Tokió 2020: ismét kikapott, a 7. helyért vív női tőrcsapatunk

2021.07.29. 06:33
null
Pásztor Flóra (jobbra) és a magyar tőrcsapat a hetedik helyért vívhat (Fotó: Mirkó István)
Az olaszok elleni negyeddöntő után az 5–8. helyért Kanadától is vereséget szenvedett a Kondricz Kata, Kreiss Fanni, Pásztor Flóra összeállítású magyar női tőrcsapat, így Egyiptom ellen a 7. helyért vívhat majd a 8.10-kor kezdő találkozón.

Kanada ellen az előzetes erőviszonyok alapján már nagyobb esély mutatkozott, azonban a páston ez nem igazolódott. Ezúttal sem kaptuk el a kezdést, az első öt tus az ellenfélé volt.

„Gyerünk, csajok, keményebben!” – érkezett a biztatás a magyar csapat többi tagjától. Pásztor már jobban vívott, de összességében mindhárom asszót elbuktuk, így 15:7-re ment Kanada az első kört követően.

„A lábadra vigyázz!” – hangzott a figyelmeztetés az olaszok ellen a combját fájlaló Kreissnek, aki vállalni tudta a folytatást, amiben nem volt sok sikerélménye női tőrözőinknek.

A kanadaiak sorra nyerték nagy különbséggel az asszókat, a harmadik körben Kreiss szállított egy döntetlent, majd legalább Kondricz tudott hozni egy 10:5-ös etapot, de Pásztornak a záró asszóban 12 tusos hátrányt kellett volna ledolgoznia 3 perc alatt, ami szinte lehetetlen küldetés volt.

A sérüléssel vívó Kreiss tanácstalanul állt a történtek előtt:

„Valószínűleg meghúzódott a lábam a combhajlítóm körül, az idő természetesen nem volt elég ahhoz, hogy orvosolják a problémát, ezzel együtt kellett vívnom, és eléggé hátráltatott Kanada ellen. Fogalmam sincs, miért volt ekkora különbség a két csapat között, mert egyébként hasonló erőt képviselünk. Most sokkal erősebbek voltak nálunk, nem tudom az okát” – adott gyors értékelést Kreiss, aki arra a kérdésre, várható-e csere, úgy válaszolt, át kell beszélniük a többiekkel.

A 7. helyért 8.10-től lépnek pástra a mieink Egyiptom ellen.

OLIMPIA, VÍVÁS
NŐI TŐRCSAPAT
AZ 5–8. HELYÉRT
Magyarország–Kanada 33:45
(Kondricz –1; Kreiss –5; Pásztor –6)

KORÁBBAN
Magyarország–Olaszország 32:45
(Kondricz: –7; Kreiss: –6; Pásztor 0)

 

Legfrissebb hírek

Már ötmillióan jelentkeztek Los Angeles-i olimpiai jegyért

Egyéb egyéni
2026.02.25. 14:01

Taroltak a hollandok a tömegrajtos gyorskorcsolyaversenyeken

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 17:39

Nem jutott döntőbe Kim Minseok a tömegrajtos versenyben

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:42

Kettős francia siker a sílövők tömegrajtos versenyében

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:04

A franciák nyerték a sítriatlon vegyescsapat-versenyét

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 14:13

Olasz dupla a férfi krosszosoknál

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 13:44

Egy olimpián hat arany: Klaebo újabb rekordot döntött – videók

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 13:22

Kínai blama után az amerikaiaké az ugrás csapatversenyének aranya

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 12:42
Ezek is érdekelhetik