Tokió 2020: az amerikaiak betlehemi csillaga – így nyert másodszor is ezüstöt Joe Kovacs

VÉGH JÁNOSVÉGH JÁNOS
Vágólapra másolva!
2021.08.05. 16:09
null
Joe Kovacs, élete második olimpiai ezüstérmével (Fotó: AFP)
Mint szinte minden olimpián, így a mostani, tokiói játékokon is szerepelnek részben, vagy egészben magyar származású, ám más országok színeiben szereplő sportolók. Az atlétikai versenysorozatban, a férfi súlylökésben az Egyesült Államokat képviselő Joe Kovacs, pályafutásának második olimpiai ezüstérmével térhet haza a japán fővárosból. Összeállításunkban bemutatjuk útját a kezdetektől a dobogó második fokáig.

Ha valakiről azt hallja az ember, hogy Betlehemben született, majd Názáretben nőtt fel, talán Isten, illetve „az ács fia”, Jézus Krisztus jut eszébe, és nem „a Kovacs” gyermeke: Galilea helyett viszont most Pennsylvania szülöttével foglalkozunk: az ottani Bethlehemben jött világra 32 esztendővel ezelőtt Joe Kovacs, aki később a helyi, Nazareth névre keresztelt városba járt iskolába – s magyar idő szerint csütörtökön hajnalban ezüstérmet szerzett súlylökésben, a tokiói játékokon.

NÉVJEGY
Név: Joseph Matthias Kovacs
Született: 1989. június 8., Bethlehem, Pennsylvania, Egyesült Államok
Nemzetisége: amerikai
Sportág: súlylökés
Kiemelkedő eredményei: világbajnok (2015, 2019), vb-ezüstérmes (2017), olimpiai ezüstérmes (2016, 2020)

Az USA Pennsylvania államába már az Osztrák-Magyar Monarchia, majd a huszadik század zivataros időszakaiban is számos magyar vándorolt ki. Nem volt ez máshogy az 1956-os forradalom és szabadságharc idején sem, ekkor érkeztek ide Joe Kovacs apai nagyszülei is.

Unokájuk – aki már csak néhány szót tanult meg egyik származási országának nyelvén – egyetemi évei alatt (2008 és 2011 között) is magas szinten atletizált, majd ezt követően megkezdte profi sportolói karrierjét.

Első nagy nemzetközi sikerét a 2015-ös pekingi atlétikai vb-n szerezte meg, ahonnan aranyéremmel tért haza. 2016-ban már az olimpiára is utazhatott, Rióban ezüstöt gyűjtött be. A rendkívül eltökélt hozzáállása miatt az olimpia hivatalos honlapján is méltatott sportoló számára 2017-ben újabb vb-szereplés következett, Londonban második lett. Ez már önmagában is szemet gyönyörködtető, ezt követően viszont úgy tűnt, nem lesz már lehetősége több érmet szerezni.

Joe Kovacs Pekingben, élete első vb-aranyának megszerzését ünnepli (Fotó: AFP, 2015)
Joe Kovacs Pekingben, élete első vb-aranyának megszerzését ünnepli (Fotó: AFP, 2015)

A londoni vb-t követő időszakban egyre mélyebbre jutott karrierje. A dobások már nem sikerültek úgy mint korábban, miközben Kovacs egyre nehezebben vetette bele magát a minden napi edzésekbe, megpróbáltatásnak érezte az élsportolói léttel járó komoly áldozatokat és edzőjével sem jött ki jól. 2019 februárjában, egy családi beszélgetésen kijelentette: fontolgatja, hogy befejezi pályafutását.

Nyolc hónappal később, Dohában ismét vb-t nyert. Az, hogy ez megtörténhetett, nagyban köszönhető felesége, Ashley Kovacs hozzáállásának, aki támogatásáról biztosította férjét arra az esetre, ha visszavonulna – ám azzal bátorította: igazán nem érti, hogy miért gondolja azt, hogy már nem tudna olyan messzire dobni, mint korábban.

A megérzés jó volt és ekkor váratlan ötlet merült fel: felesége –aki egyetemi szinten szintén komoly eredményeket ért el korábban a sportágban, majd fiatalok felkészítésével is foglalkozott – lett Joe Kovacs edzője.

„Jobban szereti a súlylökést, mint én” – viccelődött vele kapcsolatban Joe Kovacs az olimpia hivatalos honlapján olvasható portréban. Ashley Kovacs lelkesedése és támogatása hatalmas változást hozott karrierjében, s a közös munka szenzációs eredményt hozott: a dohai világbajnokságon utolsó dobásából, pályafutásának legjobb eredményével, 22.91 méteres eredménnyel állhatott a dobogó legfelső fokára.

Joe Kovacs és Ashley Kovacs a dohai győzelem után (Fotó: AFP)
Joe Kovacs és Ashley Kovacs a dohai győzelem után (Fotó: AFP)


Ha egy üzlet beindul… – gondolhatta ekkor a házaspár, amely a vb-t követően folytatta a közös edzésmunkát, a következő célnak pedig már a sikeres tokiói szereplést tűzte ki. A páros vélhetően már az olimpiára való kiutazás előtt aláírta volna a riói eredmény megismétlését, azt viszont szinte biztosan nem gondolták, hogy nemcsak a pennsylvaniai sportoló helyezése, hanem a dobogó összetétele is teljes egészében a 2016-os felállás másolata lesz: a címvédő és világcsúcstartó amerikai Ryan Crouser győzött 23.30-as új olimpiai csúccsal, a második ismét Kovacs lett 22.65-tel, a harmadik helyen megint az új-zélandi Tom Walsh zárt.

„Sorozatban öt érem! Ezüstnél soha sem rosszabb! Köszönöm Ashley! Nagyon szerencsés vagyok, hogy Te vagy az edzőm és egy igazi áldás, hogy Te vagy a feleségem! Köszönöm az egész családomnak és minden barátomnak a támogatást!” – hálálkodott legutóbbi Twitter-posztjában Joe Kovacs, aki bármeddig is folytatja még pályafutását, egy már biztos: személyében a pennsylvaniai Betlehemnek is van már egy nagy csillaga.

A DÖNTŐ ÖSSZEFOGLALÓJA


TOKIÓ 2020, ATLÉTIKA
FÉRFIAK, SÚLYLÖKÉS
DÖNTŐ

1. Ryan Crouser (Egyesült Államok) 23.30 – új olimpiai csúcs
2. Joe Kovacs (Egyesült Államok) 22.65
3. Tomas Walsh (Új-Zéland) 22.47

Összeállításunk elkészítésében az Amerikai Olimpiai Bizottság, valamint az olimpiai játékok hivatalos honlapja volt nagy segítségünkre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik