Úszás: az elnök átlátható és igazságos döntést ígér

Vágólapra másolva!
2021.11.11. 17:46
null
Wladár Sándor átlátható és igazságos döntést ígér (Fotó: Tumbász Hédi)
Az országos bajnokság első napján Kaposváron ülésezett a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöksége, és kiemelten foglalkozott a kialakult helyzettel, azzal, hogy több úszó is nyilvánosság elé állt, s mondta el, mi történt velük a Kőér utcában. Interjú a szervezet elnökével, Wladár Sándorral.

 

– Milyen döntést hozott az elnökség Turi György edző kapcsán? – tettük fel a kérdést Wladár Sándornak, a MÚSZ elnökének.
– A kialakult helyzetre reagálva azzal az előterjesztéssel fordultam az elnökséghez, hogy állítsunk fel egy bizottságot, amelyik kivizsgálja a történteket. Turi György felajánlotta, hogy a vizsgálat idejére függesszük fel a tisztségeiből – ő a szövetség alelnöke és az edzőbizottság elnöke.

– Elfogadták a felajánlását?
– Igen, elfogadtuk, azt hiszem, ez egy bölcs döntés a részéről, amellyel segíti a vizsgálóbizottság munkáját.

– Turi György jelen volt az elnökségi ülésen?
– Online kapcsolódott be, akárcsak az elnökségi tagok közül többen. Két olyan ember is jelen volt, aki egyébként nem elnökségi tag: Danks Emese, a szövetség gyermekvédelmi biztosa, valamint Bohus Richárd, a sportolói bizottság elnöke. Mindkettejük kapcsán engedélyt kértem Turi Györgytől arra, hogy ott lehessenek az ülésen.

– Kik alkotják ezt a vizsgálóbizottságot?
– A tagok személye kapcsán még nem tudok pontos információval szolgálni. A bizottság öt tagú lesz, benne két, gyermekvédelemmel foglalkozó szakember, egy jogász, Bohus Richárd, mint a sportolói bizottság elnöke és egy elnökségi tag.

Mikorra lehet vége a vizsgálatnak?
– Erre nem adható konkrét válasz. A bizottság határozza meg az ügymenetét, őszintén hiszem, hogy olyan igazságos és objektív jelentést tesznek le majd az asztalra, amely mindenki számára elfogadható lesz. A jelentésük alapján hoz majd döntést az elnökség, vagy akár a Magyar Úszószövetség közgyűlése.

– Mit gondol, a szövetség ezzel a lépésével valamelyest megnyugtatja a közvéleményt?
– Engem is elszomorít a kialakult helyzet. Amikor 2017-ben megválasztottak elnöknek, azt mondta, tiszta lappal indulhat mindenki. Sajnos, ez nem valósult meg, mert foglalkoznunk kell a múlttal. Meg is tesszük, nem bujkálunk ebben a nehéz helyzetben sem, de fáj a szívünk, mert van egy csodálatos úszósportunk, amelyért a múltban és a jelenben is sokan és sokat tettek, ám jelenleg leginkább negatívan beszélnek róla. Azt ígérem és azért vagyok, hogy átlátható, tiszta és igazságos döntés szülessen az ügyben.

Legfrissebb hírek

Vizes vb: Wladár Sándor átvette a zászlót

Vizes vb 2025
2025.08.03. 13:10

Wladár Sándor Kirsty Coventry NOB-elnökkel találkozott a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.28. 12:55

Sértettek jelentkezését várja a Széchy-ügyben a vizsgálóbizottság

Úszás
2025.07.24. 17:35

Széchy Tamás magatartása miatt vizsgálóbizottságot alakított a MÚSZ

Úszás
2025.07.15. 12:55

Wladár Sándor szerint Rasovszky Kristóf 2040 körül a MOB elnöke is lehet

Úszás
2025.06.06. 10:15

Wladár Sándor újabb négy évig a Magyar Úszószövetség elnöke

Úszás
2025.05.28. 19:24

Jöhetnek az érmek! Kezdődik a nyílt vízi úszó Európa-bajnokság

Úszás
2025.05.27. 21:36

Wladár Sándor: A jövő eredményessége egyértelműen az edzők kezében van

Úszás
2025.05.25. 11:22
Ezek is érdekelhetik