Kézilabda: magabiztosan menetel az U20-as női élvonalban a SZISE

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2025.03.26. 20:10
null
A Szent István SE U20-as női kézilabdacsapata címvédőként már márciusban bebiztosította a helyét az évad végi Final Fourban.

„Amit eddig a lányok bemutattak az elmúlt időszakban, az páratlan. Hihetetlen jó a hozzáállásuk, amikor csak tehetik, a kézilabdával foglalkoznak, edzenek, készülnek a közelgő megméretésekre” – mondta még tavaly augusztusban, a felkészülés végén Lepsényi Sándor, a Szent István SE U20-as női kézilabdacsapatának az edzője az Utánpótlássportnak, hozzátéve, hogy együttesének az egyik legfőbb célja, hogy a 2024-2025-ös idényben megvédje a bajnoki címét az ifjúsági bajnokságban.  

Nos, egyelőre

szinte tökéletesen halad előre a korosztályos élvonalbeli bajnokságban a SZISE,

amely 17 fordulót követően 16 győzelemmel és egy vereséggel áll, egyedül a fővárosi csapatot három pont hátrányból követő Győri ETO tudta legyőzni Lepsényi gárdáját. A Szent István játékosai a remek mérlegüknek hála már március közepén bebiztosították a helyüket az évad végi Final Fourban, amelyben a Keleti és a Nyugati csoportból is az első két helyezett jut be.

„Nehezebb évad ez nekünk, mint a tavalyi, így még nagyobb öröm, hogy az U20-as bajnokságban szépen haladunk. Igyekeztünk mindenhova teljes kerettel elutazni, nem spóroltunk az energiával, így majdnem hibátlan mérleggel vezetjük a tabellát – mondja az Utánpótlássportnak a tréner. – Az NB I/B, vagyis a felnőttmásodosztály viszont más kávéház, ebben az évadban picit kevesebb sikerélmény jut a hozzánk hasonlóan fiatal kerettel induló együtteseknek, például az akadémiáknak is. A múlt nyáron valamelyest átalakult a keret, több távozónk is volt, örömteli módon páran az NB I-be szerződtek, ennek ellenére a korosztályunkban jól haladunk a célunk felé, ami továbbra is egyértelmű:

Az NB I/B-t tekintve a keretnek megvan a minősége, hogy a feljutásért harcoljon, ám egyelőre nem tudunk olyan kiegyenlített teljesítményt nyújtani, amivel odaérhetnénk a legjobbak közé. Bízom benne, hogy jövőre akár a nagyok között is letehetjük a névjegyünket, ezért építkezünk tovább.”

Győztes szelfi, a négyes döntőbe jutás után Forrás: SZISE

Nyugaton az alapszakaszból öt forduló van hátra, a SZISE-hez pedig – szinte biztosan – az ETO csatlakozik majd a Final Fourba, míg keleten három csapat pályázik a két pozícióra, az FTC (31 pont), a DVSC és a Kisvárda (30-30).

„Biztos vagyok benne, hogy minden játékosom nagyon motivált, a pályán mutatott produkció erre utal. Viszonylag korán bebiztosítottuk a négyes döntős helyünket, ami így túlzott eufóriát nem okozott, de természetesen várjuk, hogy ott legyünk a végjátékban!”

(Kiemelt képünk forrása: SZISE)

Legfrissebb hírek

Cselgáncs: Pirbus-Gróf Nóra ezüstérmes az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
10 órája

Kosárlabda: továbbra is veretlen az U20-as férfiválogatott az Eb előtt

Utánpótlássport
10 órája

Vízilabda: Montenegrótól is kikapott az U18-as válogatott

Utánpótlássport
12 órája

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
14 órája

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
19 órája

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2026.06.28. 19:10

Vízilabda: kikapott az U18-as válogatott a horvátoktól a vb-n

Utánpótlássport
2026.06.28. 17:28

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
2026.06.28. 11:47
Ezek is érdekelhetik