Vívás: a 18 éves Pusztai Liza a pesti vb-ről és tokiói reményeiről

Vágólapra másolva!
2019.07.04. 10:20
Címkék
Mindössze 18 éves, máris kétszeres felnőtt Európa-bajnoki érmesnek mondhatja magát a kardvívó Pusztai Liza (ifjúsági olimpiai és megannyi korosztályos Európa- és világbajnoki címe mellett). A BVSC-Zugló fiatalját a düsseldorfi felnőtt kontinensbajnokságon történtekről, valamint a júliusi, budapesti vb-ről kérdeztük. De persze, szóba került az is, milyen esélyt lát a 2020-as, tokiói olimpiai kvalifikációra.

Nem nevezhető hétköznapinak azt, ahogyan a 18 éves kardvívó, Pusztai Liza hangolt az olimpiai kvalifikációs sorozatra:a foggiai junior Eb-vel, valamint a toruni világbajnoksággal indult az egész. Olaszországban egyéniben a dobogó legfelső fokára állhatott, míg a csapattal bronzérmet szerzett. Lengyelországban a csapattal sikerült aranyérmet nyernie, egyéniben viszont a negyeddöntőben kiesett; hatodik lett. Ezt követően állt fel a moszkvai Grand Prix-verseny dobogójának harmadik fokára egyéniben, és ezáltal bekerült a felnőtt-világranglista legjobb tíz versenyzője közé. Mindez a düsseldorfi Európa-bajnokság előtt történt, amelyen ugyancsak remekelt a klasszis...Pusztai Liza hangolt az olimpiai kvalifikációs sorozatra:a foggiai junior Eb-vel, valamint a toruni világbajnoksággal indult az egész. Olaszországban egyéniben a dobogó legfelső fokára állhatott, míg a csapattal bronzérmet szerzett. Lengyelországban a csapattal sikerült aranyérmet nyernie, egyéniben viszont a negyeddöntőben kiesett; hatodik lett. Ezt követően állt fel a moszkvai Grand Prix-verseny dobogójának harmadik fokára egyéniben, és ezáltal bekerült a felnőtt-világranglista legjobb tíz versenyzője közé. Mindez a düsseldorfi Európa-bajnokság előtt történt, amelyen ugyancsak remekelt a klasszis...

Pusztai Liza a düsseldorfi felnőtt Eb-n Forrás: MTI/Illyés Tibor
Pusztai Liza a düsseldorfi felnőtt Eb-n Forrás: MTI/Illyés Tibor

Pusztai Liza a düsseldorfi felnőtt Eb-n  •  Forrás: MTI/Illyés Tibor

Amióta vívó kontinensviadalt rendeznek, a magyar női kardcsapat még sosem jutott döntőbe. Németországban ugyanakkor sikerült a csoda, mert a negyeddöntőben az ukránokat, az elődöntőben a világbajnok és ranglistavezető franciákat múlta felül az alakulat. A megálljt végül az oroszok parancsolták Lizáéknak, így a nagyon szépen fénylő, történelmi ezüstéremmel kellett beérniük.

„A sorsolást figyelembe véve, álmodni sem mertünk a fináléról. Csodálatos élmény volt, hihetetlen emlék marad. Már az is nagy szó volt, hogy az ukránok fölé kerekedtünk, de a franciák legyőzése már minden képzeletünket felülmúlta. Az oroszokkal szemben az volt a baj, hogy mindössze egy asszót tudtunk megnyerni; hiába kaptunk ki csupán egy-két tussal, a hátrány felgyülemlett. Azon a napon valóban az oroszok voltak a legjobbak, ám mindent összevetve, továbbra is a franciákat tartom a legjobb egységnek”− emlékezett vissza ifjúsági olimpiaiaranyérmes, Európa- és világbajnokunk.

Pusztainak az egyéni megméretés nem úgy sikerült, ahogyan azt előzetesen várta; az első párharcot könnyedén abszolválta a belorusz Darja Andrejevával szemben, viszont a nyolc közé jutásért a francia Charlotte Lembach útját állta.

„Persze, közvetlenül a csörte után el voltam kenődve, mert meglehetett volna a továbbjutás, így elégedett sem lehetek. Úgy fogom fel, hogy nem jöhet össze mindig minden, majd a világbajnokságon kompenzálom”− értékelt mosolyogva a BVSC-Zugló fiatalja.

Ha pedig már említette a vb-t...Budapesten kezdődik július 15-én. Liza amondó, könnyebb dolga lesz idehaza, mint Németországban volt:

„Szerintem a legjobb női kardvívók Európában vannak, tehát a világbajnokság mezőnye felhígul a többi ország részvételével. Ráadásul kiemeltként vághatok neki a versenynek, így a selejtezőben sem kell pástra lépnem. Nem szeretek előre kitűzni célokat. Annyit fogalmaztam meg, hogy a tudásom legjavát nyújtsam. Ha ez sikerül, akkor biztos, hogy nem panaszkodhatok az eredményre sem.”

Az ifjú bajnok korábban arról beszélt oldalunknak, hogy nyolcvan százalék esélye van a női kardcsapatnak a 2020-as, tokiói olimpiai kvalifikációra. Ezt most újra átgondolta, és így vélekedik:

„Szerintem most van ennyi az esélye a kvótaszerzésünknek. Az Eb másfélszeres pontot adott, a vb-n kétszeres a szorzó, így nagyon fontos, hogy minél előrébb végezzünk. Úgy érzem, most álltunk igazán össze egységként, úgyhogy bármire képesek lehetünk.”

További korosztályos hírekVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
16 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
16 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
16 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
16 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
16 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
17 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
17 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
18 órája
Ezek is érdekelhetik