Cselgáncs: Kriza Anna Eb- és vb-éremmel zárná junioréveit

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.03.24. 09:02
Címkék
Az ifjúsági vb-bronzérmes, 19 éves Kriza Anna (63 kg) remek formában kezdte az évet: ezüstérmes lett Lignanóban, a szezonnyitó junior Európa-kupa-versenyen.

Március első felében Lignanóban vette kezdetét a junior cselgáncsozók idei Európa-kupa-sorozata, és a mieink kiválóan szerepeltek az első állomáson: kilenc éremmel tértek haza Olaszországból. A magyar lányok közül a 63 kilósok között második helyen végző, miskolci Kriza Anna szerepelt a legjobban.Kriza Anna szerepelt a legjobban.

Nagyon örültem neki, hogy ilyen nagyszerűen indult az idei év, ugyanis a tavalyi összességében nem sikerült túl jól. Folyamatosan kisebb-nagyobb betegségek, illetve sérülések hátráltattak, emiatt nem is tudtam igazán formába lendülni, és sokat ki kellett hagynom.

Például a szeptemberi junior Európa-bajnokság után egészen a legutóbbi, lignanói Európa-kupáig nem is versenyeztem – nyilatkozta Kriza Anna az Utánpótlássportnak. – Jelenleg Budapesten tanulok, a Testnevelési Egyetemen, így azt tűnt logikus lépésnek, ha a továbbiakban már a fővárosban is készülök, szóval az ősz óta, immár fél éve a Budapesti Honvédban edzek a hétköznapokban. Úgy érzem, jót tett nekem a környezetváltozás, és egyelőre a lignanói verseny is azt igazolta, sikerült fejlődnöm, ami fontos megerősítés volt számomra."

Kriza Anna lignanói junior Európa-kupa-ezüstéremmel nyitotta az évet Forrás: EJU

A 2019-ben ifjúsági világbajnoki bronzérmes fiatal túl a nehéz időszakon pillanatnyilag remek formában érzi magát, és nagy ambíciókkal vágott neki utolsó évének a juniorok között. 

Világversenyéremmel, -érmekkel szeretnék búcsúzni a juniorkorosztálytól, szóval a legfőbb célom, hogy idén a világ- és az Európa-bajnokságon is dobogóra állhassak.

Mindkét világversenyt az ősszel rendezik meg, vagyis addig még sok idő hátra van. A következő hónapokban először az Európa-kupa-versenyeken szeretnék bizonyítani, további érmeket gyűjteni, és bízom benne, a mostani ezüst után előbb-utóbb az arany is összejön. Fontos lenne, hogy sikerélményekkel a hátam mögött, önbizalommal teli érkezzek meg a világversenyekre, hiszen vb- és Eb-éremről csak ez esetben beszélhetünk reális célként."

A már említett ifi vb-harmadik helyet négy évvel ezelőtt Anna még a 48 kilósok mezőnyében szerezte meg, majd azóta szinte évről évre súlycsoportot váltott, rendre feljebb lépett egyet – egészen a 63 kilós kategóriáig.

Alapvetően későn érő típus vagyok fizikailag, emiatt történt a folyamatos súlycsoportváltás, sokat kellett volna fogyasztanom, ami nekem iszonyatosan nehezen szokott menni, és szenvedek vele.

Most úgy érzem, a helyemen vagyok a hatvanhárom kilóban, a junior után felnőttszinten is ebben a súlycsoportban tervezek. Ráadásul jelelenleg nemhogy fogyasztanom, még erősödnöm is kellene – mondta a 19 éves dzsúdós, aki a szintén a 63 kilós súlycsoportot erősítő felnőtt Eb-bronzérmes, olimpikon Özbas Szofival (21) készülhet közösen a Honvédban. – Szofi remek edzőpartner, nagyon szeretek vele készülni. Hasonló technikákat is alkalmazunk, szóval rendre alaposan megnehezítjük a másik dolgát az edzéseken, de ezáltal folyamatosan hajtjuk is egymást természetesen."

(Kiemelt képen: Kriza Anna (fehérben) / Forrás: IJF)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik