Nagyjából ebben a hangulatban várja a magyar férfiválogatott a szerbek elleni csütörtöki, magyar idő szerint 10.50-kor kezdődő világbajnoki elődöntőt. Az együttes tagjai szerdán könnyed átmozgató edzésen vettek részt, úsztak, gyakorolták kicsit az emberelőnyös-emberhátrányos helyzeteket, videóztak. A nyilatkozatháborúba nem mentek bele (a szerbek magabiztosak, vigyorognak), egyöntetűen hangoztatják, erős a csapat, nagyon erős, és ezúttal a mérkőzés elejétől száz százalékon pörög. Mi tagadás, szükség lesz rá...

A „mindent megteszünk", a „szerbek jók" és az efféle nyilatkozatok helyett vessük papírra, mi is történt az elmúlt években a két válogatott meccsein. Már csak azért is érdekes lehet a történelem, mert a horvát kolléga arról érdeklődött a büfében, mikor is vertük meg a szerbeket legutóbb tétmeccsen. Hát mikor? Mondtuk neki, Dejan, emlékezned kellene: tavaly, a zágrábi Eb-n, a csoportkörben. Ja, persze, válaszolta – majd hozzátette, szerinte most is mi nyerünk. Legyen igaza! A Montenegró elleni meccs előtt is ránk kacsintott, hogy erősebbek vagyunk, győzünk úgyis.

Az viszont tény, hogy a mögöttünk hagyott időszakban valóban kotorászniuk kell a semlegeseknek emlékezetükben a legutóbbi magyar győzelem után – az athéni olimpia után azért más volt a helyzet, ugye. Csakhogy a 2004-es ötkarikás döntő után eljutottunk 2010 szeptemberéig, míg végre ismét mi örülhettünk. Az a meccs, az athéni meg alapvetően egyik sem vethető össze azzal, amelyet csütörtökön játszunk velük. Leginkább azért, mert ez a magyar válogatott nem hasonlít a korábbiakra, így aztán lehetetlen megjósolni, mire lesz képes a címvédővel szemben. Ha a Kemény-érát vesszük alapul, leszögezhetjük, elég jól ment a szerbek ellen az első nyolc évben – ami azért nagy szó, mert akkor még Jugoszlávia, majd Szerbia-Montenegró néven az „összevont" arzenállal szemben álltunk helyt.

Az indulás esztendejében, 1997-ben rögtön nagyon – egy ötössel – megvertük őket az athéni világkupán, majd jött az emlékezetes sevillai Eb-döntő, Kásás Tamás mesterhármasával az idegzsábás, 3–2-es meccsen. 1998-ban a világbajnokságon először sütöttük el nekik a 3–0-s

utolsó negyedet, s nyertünk hátrányból felállva a kulcsfontosságú csoportmérkőzésen. 1999-ben a belviszályok miatt igen durva mélypontra értek a jugók, a sydneyi világkupa csoportmeccsén 11–3-ra ütöttük ki őket.

Kétezerre az új kapitány keze alatt – a keretből korábban a szó szoros értelmében kipofozott, viszont a Nenad Manojlovics által visszahívott Alekszandar Sapiccsal – a jugók ismét kivirultak: a csoportmeccseken a dudaszóra lőtt Sapics-góllal nyertek, ám az elődöntőben, kifejezetten jó és persze irdatlan izgalmakat hozó összecsapáson, 8–7-re mi győztünk úgy, hogy három gólunkba is belefújtak a játékvezetők...

Kétezer-egy volt az egyedüli év, amikor ebben az időszakban fölénk kerekedtek (a brutális budapesti Eb-csoportmeccs után a vb-n is nyertek), 2002 és 2004 között azonban újfent mi domináltunk. 2002-ben három nap leforgása alatt kétszer süllyesztettük el őket a belgrádi vk-n. Egy év múlva egy hirtelen halálban elvesztett Eb-mérkőzést idézhetünk fel, aztán jött 2004, amikor a nyár során hétszer találkoztunk velük, és hatszor legyőztük őket! Nagyon megvertük őket a világliga döntőjében, majd az olimpián az első és az utolsó meccsen, mindkétszer 3–0-s utolsó negyeddel.

E felsorolásból látszik, a nagy viadalokon a mérkőzések jelentős részét mi hoztuk – a legendás athéni diadalig bezárólag. Ezt követően jött a fordulat: egymásután elvesztettünk hat döntőt, ebből ötöt a szerbek ellen. A málagai Eb-elődöntő is hasonlóan alakult 2008-ban: iszonyatosan kiélezett mérkőzés, s végül egyetlen góllal a szerbek nyernek. Ebben a ciklusban tehát egyszer sem győztünk, és a csúf széria folytatódott 2009-ben, amikor a római vb-negyeddöntőt buktuk el ellenük hosszabbításban (pedig csináltunk egy 5–0-s rohamot 2–5-től 7–5-ig).

Ez a gyengébb periódus többek szerint 2004 következménye: attól fogva a szerbekkel évente csak a döntőkben találkoztunk, az első közös edzőtáborozásra három évet kellett várni. Pedig az ő gyilkosan kemény védekezésüket, a fantasztikus lábmunkával „növesztett" kapu előtti blokkerdőt egyszerűen lehetetlen volt imitálni edzéseken, netán mérkőzéseken mások ellen begyakorolni.

A jég a tavalyi Eb-n tört meg, igaz, a bronzmeccsen aztán újra a szerbek győztek – ám most, a felkészülés hajrájában, Szingapúrban tesztjelleggel mi voltunk a jobbak. Kemény Dénes amondó volt, kemény partit vívtunk velük, és az is egyértelmű, itt, Sanghajban sem simogatós találkozó vár a felekre.