Vízilabda: világbajnokságon mindig aranyérmes volt Varga Vince

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2025.06.06. 09:04
null
Az FTC 19 éves vízilabdázója, Varga Vince már nyert két korosztályos vb-t és most újabb diadalra készül.

Az FTC 19 éves vízilabdázója, Varga Vince a zöld-fehérekkel a múlt hét végén címet védett a Bajnokok Ligájában, most pedig már a június 14-én rajtoló, zágrábi U20-as világbajnokságra készül.

A ferencvárosiak saját nevelésű pólósa az elmúlt idényekben nemcsak a klubjában, hanem a felnőttválogatottban is bizonyította, hogy a legmagasabb szinten is lehet rá számítani, a korosztályos világversenyeken pedig két emlékezetes diadalból is kivette a részét:

tagja volt a 2022-ben U18-as, 2023-ban pedig U20-as világbajnoki címet ünneplő nemzeti együttesnek is.

A sokra hivatott pólós a felnőttválogatottban 2023 decemberében, a románok elleni győztes E.ON-kupa-találkozón debütált, és érdekesség, hogy ezt követően Varga Zsolt szövetségi kapitány úgy vitte el a zágrábi kontinensviadalra, hogy a felkészülési időszakra kereten kívül hívta meg.

Az idén az FTC már tavasszal bejelentette, hogy továbbra is igényt tart Varga szolgálataira, a szerződése meghosszabbítását a klub egy másik, fényes jövő előtt álló kiválóságáéval, Nagy Ákoséval együtt írták alá. Nyéki Balázs vezetőedző a klubhonlapon így nyilatkozott Vargáékról:

„Velük képzeljük el az FTC következő éveit, ezért a csapat gerincének építéséhez szerettük volna hozzárakni őket is. Vince gyakorlatilag a saját utánpótlásbázisunkból nőtte ki magát, és

Szeretnénk még tovább építeni a karrierjét. Vince és Ákos oyan teljesítményre képes egyre többször, amely tényleg méltó egy BL-címvédő csapathoz. Az idősebb játékosok is egyre jobban bíznak bennük, és mostanra tényleg teljes értékű csapattagként vannak számontartva. Ők a jó példák arra az utánpótlásnevelésre, hogy hogyan lehet beépíteni egy-egy fiatalt a klasszisokkal teletűzdelt keretbe.”

Nagy Ákos (balra) és Varga Vince a máltai BL-döntőre indulva Forrás: fradi.hu

Varga áprilisban ott volt a felnőttekkel a magyar harmadik hellyel végződő podgoricai világkupa-szuperdöntőn, és minden esélye magvan arra, hogy a júliusi, szingapúri felnőtt-világbajnokságon is szerepet kapjon. Az már biztos, hogy az U20-as vb-t követően csatlakozik a felnőttek keretéhez, így akár még egy duplázás is összejöhet a számára. 2023-ban Molnár Erik és Vigvári Vince volt az a két játékos, aki a bukaresti U20-as vb-győzelem után a felnőttek fukuokai világbajnokságán is aranyérmet érdemelt ki.

„Szeretném nagyon jó élménnyel lezárni a korosztályos éveket, és

– idézi Vargát a vlv.hu. – Ügyes csapattársaim vannak, ismerek mindenkit, összeszokottak vagyunk. Tavaly is együtt játszottam többükkel, van esélyünk megnyerni a zágrábi vébét. Szeretnék bekerülni a felnőttek közé is, és kiutazni az első felnőtt-világbajnokságomra.”

Varga Vince Forrás: fradi.hu

A zágrábi U20-as vb-n a Nagy Sándor és szakmai stábja által irányított nemzeti csapat az A jelű csoportban az Egyesült Államok, a házigazda Horvátország, valamint Montenegró gárdája mellett kapott helyet.

(Kiemelt képünkön: Varga Vince Forrás: MVLSZ)

 

Legfrissebb hírek

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
3 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
6 órája

Vajda Oszkár: Minden nap elmondtam, hogy világbajnok akarok lenni

Utánpótlássport
12 órája

Vízilabda: vereség az olaszoktól az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
23 órája

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
Tegnap, 18:05

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
Tegnap, 10:19

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 9:01

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.11. 22:01