Röplabda: a rossz kezdés után lett bajnok a Pénzügyőr az U17-eseknél

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.06.06. 19:03
null
A Pénzügyőr U17-es fiú röplabdacsapata azok után, hogy vereséggel indította a kecskemétiek ellen az országos döntőt a csoportkörben, a zöld-fehérek a fináléban vissza vágtak a házigazda KESI-nek, és bajnoki címet ünnepelhettek.

Mint arról beszámoltunk, a Gyenes Márió vezette Pénzügyőr nyerte az U17-es fiú röplabdázók országos döntőjét, miután az aranyéremért a fővárosiak 3:0-ra (26, 27, 16) legyőzték a házigazda és címvédő Kecskeméti Sportiskolát. A finálé különlegessége az volt, hogy két nappal korábban, az országos döntő nyitó napján a csoportkörben is találkozott egymással a két együttes, akkor viszont 3:2-re a KESI győzött, így a Kőér utcai alakulatnak volt miért revansot vennie a döntőben. A Pénzügyőr már a második bajnoki címét szerezte ebben az évadban, ugyanis pár héttel ezelőtt az U20-asok között is a zöld-fehérek diadalmaskodtak.

– nyilatkozta az Utánpótlássportnak Gyenes Márió vezetőedző, aki 2023-ban már az U15-ös korosztályban is bajnoki címre vezette a Pénzügyőrt. – Sokszor láthattuk már, hogy borult a papírforma a korosztályos bajnokságokban, így mi sem bíztuk el magunkat a véghajrá előtt.

Rendre szoros meccseket játszunk egymással, és van egyfajta – alapvetően azért nem túl vérmes – rivalizálás a két csapat között. Két éve például úgy lettünk bajnokok, hogy a szezonban egyszer sem tudtuk legyőzni őket, mindkétszer kikaptunk tőlük, de a fináléban aztán elkerültük őket, és Fehérvárt legyőzve szereztük meg az aranyat. Mindezek után most úgy érkeztünk meg az országos döntőre, hogy az idényben korábban már háromszor is megvertük a Kecskemétet, viszont azzal is tisztában voltunk, hogy nagyon veszélyes ellenfélről van szó, különösen úgy, hogy ők hazai pályán szerepelnek. Mindjárt az első meccset egymás ellen játszottuk a hatos döntő csoportkörében, mi pedig elég idegesen és megilletődötten kezdtünk. Végül egy igencsak hullámzó meccsen, a rendkívül kiélezett ötödik szett végén 22:20-ra kikaptunk.

Ezután, ha küzdelmes játékkal is, de 3:0-ra felülmúltuk a Dunaújvárost, majd a keresztjátékban a Kaposvárt is, és bejutottunk végül a legjobb négy közé. Az első három meccsen nem igazán voltam elégedett a játékunkkal, így vegyes érzésekkel vártam az elődöntőt, amelyet a tapasztalatom szerint sokszor nehezebb megnyerni, mint aztán magát a döntőt. Nagyon erős Szolnokkal kellett megvívnunk a fináléba kerülésért, ráadásul a Tisza-partiak már 2:1-re is vezettek a szetteket tekintve, de ekkor sem törtünk meg, talpra álltunk, és sikerült megfordítani a meccset.

Forrás: Pénzügyőr SE

Ezután jött a csavar a történetben, ugyanis a másik ágon a Kecskemét jutott a döntőbe, így jöhetett a visszavágó, csak ezúttal már a bajnoki cím volt a tét.

A várakozásoknak megfelelően igazi ki-ki meccset hozott az aranycsata is, és az első két játszma eredménye jól jelzi a találkozó szorosságát: az elsőt 28:26-ra, a másodikat 29:27-re tudtuk megnyerni. Be kell valljam, edzői pályafutásom során soha nem izgultam még ennyire, mint itt az első két szettben. A második felvonásban 11:3-as hátrányból jöttünk vissza, és húztuk be végül azt a játszmát. Ez olyan lendületet adott nekünk, hogy a harmadik szett már viszonylag simán lett a miénk, s ezzel sikerült újra megszereznünk a bajnoki címet.

(Kiemelt kép forrása: Pénzügyőr SE)

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
3 órája

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
6 órája

Öttusa, triatlon: több szám, több siker?

Utánpótlássport
13 órája

Birkózás: Zsitovoz Mária jövőre megcélozza az aranyat az U17-es vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 18:51

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 16:59

A 15 legtehetségesebb 23 éven aluli férfi kézilabdázó – ők jelentik a jövőt

Képes Sport
Tegnap, 14:28

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Cselgáncs: beérett a munka gyümölcse Szabó Rékának a junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.08. 20:42
Ezek is érdekelhetik