Wimbledon: Ugye tudod, hogy hazudik? – mondta a teniszező a székbírónak

K. R., V. J.K. R., V. J.
Vágólapra másolva!
2021.07.04. 09:18
null
Ajla Tomjanovic úgy vélte, Jelena Ostapenko szimulálja sérülését (Fotó: Getty Images)
A Wimbledonban zajló nemzetközi teniszbajnokság női mezőnyének 3. fordulójában érdekes mellékszálat kapott az ausztrál Ajla Tomjanovic és a lett Jelena Ostapenko előbbi győzelmét (4:6, 6:4, 6:2) hozó mérkőzése.

 

A sportágban ritkán látható cicaharcot követhettek végig azok, akik a 15-ös pályát választották szombaton a meccsnézésre. Az ausztrál Ajla Tomljanovic sorozatban hat játékot nyert meg a lett Jelena Ostapenko ellen, így 4:0-s előnybe került a döntő szettben, amikor utóbbi azonnali ápolást kért, méghozzá nem is a szünetben, hanem két gém között, éppen Tomljanovic adogatása előtt. Ráadásul a hasizmára panaszkodott, így a fizioterapeutával az öltözőbe kellett sétálniuk, ami pluszperceket jelent, ez pedig kizökkentette az ausztrált a ritmusból. Nem is tetszett neki az ötlet...

„Ugye tudod, hogy hazudik? Mind tudjuk. Figyelembe veszed, hogy másfél órán keresztül semmi baja nem volt, most meg hirtelen megsérült?” – fordult a játékvezetőhöz.”

„Nem mondhatja meg neked, mit tegyél!” – szólt közbe Ostapenko a bírónak.

A játékvezető azt felelte Tomljanovicnak, a fizioterapeuta dönti el, szükséges-e Ostapenko kezelése, nem ő – egyébként ez tényleg így van, mondhatja, hogy a teniszező csak taktikai okból kéri, ám valójában szinte elképzelhetetlen, hogy egy szakember megtagadja az ápolási szünetet, hiszen ha téved, annak súlyos következménye lehet.

Összesen 11 percig állt a játék, majd Tomljanovic „természetesen” elveszítette az adogatógémét, de a mérkőzést így is megnyerte. A végén hosszú másodpercekig bizonytalan volt, kezet fognak-e a hálónál – megtették, ám ebben sem volt sok köszönet.

„Tényleg megsérültem, kérdezd meg a fizioterapeutát, ha nem hiszed! A viselkedésed szörnyű, nincs benned semmi tisztelet” – kezdte Ostapenko.

„Pont te beszélsz?! A torna legrosszabb játékosa vagy!” – felelte Tomljanovic, mielőtt a székbíró közbelépett, és az öltöző felé terelte Ostapenkót. Az ausztrál azért még búcsúzóul odaszólt gúnyosan: „Remélem, jobban vagy!”

 


A győztes Tomljanovic nyolcaddöntős ellenfele a szabadkártyával szereplő brit Emma Raducanu lesz.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (35 016 000 font, füves pálya)
3. forduló (a 16 közé jutásért)
NŐK

Tomljanovic (ausztrál)–Ostapenko (lett) 4:6, 6:4, 6:2

A többi mérkőzésről ide kattintva olvashat!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik