Tenisz: Lleyton Hewitt bekerült a Hírességek Csarnokába

2021.02.25. 11:15
null
Két ikon, két legenda (Fotó: Getty Images)
A kétszeres Grand Slam-bajnok Lleyton Hewitt bekerült a tenisz Hírességek Csarnokába.

 

„Amikor versenyzel, az edzésekre és a heti vagy éves eredményeidre figyelsz, nem gondolkozol ilyen távlatokban. Elképesztő megtiszteltetés és elismerés, hogy tagja lehetek a Hall of Fame-nek”– mondta Lleyton Hewitt, aki amellett, hogy 2001-ben a US Openen, 2002-ben pedig Wimbledonban diadalmaskodott, kétszer nyerte meg az ausztrál válogatottal a Davis-kupát, az ATP-világranglistát pedig 80 héten át vezette.

A newporti intézmény közleményben jelentette be, hogy Hewitt mellett többek között a női profi versenyrendszer kialakításáért kilenc játékos (Original 9) is bekerül 2021-ben. A többi között Billie Jean King nevével fémjelzett női alapítók – akik azért harcoltak, hogy a nők is pénzdíjas versenyeken szerepelhessenek – az első csoport, amely tagja lett a Hírességek Csarnokának.

Az új tagok hivatalos beiktatására július 17-én kerül sor, a 2020-ban beválasztott Goran Ivanisevicet és Conchita Martínezt is ekkor köszöntik majd.

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.09.01. 23:07

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
2026.09.01. 08:44

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
2026.08.31. 19:05

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.08.31. 07:54

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
2026.08.30. 19:00

Roger Federert beiktatták a Hírességek Csarnokába, még a szava is elállt – videókkal

Tenisz
2026.08.30. 12:16

Nyitott lehet a verseny mindkét nemnél – kezdődik a US Open

Tenisz
2026.08.30. 10:58

Piros Zsombor olasz, Bondár Anna cseh ellenféllel kezd a US Open főtábláján

Tenisz
2026.08.29. 10:12