Ökölvívás: Enyingi Sára beugrott, és megnyerte a felnőtt ob-t

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.12.27. 15:11
null
A 18 éves csepeli ökölvívó, Enyingi Sára indulása szinte az utolsó pillanatig kérdéses volt a felnőtt ob-n, ehhez képest debütánsként aranyérmet szerzett az eseményen.

A december első felében megrendezett budapesti felnőtt országos bajnokságon egy leány ökölvívó tudott aranyérmet szerezni debütánsként, vagyis másodéves ifjúságiként: a Halker-Király Team 18 éves bunyósa, Enyingi Sára állhatott fel a dobogó felső fokára a 48 kilogrammosok kategóriájában.

A fiatal ezzel az eddigi legnagyobb eredményét érte el az ökölvívásban, sportsikere viszont már volt nagyobb, hiszen tekvondóban és kick-boxban is otthonosan mozog – és így még visszafogottan fogalmaztunk.

„Tekvondóval kezdtem, ezt követően pedig megismerkedtem a kick-boxszal, ezután igazoltam a Halker-Király csapatához. Aztán – ahogyan több társamnak is – az edzőink javasolták, hogy próbáljam ki az ökölvívást is. Nagyon megfogott ez az életvitel, a küzdősportos stílus; olyan közösségben vagyok az edzéseken, ahol mindenki ugyanúgy gondolkodik, a versenyzés pedig már csak a hab a tortán – mondja Enyingi az Utánpótlássportnak. – 2021-ben két különböző szakágban is megnyertem az utánpótlás kick-box Európa-bajnokságot, egy évvel később pedig a világbajnokságon is aranyérmet szereztem. Az ökölvívásba három éve csöppentem bele, azóta párhuzamosan megy a kettő;

Őszintén szólva, eddigi az ökölvívással nem foglalkoztam olyan komoly szinten.”

Enyingi Sára a felnőtt ob dobogójának a tetején Fotó: Pénzes Kristóf/MÖSZ

Ehhez képest egészen kiváló eredmény a felnőtt ob-elsőség, bár az is igaz, hogy Enyingi már korábban is számos kiemelt korosztályos hazai  versenyen bizonyított, és az utánpótlás-válogatottban is számítottak rá.

„Az utolsó pillanatban dőlt el, hogy elindulok a felnőtt ob-n. Nem volt zökkenőmentes a felkészülésem az elmúlt időszakban, de amikor eldőlt, hogy csapattársam, Szeleczki Lilla a 48 kiló helyett az 50-esben indul el, rögtön biztossá vált, hogy beugrom a helyére. Nem ismertem az ellenfeleimet, de semmiképp nem akartam úgy a ringbe érkezni, hogy esélytelen vagyok.

(Kiemelt képünkön: Enyingi Sára (pirosban) akcióban a felnőtt ob-n Fotó: Pénzes Kristóf/MÖSZ)

Legfrissebb hírek

Röplabda: Pampuch Gréta felnőtt a feladathoz a nagyválogatottban

Utánpótlássport
1 órája

Röplabda: jó formában kezdi meg az Eb-t az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
15 órája

Cselgáncs: Nagy Áron bronzérmes a spanyolországi ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
16 órája

Kajak-kenu: jön a korosztályos vb, irány Kanada!

Utánpótlássport
17 órája

Kézi: a 13-16. helyért folytatja a magyar csapat az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
20 órája

Úszás: ezer delfin után több száz cápa a vízben

Utánpótlássport
Tegnap, 10:04

Cselgáncs: Pirbus-Gróf Nóra ezüstérmes az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
2026.06.29. 18:20

Kosárlabda: továbbra is veretlen az U20-as férfiválogatott az Eb előtt

Utánpótlássport
2026.06.29. 17:41
Ezek is érdekelhetik