Vízilabda: javaslat a magyar bajnokságok befejezésére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.05.01. 15:33
null
A férfi ob I küzdelmeit kuparendszerben fejezné be a 16 csapat (Fotó: Kozma István/Észak-Magyarország )
A VLV szakportál számolt be arról, hogy a liga a klubokkal folytatott egyeztetések után megoldást készített elő a vízilabda-bajnokságok lezárására. Ez terv, a végleges verzióról az elnökség dönt.

Míg a kosárlabdában, röplabdában és kézilabdában idehaza már befejezettnek nyilvánították a bajnokságokat, vízilabdában egyelőre csak felfüggesztették az idényt. A Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ) elnöksége a tervek szerint a május 11-i ülésén határoz a folytatástól. A VLV szakportál Tóth Sándort, az MVLSZ klubok érdekeit képviselő testület, a Liga elnökét kérdezve vázolt forgatókönyvet a befejezésre.

A szakember kijelentette, nagy az egyetértés abban, hogy játszanak nyáron. A klubok megállapodtak: attól a pillanattól kezdve, hogy valamennyi egyesületben elkezdhetik a csapatok a vizes edzéseket, legalább egy hónap szükséges a munkára. Bajnoki meccset csak ezt követően lehet rendezni, viszont a küzdelmeknek augusztus végére be kell fejeződniük, mert utána már új klubszezon kezdődik.

A férfiaknál és a nőknél eltérő forgatókönyv szerint zárnák le a bajnokságot. Ennek oka, hogy a nők szinte eljutottak az utolsó fázisig, azaz néhány hétvége alatt befejezhető a küzdelem, viszont a férfiaknál a középszakasz elején szakadt meg a bajnokság, túl sok mérkőzés lenne hátra. A férfiaknál a 16 csapat kuparendszerben játszana tovább, minden együttesnek 11 mérkőzése lenne, irányított sorsolással alakítanák ki a négy csoportot. A besorolás alapja a bajnokság félbeszakításakor érvényes állás lenne.

„A csapatok nulla pontról indulnának, tehát tulajdonképpen újrakezdődne a verseny – így Tóth Sándor. – A csoporton belül egy hétvégén lejátszanának minden meccset. Az első kör pontjait magukkal vinnék, a második körben pedig a csoportok „újrakeverésével” folytatódna a küzdelem. Egy forgatási tábla alapján a csoportok helyezettjei másik csoportbeli ellenfelekkel is keresztbe játszanának (első a másodikkal stb.) és a végére kialakulna két csoportnyi első és második helyezett. Szombaton játszana a két csoport első helyezettje a másik csoport másodikjával elődöntőt, másnap pedig jönnének a döntők.”

A folytatással kapcsolatos probléma, hogy a szerződések többnyire június 30-ig érvényesek.

„A most ismertetett rendszerben részvételhez újra kell majd nevezni a bajnokságra, a csapatok névsora tehát megváltozhat. Ez tükrözi azt a helyzetet, hogy játékosok szerződése június 30-án lejár, másnaptól pedig egy másik csapathoz tartozhatnak – folytatta Tóth. – Ezt technikailag úgy oldjuk meg, hogy a rövidített bajnokságra szóló nevezés előtt megnyitjuk az átigazolási időszakot, és azt a befejezés után is nyitva tartjuk egy hétig. Tehát akár a régi csapatában is befejezheti a bajnokságot valaki, aki egy másik klubhoz igazol, ez már a két klub és a játékos megegyezésének kérdése lesz. Aki már leszerződött új csapatához, de hivatalosan még nem igazolt át, elvben szintén befejezheti a klubszezont régi csapatában, ha a két egyesület ebben megegyezik, bár ilyen eset kevéssé valószínű."

Valószínűleg nem lenne kieső, ám minderről persze az elnökségnek kell döntenie. Ráadásul az is kérdés, mennyit látnának mindebből a nézők, ugyanis augusztus 15-ig 500 főnél kisebb rendezvényt sem lehet tartani.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik