Úszó-vk: Chad le Clos akkora tapsot kapott, hogy félig magyarnak számít – Cseh

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.05. 21:44
A férfiaknál Lakatos Dávid nagyszerű úszással ezüstérmet szerzett 1500 gyorson a Duna Arénában zajló budapesti rövid pályás úszóvilágkupa pénteki, délutáni fináléjában. Cseh László 200 vegyesen ezüstérmes lett, míg Jakabos Zsuzsanna 400 vegyesen a harmadik helyen csapott a célba. Velük beszélgetett az NSO Tv stábja.

Lakatos Dávid, aki mindössze 19 évesen szerzett bravúros ezüstérmet 1500 gyorson, bevallotta: bár vágyott a dobogóra, nem gondolta, hogy második lehet.

„Abszolút megleptem magamat, ugyanakkor sikerült teljesen tartanom azt, amit kitaláltam. Az volt a lényeg, hogy ne vigyenek el az elején. Sokan bekezdtek, aztán elfogyott az erejük. Nyolcszáz körül éreztem azt, hogy ez még megy, és bírom, és nem fáj."

Jakabos Zsuzsanna 400 vegyesen lett bronzérmes – azt a számot Hosszú Katinka nyerte –, de csak a legvégén tudta meg, hogy felállhat a dobogóra.

„Nem sok mindent láttam a nyolcas pályán, próbáltam csak magamra figyelni a fordulók miatt, mert azok nem a kedvenceim. Csupán a végén láttam, hogy érmes lettem, úgyhogy nagyon örültem, ahogy az időnek is. Ez a közönség érdeme is, hogy így sikerült."

Cseh László 200 vegyesen és 200 pillangón is döntőt úszott, előbbiben ezüstérem, utóbbiban negyedik hely lett a vége.

„Nagyon kiúsztam magam, a kétszáz vegyesre már nagyon elfáradtam, valahogy az jobban megöli a combomat. Biztató, hogy jobb időt úsztam kétszáz pillangón, mint múlt héten, de nem volt közöm a harmadik helyhez, ahhoz még több munkára van szükségem.”

Cseh elárulta: azért nem borotválta még le a haját, mert nincs meg az az edzésmennyiség, amiért már megérné. Közben nagy ellenfelét és barátját, a dél-afrikai Chad le Clos-t magyarnak kiáltotta ki, akkora tapsvihart kapott a budapesti közönségtől.

ÚSZÁS
VILÁGKUPA, BUDAPEST, DUNA ARÉNA
2. NAP, MAGYAR ÉRDEKELTSÉGŰ DÖNTŐK
Női 400 m vegyes, döntő: Hosszú Katinka (4:23.55) az 1., Jakabos Zsuzsanna (4:30.00) a 3., Kapás Boglárka (4:40.52) a 8. helyen végzett.
Férfi 1500 m gyors, döntő: Lakatos Dávid (14:47.74) a 2., Papp Márk (15:18.07) a 8. helyen végzett.
Férfi 50 m hát, döntő: Bohus Richárd (23.87) a 6. helyen végzett.
Női 200 m gyors, döntő: Verrasztó Evelyn (1:56.83) a 7. helyen végzett.
Férfi 200 m vegyes, döntő: Cseh László (1:55.05) a 2., Verrasztó Dávid (1:55.15) a 4. helyen végzett.
Női 100 m hát, döntő: Hosszú Katinka (56.08) a 3. helyen végzett.
Férfi 100 m gyors, döntő: Németh Nándor (47.02) az 5. helyen végzett.
Férfi 200 m pillangó, döntő: Cseh László (1:53.25) a 4., Biczó Bence (1:53.83) az 5., Verrasztó Dávid (1:54.06) a 6. helyen végzett.
Mix 4x50 m gyorsváltó, döntő: Magyarország (Lobanovszkij Maxim, Kozma Dominik, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna – 1:31.45) a 3. helyen végzett.

Legfrissebb hírek

Amikor Puskás Arsenal-mezben lőtt óriási gólt Gordon Banksnek – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.19. 17:27

Cseh László bekerült a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába

Úszás
2026.05.17. 19:26

Így ünnepelte a bajnoki címet az ETO Kisvárdán és a hazaúton – videók

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:49

Elképesztő bomba! Kovácsréti az idény egyik legnagyobb gólját rúgta – videó

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 19:59

Feczkó Tamás szavait ki kellett sípolni, miután a játékosai „letámadták” – videó

Labdarúgó NB II
2026.05.04. 17:18

Videó: Szoboszlai góljával és gólpasszával egyenlített kétgólos hátrányból a Liverpool az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.05.03. 17:52

Románia: a súlyos sérülés után pályára érkező mentő elakadt az esőben, a játékosoknak kellett betolni – videó

Minden más foci
2026.05.01. 10:42

Bártenderként a férfiak között is varázsol a korábbi magyar válogatott rg-s

Egyéb egyéni
2026.04.21. 11:27
Ezek is érdekelhetik