Úszás: minden világversenyen érmet szereztek a mieink – évértékelő

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2023.01.07. 10:03
null
Kettős magyar győzelemmel zárult a római Európa-bajnokságon a 200 méter pillangó döntője: Milák Kristóf (balra) mögött Márton Richárd csapott a célba (Fotó: Imago Images)
Volt minden 2022-ben, mint a búcsúban: felnőtt, valamint junior világbajnokság és Európa-bajnokság, aztán decemberben rövid pályás vb, a magyar úszók pedig mindenhol helytálltak – nagyszerűen!


Világrekorddal indította az évet a honi sportág, hiszen csak február 7-én döntött úgy a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA), hogy az eredetileg májusra tervezett és eredetileg Fukuoka által rendezett világbajnokságnak Magyarország adhat otthont júniusban.

A hazai szervezőgárda villámgyorsan állt össze, és nagyszerű versenyt rendezett, amelynek végén a FINA elnöke, Huszein al-Muszalam nem véletlenül jelentette ki: „Ez volt minden idők legjobb világbajnoksága!”

Aztán hozta a világcsúcsot a medencében Milák Kristóf is: világklasszisunk tovább faragta (1:50.34) saját, a 2019-es kvangdzsui világbajnokságon 200 pillangón felállított rekordját (1:50.73), és mellé még „odarakta” a 100 pillangó aranyát is – a mieink közül egyedül ő szerzett érmet a Duna Arénában, de közel járt a dobogóhoz Hosszú Katinka 400 vegyesen és Szabó Szebasztián 50 pillangón, mind a ketten a negyedik helyen végeztek.

A nyílt vízi úszók a Lupa-tóról szállítottak két érmet: a váltónk odaért a második helyre, míg Gálicz Péter 25 kilométeren végzett harmadikként.

A vb után nem jutott idő a pihenésre, hiszen mindössze hat héttel később rajtolt Rómában a kontinensviadal – a pandémia szerencsére már csak a zsúfolt naptár tekintetében éreztette hatását, igaz, Kapás Boglárka éppen koronavírus-fertőzés miatt nem léphetett rajtkőre az Örök Városban.

A juniorok, köztük a már nagyok között is bemutatkozók, így például Ábrahám Minna, Molnár Dóra, Pádár Nikolett (hogy csak a legjobbakat említsük) még ennyit sem pihenhettek, hiszen júliusban Otopeniben rendezték a korosztályos Eb-t: az éremtábla élén Magyarország végzett hat arannyal, öt ezüsttel és 3 bronzzal – a nyílt vízi úszóknál Betlehem Dávid és a váltónk szerzett aranyat az Eb-n.

A római Eb maga volt a csoda: nem telt el nap magyar érem nélkül, és ezúttal szerencsére már nem csak Milák Kristóf halmozta a sikereket – rendkívül biztató a jövőt illetően, hogy váltóink is odaértek a dobogóra, sőt a szakemberek szerint kifejezetten nagy lehetőséget rejtő férfi 4x200-as gyorsváltónk Európa-bajnok lett.

Rómában Hosszú Katinka a 4x200-as gyorsváltó tagjaként megszerezte pályafutása 97. világversenyes érmét (a kvartett harmadik lett), ám háromszoros olimpiai bajnokunk és a sportot szeretők is szomorúan konstatálták, hogy nem érte el az Örök Városban a hőn áhított 100. medáliát.

Hogy sikerül-e valamikor is Hosszúnak, azt csak ő tudhatja, érezheti, hiszen egyelőre eltűnt az uszodák világából…

Juniorjaink az augusztus végi és szeptemberi világbajnokságokon is remekeltek: a medencések a perui vb éremtáblázatán másodikok lettek (7 arany, 7 ezüst), nyílt vízi úszóink pedig a Seychelle-­szigeteken a tábla élén végeztek!

Innentől Sós Csaba szövetségi kapitány csak azért fohászkodott, hogy meglegyen minden világversenyen a magyar érem. Kívánsága teljesült: bár csak két magyar úszó utazott el a melbourne-i rövid pályás világbajnokságra, Szabó Szebasztián szállította a (bronz)medáliát (50 pillangó).

Akadtak persze nehézségek és váratlan betegségek, sérülések, volt, hogy rosszul sikerült néhányaknak a formaidőzítés, ám végignézve és végiggondolva a 2022-es esztendőt, csak azt mondhatjuk: soha rosszabb évet!

EZ VÁR RÁNK 2023-BAN
Március 1-jétől (2024. június 23-áig) lehetőség nyílik megúszni az olimpiai A-szinteket, a párizsi játékok úszóinak létszámát 852-ben maximalizálták. A kiadott A-szintek teljesítése automatikusan indulási jogot jelent, azzal a kitétellel, hogy egy számban egy ország legfeljebb két versenyzőt indíthat az olimpián.
Módosítottak a korábbi kiíráson, így a júliusi fukuokai vb első három helyezettje kvalifikál a váltószámokban – a fennmaradó 13 helyet a fukuokai és a 2024. februári dohai vb-n osztják ki az időeredmények összevetése alapján. A váltóhoz lehetőség van „extra” embereket nevezni: ha egy váltó szerez kvótát, két, ha két váltó kvalifikál, négy, ha három, hat, ha négy, akkor nyolc, ha öt, úgy tíz, ha hat vagy hét kvartett kvalifikál, további 12 úszó nevezhető.
MÁRCIUS 19.:Nyílt vízi Európa-kupa-sorozat, 1. állomás, Eilat
ÁPRILIS 19–22.:Országos bajnokság, Kaposvár
MÁJUS 20–21.:Nyílt vízi úszó világkupa-sorozat 1. állomás, Golfo Aranci
JÚLIUS 14–30.:Vizes világbajnokság, Fukuoka
NOVEMBER 1–4.:Rövid pályás országos bajnokság, Debrecen
DECEMBER 1–2.:Nyílt vízi világkupadöntő, Eilat
DECEMBER 5–10.:Rövid pályás Európa-bajnokság, Bukarest
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik