Úszás: Turi György felfüggeszti alelnöki tevékenységét

Turi György mindenben együttműködik a szövetséggel (Fotó: Magyar Nemzet/Teknős Miklós)
A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) csütörtöki, Kaposvárott tartott elnökségi ülésén megtárgyalta a Turi György mesteredző korábbi edzői munkája kapcsán nyilvánosságra került információkat – mint ismert, a trénert az elmúlt időszakban számos korábbi tanítványa illette a nevelési módszereit bíráló, súlyos vádakkal.
A MÚSZ vezető testülete úgy döntött, hogy öttagú bizottságot alakít, amely a közeljövőben meghallgatja valamennyi érintettet, és jelentést készít a történtekről – áll a szövetség közleményében.
Turi György az ülésen bejelentette, mindenben együttműködik a bizottsággal, és a jelentés elkészültéig önként felfüggeszti tevékenységét, mint a MÚSZ szakmai alelnöke, illetve az edzőbizottság elnöke.
A Magyar Úszószövetség hamarosan tájékoztatja a közvéleményt a bizottság összetételéről, illetve akkor is, amikor a bizottság befejezte munkáját.
Legfrissebb hírek

Ismét Konkoly Zsófia lett az Év paraúszója
Úszás
2025.12.19. 16:56

Úszás: tovább gondozzák a tehetségeket
Utánpótlássport
2025.11.06. 17:19

Új alapokra helyezik az úszóválogatottak felkészülését
Úszás
2025.10.02. 14:22

Wladár Sándor: A magyar sport aranyfedezetei voltunk 2024-ben
Úszás
2025.05.10. 08:15
Ezek is érdekelhetik




