Tokió 2020: a szerb és az amerikai kosárcsapat is ott van az elődöntőben

CS. M.CS. M.
2021.08.04. 08:46
null
Az amerikaiak elődöntőbe jutottak (Fotó: Getty Images)
Szerbia 77–70-re nyert Kína ellen a tokiói olimpia női kosárlabdatornájának negyeddöntőjében, így ott van a legjobb négy között, ahogyan az Egyesült Államok is, amely 79–55-re győzte le Ausztráliát. 

Az első negyeddöntőben előzetesen a kínai válogatottat tartották esélyesebbnek, de a szerb csapat már az elején megmutatta, hogy méltó ellenfél: az első negyedet 16–14-re húzta be. A folytatásban jelentősen feljavult a kínaiak támadójátéka, ám így is iksz lett a második negyed, és kétpontos szerb előnnyel vonulhattak szünetre a felek.

A harmadik játékrészben aztán átvette a vezetést Kína, amely meglépett hét ponttal, s úgy tűnt, innen már megnyeri a meccset. Csakhogy a szerbek egy 11–0-s futással kezdték a záró játékrészt, amelyet végül 16 ponttal nyertek meg és 77–70-re legyőzték ellenfelüket, ezzel ott vannak az elődöntőben.

Az amerikaiak a várakozásoknak megfelelően jól kezdtek az ausztrálok ellen, és már az első negyed végén 26–12-re vezettek. A második játékrész elején némileg visszajött Ausztrália, de a szünetre mégis nőtt az Egyesült Államok előnye – már 21 ponttal vezettek.

A harmadik és a negyedik játékrészben már nem volt kérdés, az amerikaiak végül 24 ponttal nyertek, 79–55-re.

TOKIÓ 2020
KOSÁRLABDA, NŐK
NEGYEDDÖNTŐ

Szerbia–Kína 77–70 (16–14, 19–19, 14–25, 28–12)
Egyesült Államok–Ausztrália 79–55 (26–12, 22–15, 20–12, 11–16)
Japán–Belgium 86–85 (19–16, 22–26, 20–26, 25–17)
Franciaország–Spanyolország 67–64 (21–16, 15–14, 19–18, 12–16)

ELŐDÖNTŐ (péntek)
6.40: Egyesült Államok–Szerbia
13.00: Japán–Franciaország

Legfrissebb hírek

Szerbiát is legyőzte pólóválogatottunk, ott lesz a júliusi vk-szuperdöntőn

Vízilabda
2026.04.08. 13:58

Soproni kupaesszencia: az összetartás ereje döntött

Kosárlabda
2026.04.07. 06:31

„A felső fogsora az konkrétan gatya” – hordágyon vitték el a Sopron kosárlabdázóját

Kosárlabda
2026.04.06. 10:15

Női kosárlabda Magyar Kupa: papírforma pécsi győzelem a helyosztón

Kosárlabda
2026.04.05. 17:45

Hegedűs Péter: Nulla egynél is hittünk magunkban

Kosárlabda
2026.04.02. 11:39

A Cegléd 101 pontot szórva győzte le simán idegenben a Győrt a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
2026.04.01. 20:26

Vb-felkészülés: Szerbia legyőzte Szaúd-Arábiát, Anglia kikapott Japántól

Foci vb 2026
2026.03.31. 22:54

Női kosárlabda: Németországgal, Portugáliával és Dániával kerültek azonos csoportba a mieink az Eb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.03.31. 15:19
Ezek is érdekelhetik