a spanyolok is kárát látták, akkor is azonos négyesbe kerültek a második csoportkörben: a Fradi előbb idegenben 10–8-ra, majd otthon 13–11-re győzött, a Barceloneta pedig később nem is jutott be a négyes döntőbe. A spanyolok egyébként 15 összecsapás után szintén százszázalékosak hazájuk bajnokságában, és a Fradihoz hasonlóan minden meccsüket megnyerték az első BL-csoportkörben – parázs mérkőzésre van tehát kilátás.

VÍZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐS KÖR 
1. FORDULÓ
20.00: FTC-Telekom Waterpolo–Barceloneta (spanyol), Komjádi uszoda (Tv: Duna World)
20.00: CSM Oradea (romániai)–Savona (olasz), Nagyvárad

 

 

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: az FTC harmadszor is legyőzte a Honvédot

Vízilabda
12 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
16 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Izgalmas meccsen verte meg az FTC az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.25. 19:49

Utóellenőrzést indít Fradiváros-ügyben a Belügyminisztérium

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 18:28

Manhercz Krisztián: Ritka, hogy idény közben ilyen szintű csapattal gyakorolhatunk

Vízilabda
2026.09.23. 11:39

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

A védekezés rendben van, a támadáson kell csiszolni a Honvéd pólócsapatánál

Vízilabda
2026.09.22. 10:52